Velem és a Rebbével történt

Amikor 1972-ben Chábád-köz­pontot nyitottam Berkeley-ben, számos olyan fiatallal kerültem kapcsolatba, akik elidegenedtek a családjuktól. He­tente két-három olyan telefonhívást kap­tam aggódó szülőktől, melyek így kezdődtek: „A lányom egy asramban [hindu vallási köz­pont] van valahol, fel tudná venni vele a kapcsolatot?”. Sokat utaztam, hogy végiglátogassam eze­ket az embereket.

Egy pénteki napon felhívott Mr. Friedman. Zokogva mesélte, hogy a lánya éppen Hawaii felé tart a barátjával, aki egy keresztény szekta tagja. Jelenleg egy Emigrant Gap nevű kisvárosban vannak. „Könyörgök magának, hogy beszéljen vele, mielőtt útnak indul”.

A szombat bejöveteléig volt még néhány óra és úgy emlékeztem, ez a kisváros nincs túl messze a lakóhelyemtől, így megígértem az apának, hogy megpróbálok beszélni a lányával.

Abban az időben még nem volt se mobiltelefon, se GPS. Egyszerűen kocsiba vágtam magam és elindultam. Ahogy elértem Sacramentót, azt gondoltam, hogy hamarosan célba érek, de kiderült, hogy még 120 km van hátra. Nem tudom, mi ütött belém, de elhatároztam, hogy továbbmegyek. Kerestem egy telefonfülkét és felhívtam a feleségemet. „Hát, nem úgy néz ki, hogy vissza fogok érni szombatra…” – mondtam neki.

Több órányi utazás után végre feltűnt egy út menti tábla: Emigration Gap. 13 lakos”. Akkor már csak fél óra volt talán hátra a szombat beköszöntéig. [Egy benzinkútnál] vettem némi szardíniát meg más kóser élelmiszert, amit találtam és továbbhajtottam. Éppen akkor értem célba, amikor bejött a szombat. Bekopogtam, mire egy afroamerikai fiatalember nyitott ajtót. „Dina Friedmant keresem” – mondtam. „Itt van, jöjjön csak be” – felelte. A fiatalember nagyon kedves volt. Nem úgy Dina, aki, amikor meglátott, dühösen nézett rám, majd kiment a szobából. Nyilván rögtön megértette, hogy az apja küldött. „Remélem, nem lenne baj, ha itt tölteném az éjszakát” – mondtam. „Semmi akadálya” – válaszolta a fiatalember és egy hálózsákot terített le az egyik szobában. Leültünk beszélgetni. Kiderült, hogy esküvőre készülnek, illetve az is, hogy ő is csak nem sokkal korábban csatlakozott a szektához. „Tudja, a barátnője, Dina, zsidónak született. Lehet, hogy nem tud túl sokat az örökségéről, de ön egy új vallás felé irányítja. Mielőtt csatlakozna egy új valláshoz, először illene megismerkednie a sajátjával”. A fiatalember nem ellenkezett. Dina azonban nem volt hajlandó szóba állni velem. Én imádkoztam, ettem némi szardíniát, majd folytattam a beszélgetést a fiatalemberrel. Ez történt másnap is. Nem volt egy szokványos szombat, annyi bizonyos. Mire véget ért a szombat, megértettem, hogy kudarcot vallottam.

Fogtam a táleszemet és beültem az autóba. Ahogy beindítottam a motort, egyszer csak Dina állt előttem, hátizsákkal a kezében. Kinyitotta az ajtót és beült mellém. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, de jobbnak láttam csendben maradni és útnak indulni. Vagy húsz perc telt el, mire megszólalt: „Tudja, hogy miért jöttem el magával?” – kérdezte. „Nem. Elmondja?” – feleltem, mire Dina sírni kezdett. „Az apukám egyszer, amikor még kicsi voltam, elvitt a Lubavicsi Rebbéhez, és később sokat emlegette ezt a találkozást. Anyukám fiatalon meghalt és apukám sokat aggódott amiatt, hogy anya nélkül kell felnőnöm. Attól is félt, hogy nem lesz elég erős a zsidó identitásom. Amikor elvitt a Rebbéhez, megkérte, hogy áldjon meg. A Rebbe megáldott és azt mondta neki: »Ha valaha bármi gondja lesz a lányával, csak forduljon a Chábádhoz. Ott segítséget fog kapni.« Annyiszor hallottam ezt a történetet apámtól, és erre megjelenik maga. Említette ezt magának, amikor telefonon beszéltek?” – kérdezte. „Nem, egyáltalán nem említette a Rebbét” – feleltem. „Hát igen, ez apám stílusa. Nagyon szűkszavúan fogalmaz. Pedig maga azt az ígéretet teljesíti be éppen, amit a Rebbe tett az apámnak”.

Miután visszaértünk Berkeley-be, megszerveztük, hogy a Bais Chanában tanulhasson. Ha­marosan vallásos életet kezdett élni, ma pedig már Jeruzsálemben él a családjával.

A történtek után felhívtam a Rebbe irodáját és közöltem, hogy teljesítettem a Rebbe ígéretét, amit egykor Mr. Friedmannak tett. A következő, egyszerű válasz érkezett a Rebbétől: „Köszönöm. Köszönöm a jó híreket”.

Chaim Itche Drizin