Velem és a Rebbével történt

Az ötvenes évek végén a Moszk­vában működő izraeli nagy­követség első titkáraként szol­gáltam. Elvileg csak diplomá­ciai feladatokat láttam el, a valódi küldetésem azonban az volt, hogy kapcsolatot tartsak a Szovjetunióban rekedt zsidókkal.

Elsősorban a még működő zsinagógákban és a Chábád mozgalom földalatti szervezetének titkos búvóhelyein találkoztunk velük. Természetesen tudtuk, hogy mind a saját, mind a velünk kapcsolatban álló emberek biztonságát veszélyeztetjük, hiszen abban az időben a zsidó vallásgyakorlás nacionalista tevékenységnek és a kommunista rendszerrel való ellenszegülésnek számított.

Mi, az izraeli nagykövetség al­kalmazottai nagyon is bűnösök voltunk a hatóság szemében. Tudtuk, hogy illegális és veszélyes, amit teszünk, de kitartottunk. A legfontosabbnak azt tar­tottuk, hogy minél több zsidóval felvegyük a kapcsolatot. Nem tudtuk, hogy hol laknak, de abban biztosak voltunk, hogy úgy négymillióan élhetnek szétszóródva a birodalom területén.

Miközben igyekeztük megtalálni a szovjet zsidókat, gyakran kerültünk összeköttetésbe az illegálisan működő Chábád mozgalommal. A lubavicsi hászidok hozzánk hasonlóan a zsidó identitás megőrzéséért és ébren tartásáért küzdöttek. Szorosan együttműködtünk, bár ők jóval nagyobb kockázatot vállaltak ezzel, hiszen nekünk ott volt a diplomáciai védettségünk baj esetére. A legrosszabb esetben kiutasítottak volna az országból, de a börtönt nem kockáztattuk. A lubavicsi küldöttek azonban nem egyszer rácsok mögött végezték. Emiatt mindent megtettünk, hogy ne leplezzük le őket. Közvetítők által kommunikáltunk velük. Igyekeztünk segíteni a munkájukat és biztosítani számukra a szükséges forrásokat.

Három év után visszatértem Izraelbe, ahol arra kért Saul Avigur, a szovjet zsidókat segítő kormányzati szerv, a Nativ igazgatója, hogy írjak egy könyvet a tapasztalataimról. Így született meg a Sarló és kalapács között című kötet. Avigur arra is megkért, hogy találkozzak a Szovjetunióban titokban működő Chábád mozgalom vezetőjével. Ezért New Yorkba repültem, és elmentem a Lubavicsi Rebbéhez.
A találkozónk órákon keresztül tartott. A Rebbe nagyon barátságos és kedves volt, de láttam, hogy egy földalatti mozgalom tapasztalt vezetőjével állok szemben. Először keresztkérdésekkel vizsgáztatott, valahogy így:

„Taskentbe ellátogatott?”
„Igen, voltam Taskentben.”
„Nagy város?”
„Igen.”
„Élnek zsidók Taskentben?”
„Igen, élnek zsidók Taskentben”.
„Sokan?”
„Azt gondolom, hogy 30-40 ezren.”
„Van zsinagógájuk?”
„Igen, kettő is.”
„Részt vett zsinagógai szertartáson Taskentben?”
„Igen, részt vettem.”
„Mikor?”
„Szombaton, nap közben.”
„Felhívták a Tórához?”
„Igen.”
„Amikor felhívták, az előimádkozó helyesen olvasott fel a Tórából?”
„Nagyon is. És vörös szakálla volt”.

„Jól olvasott és vörös szakálla volt” – nyugtázta a Rebbe elégedetten. Ez volt az az információ, amelyre várt. A vörös szakállas előimádkozó volt ugyanis a Chábád taskenti összekötője. A Rebbe ezután még egy sor hasonló kérdést tett fel, melyekből kiderült, hogy a szovjet lubavicsi aktivisták megbíztak bennem.

Nagyon tetszett ez a kikérdezési forma. A Rebbe megkapta az őt érdeklő válaszokat, de eközben senkit sem leplezett le, semmilyen titkos részletet nem tárt fel. Nem arról volt szó, hogy gyanakodott volna rám. Bízott bennem, de ezzel együtt elővigyázatos is volt, ahogy az egy illegális szervezet fejétől elvárható.

Miután alaposan kifaggatott a zsinagógák és a zsidó közösségek helyzetéről, a Szovjetunió általános állapotáról is érdeklődött. Rendkívül tájékozott volt az országban zajló gazdasági és társadalmi eseményekkel kapcsolatban, de hallani akarta az én benyomásaimat is. Nagyon érdekelte a kettős, hivatalos és feketegazdaság működése és az, hogy ez miként befolyásolta a politikát és az emberek mindennapjait.
A beszélgetés alatt azt éreztem, hogy kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk. Mindkettőnk számára kiemelt fontossággal bírt a szovjet zsidóság sorsa. Mindketten fel akartuk szabadítani ezt a több millió embert az elnyomás alól. A céljaink azonosak voltak, bár a Rebbét vallási, engem pedig politikai indítékok motiváltak.

A találkozó végén a Rebbe megáldott és sikert kívánt az új megbízatásomhoz, mely nem volt más, mint az újonnan épülő város, Arad kivitelezésének felügyelete. Nagyon jó érzésekkel távoztam, és rendkívüli megtiszteltetésnek éreztem, hogy ennyi időt tölthettem vele.

Árje „Lova” Eliáv