Tizenegy éves voltam, amikor az egész családommal együtt Marokkóból Izraelbe költöztünk. Apám akkor már három éve eltávozott közülünk. Egész életében arra vágyott, hogy Izraelben élhessen, de sajnos nem teljesült az álma. Hajóval érkeztünk Haifára, majd Askelonba küldtek minket egy átmeneti táborba. Azonnal munkába kellett állnom, hogy a családnak legyen mit ennie. A helyi piacon álltam egy nagy adag jéggel és gyümölcssziruppal, és üdítőitalt árultam. Egy nap arra járt Jiszráel Leibov rabbi, a Chábád ifjúsági szervezetének vezetője, és észrevette, ahogy fiatal korom ellenére már munkával töltöm a napomat. Megvárta, amíg bezár a piac és hazakísért a táborba. Leült beszélni Niszim bátyámmal, aki akkor a családfő szerepét töltötte be, és meggyőzte róla, hogy nekem és Jáákov bátyámnak inkább jesivában kellene tanulnunk. Ekkor kezdődött a kapcsolatom a Chábáddal.
Öt évet tanultam a lodi jesivában, majd 1961-ben Mordecháj Levin rabbi felajánlott egy állást a Kfár Chábádban működő szakiskolában. Ezt az intézményt a Rebbe alapította hat évvel korábban és itt történt az a szörnyű merénylet 1956-ban, melynek során arab terroristák meggyilkoltak öt diákot és egy tanárt. Az iskolát folyamatosan fejlesztették, ezért az eredetileg rövidre tervezett tartózkodásom végül harmincöt évre nyúlt. Az egész életemet ennek az iskolának szenteltem, és mindvégig a Rebbe tanácsai szerint jártam el.
A Rebbével 1966-ban találkoztam először. 1970-ben kötöttem házasságot. Mivel a feleségem Angliában nőtt fel, ott tartottuk az esküvőt, majd New Yorkba utaztunk, hogy személyes találkozón beszélhessek a Rebbével. Az apósom, Yechezkel Unsdorfer rabbi levelet írt a Rebbének, melyet én adtam át neki. Arra kérte, hogy beszéljen le arról, hogy továbbra is az iskola kollégiumában dolgozzak, és ehelyett foglalkozzak kizárólag tóratanítással. Amikor éppen átadtam volna a levelet, a Rebbe a következő áldást mondta: „Képes lesz megbirkózni minden nehézséggel, legyen szó belső vagy külső problémákról. Foglalkozzon továbbra is oktatással és legyen hatalmas sikere!”
Az ezt követő évek során számos levelet írtam a Rebbének, beszámoltam az iskola ügyeiről és a végzett diákok sorsáról, és sokszor kaptam biztató válaszokat tőle. A Rebbe nagyon érdeklődött az ott folyó munka iránt. Mindez egyértelműen látszik abból a számtalan levélből, melyet a Kfár Chábádban működő szakiskola témájában írt.
1974-ben ismét ellátogattam a Rebbéhez. A kérdéseimet előre megírtam, és csatoltam hozzájuk az iskola igazgatója, Jesájá Golpin rabbi kérdését is, melyben azt tudakolta, hogy miként lehetne a legjobb diákokat az intézménybe csábítani. A Rebbe erre azt felelte, hogy ehhez nincs szükség hirdetésekre, egyszerűen alkalmazzanak kiváló tanárokat és ez majd odavonzza a tehetséges diákokat. Hozzátette, hogy ezzel a módszerrel akár meg is duplázhatjuk a beiratkozók számát. „Így még a tanárok fizetésének előteremtésével sem lesz probléma, mert a több diák nagyobb állami támogatást is jelent” – mondta a Rebbe.
A Rebbe fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szakiskolába járó tanulóknak ugyanaz a bánásmód jár, mint a jesiva hallgatóinak. A tanároknak nem szabad különbséget tenni a két intézménybe járó diákok között.
Megemlítettem azt is, hogy az iskolában dolgozó ifjúsági felügyelőkre hatalmas teher nehezedik, és aki jól akarja végezni a munkáját, annak reggeltől késő estig jelen kell lennie. A Rebbe erre azt tanácsolta, hogy a nagy költség ellenére alkalmazzunk több ifjúsági felügyelőt, mert végső soron ez is a színvonalat emeli, ami még több beiratkozót jelent majd. Emellett azt is mondta, hogy két műszakban dolgozzanak a felügyelők, legyen, aki reggel jön és legyen, aki este. „Nem jó, ha ugyanaz a személy felelős a teljes napért” – mondta.
Egyszer a feleségemmel együtt látogattam el a Rebbéhez. Akkor már két gyermekünk volt, ezért az iskola tanulói mellett rájuk is kértem az áldását. A Rebbe a tetszését fejezte ki, hogy a tanulókat együtt említettem a gyermekeimmel, mert ebből látszott, hogy őket is gyermekeimnek tekintem. A Talmudot idézte: „Aki Tórát tanít valaki más gyermekének, azt úgy tekintjük, mintha ő nemzette volna azt a gyermeket”.
Mose Edrei
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 1. szám – 2023. szeptember 14.
