Lubavicsi családból származom. Felmenőim Oroszországban és Németországban éltek, de én már Crown Heights-ban születtem, 1958-ban. Amikor anyám állapotos lett velem, elment apámmal a Rebbéhez, hogy az áldását kérjék. Abban az időben sok vallásos asszony kendővel átkötött, rövid parókát hordott. A Rebbe azt tanította, hogy a legjobb teljes parókát viselni, minden egyéb dolog nélkül. Amikor meglátta anyámat, így szólt: „Fél paróka fél áldás, teljes paróka teljes áldás”.
Miután a Rebbe megáldotta a szüleimet megkérte anyámat, hogy hagyja magára apámmal. Ezután kinyitott egy fiókot és pénzt vett elő. Elég nagy összeget. Odaadta apámnak és azt mondta, hogy menjen el Manhattanbe, keresse meg azt a parókaszalont ahol a Broadway színészei is vásárolnak és vegye meg a legszebb parókát anyámnak, amit csak talál.
Ez csak egyetlen példa volt arra, hogy a Rebbe mennyire törődött a családunkkal.
Apám postai bélyegekkel üzletelt abban az időben. Emiatt sokat utazott különösen Közép- és Dél-Amerikába. Ott bélyegeket vásárolt, amiket azután európai gyűjtőknek értékesített. A Rebbe még arra is gondolt, hogy szóljon a titkárságának, hogy a külföldi bélyegeket tegyék el apámnak.
1972-ben apám hosszabb útra indult, többek között a nicaraguai Managuába. Leírta az egész, három hétre szóló útitervét a Rebbének és az áldását kérte egy biztonságos utazáshoz. A Rebbe megáldotta, de kérte, hogy ne kapkodja el a dolgot. Tehát megáldotta az útját, de azt javasolta, hogy csak később induljon el.
Apám ezért elhalasztotta az utat. Nem sokkal később heves földrengés rázta meg Managuát. 6000 ember meghalt és további 20 000 megsebesült. Több olyan személy, akivel apámnak találkozója lett volna, nem élte túl a katasztrófát. A földrengés hatalmas pusztítást végzett, de apám életben maradt.
Hat hónappal később apám ismét utazni akart és megkérdezte a Rebbét, hogy alkalmas-e az idő. A Rebbe így felelt: „Nézd meg, mit javasol az Amerikai Külügyminisztérium”. Apám felhívta a külügyminisztériumot, ahol a következő tájékoztatást kapta: „A helyzet a földrengés miatt kritikus. Nem javasoljuk, hogy amerikai állampolgárok odautazzanak”.
Három hónappal később apám ismét kikérte a Rebbe tanácsát, aki azt mondta, hogy most már utazhat, de ne felejtse el beadatni a malária és más trópusi betegségek elleni oltásokat.
Amikor apám megérkezett Managuába, hihetetlen látvány fogadta. Alig volt épen maradt épület, és negyedmillió ember vált hajléktalanná. A repülőtérről a posta központjába ment, ahol az igazgató rendkívül elcsodálkozott, hogy volt mersze Nicaraguába utazni. Apám elmondta neki az egész történetet, hogy miként mentette meg a Rebbe az életét. Az igazgató erre így felelt: „Ingyen elviheti az összes bélyeget, amit csak szeretne”. Apám így rendkívül sokat keresett ez alkalommal.
Idővel apám új üzletbe fogott. Bélyegeket kezdett el nyomtatni kis, fejlődő országok számára, ahol ez nem volt megoldható. Amikor tájékoztatta a Rebbét új tevékenységéről, a Rebbe 200 dollárt adott neki, és közölte, hogy társulni akar az üzletbe. Apám elrakta a bankjegyeket, és ezek attól kezdve mindig nála voltak.
Egy másik alkalommal apám Guyanába utazott, ami rendkívül elmaradott ország volt 1978-ban. A Rebbe adott neki egy dollárt, hogy keressen egy zsidót ott, és adja át neki. Amikor apám megérkezett a fővárosba, Georgetownba, azt mondták neki, hogy nem él egyetlen zsidó sem arrafelé. Apám úgy vélte, hogy mivel a Rebbe küldetésében jár el, nem adhatja fel a keresést. „A Rebbe azért adta nekem ezt az egydollárost, hogy találjak itt egy zsidót, úgyhogy bizonyára meg is találom” – gondolta. Szerzett egy telefonkönyvet és végiglapozta. Egyetlen zsidós hangzású nevet talált. Elment az adott címre, és bekopogott. Egy férfi nyitott ajtót. Apám megkérdezte, hogy zsidó-e. Mondta, hogy igen és beinvitálta apámat a lakásba. Belépve apám azt látta, hogy a szobában olyan vallási képek függnek a falon, melyek nem tették lehetővé, hogy ott maradjon, így meghívta a férfit, hogy töltse vele a szombatot a szállodában. A férfi belegyezett és az a szombat teljesen megváltoztatta az életét. Miután apám átadta neki a Rebbe egydollárosát, a férfi megkérte apámat, hogy a legközelebbi útja alkalmával hozzon neki egy képet a Rebbéről. Apám így is tett. Amikor később ismét ellátogatott a férfi lakásába, azt látta, hogy a falakról eltűntek a tilalmas képes, és csak a Rebbe képek volt kiakasztva. Apám tartotta vele a kapcsolatot, és amikor elhunyt, teljesítette a kérését, hogy valódi zsidó temetést kapjon.
Ez mind a Rebbe által küldött egydollárosnak volt köszönhető. Egy apró micva, mely hatalmas változásokat idézett elő.
Menachem Mendel Nemes
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 26. szám – 2019. március 7.
