Előző héten Dávid Rivlin történetét ismertük meg, aki konzul-helyettesként, majd főkonzulként teljesített szolgálatot az Egyesült Államokban. Ezúttal második kiküldetéséről olvashatunk.
1971-ben ismét New Yorkba helyeztek. Ekkor igen sűrűn kaptam meghívást a Rebbétől, mert engem tartott az egyik fontos információforrásának. A konzulátus tagjai minden Szimchát Torákor ellátogattak a Chábád központjába, de én ennél sokkal gyakrabban megfordultam ott, időnként az Amerikába érkező izraeli politikusokat is én kísértem el a Rebbéhez. Sokszor még időpontot is én foglaltam a számukra hozzá.
Közöttük volt Binjámin Eliáv, a New York-i főkonzul, aki az izraeli kormány titkos akcióit irányította a Szovjetunióban, Élijáhu Eilát (Epstein), egy Oroszországban született orientalista, aki Izrael első washingtoni nagyköveteként szolgált és Zálmán Sázár izraeli államelnök is, aki időnként megkért, hogy hagyjam magukra a Rebbével a megbeszélésük során.
Meg kell még említenem az egyik legnagyszerűbb izraeli diplomatát, dr. Jáákov Herzog rabbit, Chájim Herzog elnök öccsét, aki igen nagy tudós volt. Szolgált amerikai és kanadai nagykövetként is, és ő vett részt a brit történésszel, Arnold Toynbee-vel rendezett, nagy port kavart vitán. Egy New York-i látogatásakor így szólt hozzám: „Dávid, menjünk el a Rebbéhez”. Ez egy igen hosszú találkozó volt, egészen reggelig tartott és ezernyi témát érintett a Tórától kezdve a Toynbee-vel folytatott vitáig.
Érdekes volt látni, ahogy a Rebbe mindig azonnal felmérte, hogy kivel beszél és rögtön megtalálta a közös hangot mindenkivel. Amikor például Rámát Gán legendás polgármesterével, Ávráhám Krinitzivel találkozott, nem vallási ügyekről beszélt vele, hanem az izraeli országépítésről és Rámát Gán fejlesztéséről. „Úgy hallottam, hogy számos gazdag iraki zsidó telepedett le ott. Bizonyára hasznára lesznek a városnak” – jegyezte meg.
Az egyik legmagasabb rangú személy, akit a Rebbéhez kísértem, Mose Sáret miniszterelnök volt. Ez az Eichmann-per idején történt, és a Rebbe leginkább a holokauszt emlékezetéről beszélt vele. Fontosnak tartotta a holokausztra való emlékezést, mert az „útmutatást ad napjainkban a zsidó nép folyamatos túlélésének ügyében”. Nehezményezte azonban, hogy az izraeli társadalom egyes szegmenseiben mennyire elhanyagolják a zsidó hagyományokat. „A holokauszt emlékének fenntartása fontos dolog, de legalább ennyit kellene törődni a zsidóság számára szent ügyekkel, mint amilyen a Tóra és a parancsolatok betartásának megerősítése, hiszen ebből fakad népünk ereje” – mondta a Rebbe.
Miután elhagytuk az irodáját, Sáret a gondolataiba temetkezett, majd így szólt: „A Rebbe egy rendkívül nagy hatású személyiség. Alaposan át kell gondolnom, amit mondott”.
Hatalmas kiváltságnak érzem, hogy ilyen közel kerülhettem a Rebbéhez, az amerikai zsidóság nemzetközi hatású vezetőjéhez, akinek rendkívül fontos volt Izrael földje és az izraeli emberek sorsa. Nem csoda, hogy mindenki szeretett volna találkozni vele és látni sokat emlegetett széles mosolyát, érezni kék szemének átható erejét és hallani kedves és udvarias módon megfogalmazott, bölcs tanácsait.
Dávid Rivlin
