Hagyományőrző brooklyni zsidó családban nőttem fel. Nem voltunk ortodoxok, de a legtöbb tórai előírást betartottuk. Amikor azonban önálló életet kezdtem, eltávolodtam a vallásos élettől.
Ez 1973-ban változott meg, amikor a Rochester Egyetemen a doktorátusomra készültem, kísérleti pszichológiából. Ott találkoztam a Chábáddal, Nosson Gurary rabbi személyében. Előadást tartott az egyetemen, s utána lehetőségem volt kérdéseket feltenni a számára azokról a zsidó tanításokról, melyeket középkorinak és tudománytalannak tartottam. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, mert azt gondoltam, hogy az érvelésem hatására meginoghat a hitében. Erről azonban szó sem volt, sőt bebizonyította, hogy sokkal jobban értett ezekhez a tudományos témákhoz, mint én.
Miután utánanéztem mindannak, amit mondott, beláttam, hogy teljesen igaza volt. Az is kiderült, hogy kitől származtak széles körű tudományos ismeretei: a Rebbétől.
Ezt követően a feleségem és én is igen közel kerültünk Gurary rabbihoz, valamint a Greenberg házaspárhoz, akik a Chábád küldötteiként szolgáltak Buffalóban. 1975-ben, Gurary rabbi ösztönzésére elkezdtem tfilint rakni. Végzős hallgatóként nem volt sok pénzem, mégis vásároltam egy gyönyörű pár tfilint, és abban kezdtem imádkozni. Két nappal később azonban arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy a bal kezem lebénult. Nem éreztem belőle semmit és nem bírtam megmozdítani. Beszéltem egy neurológussal, aki azt mondta, hogy elképzelhető, hogy túl sokáig nehezedtem egy idegre, ami elhalt és már nem is fog helyreállni, vagy ha mégis, akkor legalább egy évre lesz szükség, mire ismét normálisan tudom használni a karomat. Ha pedig szerencsém van, akkor nincs szó idegsérülésről és gyorsan elmúlik. Azt javasolta, hogy kössem fel a karomat egy héten keresztül. Így is tettem, de semmi sem változott.
Eközben a húgom megírta a Rebbének, hogy mi történt velem és felvázolta az orvos által adott három lehetőséget. Válaszában a Rebbe áthúzta a két első opciót és bekarikázta, hogy „gyorsan elmúlik”. Ezen kívül azt ajánlotta, hogy ellenőriztessem a tfilinemet. Ezt azonnal megtettem, de semmi hibát nem találtak a tfilinben. Ekkor azonban belém hasított a gondolat, hogy talán nem a megfelelő karomra raktam a tfilint. A legtöbb ember a bal karjára rakja, mert az előírás szerint a gyengébbik karra kell rakni. Én is így jártam el, bár az én helyzetem egy kissé komplikált volt: igaz, hogy nekem is a jobb karom volt az erősebb, de a bal kezemmel sokkal kifinomultabb dolgokra voltam képes, így bal kézzel írtam. Felhívtam a Rebbe irodáját, ahol Avrohom Osdoba rabbit kapcsolták. Ő úgy döntött, hogy mindkét karomra rakjak tfilint. Ahogy ezt tettem, a bal karom helyre jött. Emiatt a mai napig mindkét karomra teszek tfilint.
A Rochesteri Egyetemen felfedeztem egy új, siketséget vizsgáló tesztet. Ezt az isteni gondviselésnek köszönhetem, mert magamtól nem foglalkoztam a dologgal. A kísérleti pszichológia kutatása közben a különböző reflexek működését vizsgáltam. Ehhez fehér kísérleti patkányokat használtam, melyek közül néhánynak légúti fertőzése volt. Azt próbáltam kiszűrni, hogy ezek közül melyiknek van középfülgyulladása is. Ehhez meg kellett állapítanom, hogy melyikük hall és melyikük nem. Ehhez készítettem el egy olyan szerkezetet, melyet embereken is alkalmazni lehet.
Nagyon izgatott voltam és meg is írtam mindezt a Rebbének, aki lelkesen biztatott. Miután ledoktoráltam, a Kansasi Orvosi Egyetemre mentem posztgraduális képzésre, a Rebbe áldásával és ösztönzésével.
Kansasben audiológusként dolgoztam. Az egyetemi mentorom, Dr. Cornelius Goetzinger ezért azt javasolta, hogy szerezzek audiológus végzettséget is. Semmi kedvem sem volt ismét visszaülni az iskolapadba, hiszen éppen csak befejeztem a doktori tanulmányaimat. Ezen kívül, mivel Rochesterben aktívan bekapcsolódtam a Chábád munkájába, azt is terveztem, hogy Chábád küldöttként, aki egyértelműen azt javasolta, hogy szerezzem meg az újabb diplomát. „Merüljön el mélyen az audiológiában” – mondta. Követtem a tanácsát.
Miután három évet töltöttünk Kansas Cityben, a Rebbe áldásával visszatértünk Crown Heightsba, ahol jobb iskolák álltak a gyermekeink rendelkezésére. Hamarosan professzori állást kaptam a Hoftsra Egyetemen, ahol azután harmincöt éven keresztül tanítottam.
Dr. Levi Reiter
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 42. szám – 2020. július 16.
