A marokkói Casablancában születtem, ahol az apám, David Bouskila rabbi egy zsidó iskolahálózatot vezetett. Bár mi egy szfárádi közösséghez tartoztunk, apám nagyon jó kapcsolatot ápolt a marokkói lubavicsi küldöttekkel. Nagyra tartotta az önfeláldozásukat és az eredményeiket.
Egyszer felkérték, hogy fordítsa le a Tánját, a Chábád haszidizmus alapkönyvét, a ljadi Snéur Zálmán rabbi művét judeo-arabra. Először nemet mondott, mert úgy érezte, hogy a munkája mellett nem maradna rá ideje. Ezután azonban a Rebbe levelet küldött neki, melyben leírta, hogy ez a feladat az ő személyes küldetése. Apám ekkor már nem habozott tovább. A könyv fordítása során minden szombaton megosztott velünk valamit a Tánjából. Azt is mondta, hogy aki nem tanulja a Tánját, az sohasem tudja megfelelő módon szolgálni az Örökkévalót.
1980 januárjában apám befejezte a munka nagy részét, és a Rebbe New Yorkba invitálta, hogy együtt ünnepeljenek. Apám nagyon élvezte a látogatást, különösen a Rebbével töltött időt. Azt mondta, hogy amikor a Rebbével beszélt, folyamatosan folytak a szeméből a könnyek, mert úgy érezte magát, mintha Isten angyalával állna szemben.
Néhány hónappal később én is Amerikába utaztam, hogy a lakewoodi jesivában tanuljak. Ott ismerkedtem meg a menyasszonyommal. Amikor közöltem a jó hírt apámmal, ő a következőt mondta: „Nem azért mentél Amerikába, hogy megnősülj, hanem azért, hogy tanulj. Mi nem ismerünk ott senkit. Hogyan egyesíthetnénk így a családjainkat? Miért teszed ezt velünk?”
Ezt a beszélgetést még sok telefonhívás követte a szüleimmel. Amikor látták, hogy nem adom fel a tervemet és mindenképpen feleségül veszem a menyasszonyomat, apám azt kérte, hogy beszéljek a Rebbével. „Ha ő azt mondja, hogy házasodj meg, akkor belegyezem én is. Ha azonban nem, akkor neked kell letenned a dologról” – jelentette ki. „Rendben, beszélek vele” – feleltem.
Elmeséltem a menyasszonyomnak a történteket. Úgy döntöttünk, hogy együtt megyünk el a Rebbéhez. Amikor beléptünk a szobába, remegni kezdtem. Úgy nőttem fel, hogy a Rebbe képe kint függött a falon, és hirtelen ott állt előttem személyesen, azzal a mindenen áthatoló pillantásával. Mielőtt bármit is mondhattam volna, megkérdezte, hogy én vagyok-e David Bouskila rabbi fia. Ezután arról érdeklődött, hogy mit csinálok Amerikában, majd a menyasszonyomtól tudakolta, hogy hol született, hol tanult, kik a szülei.
Megkérdezte tőle azt is, hogy ismeri-e a szüleimet. Amikor azt mondta, hogy még nem találkozott velük, a Rebbe így szólt: „Tudnia kell, hogy Bouskila rabbi fordította le arabra a Tánját és ennek érdemében a végső megváltás hamarabb következik majd be. Az áll, hogy az idők végezetén Jismáel fiainak [az arab népnek] az ereje az egész világon érezhetővé válik. Azzal, hogy szent könyveket fordítunk arabra, ellensúlyozni tudjuk az erejüket, így siettetjük a messiás eljövetelét”.
Mielőtt még felhozhattam volna, hogy miért is jöttünk valójában, a Rebbe megáldotta a frigyünket és azt kívánta, hogy boldog életet éljünk együtt. Átadott két dollárt és azt kérte, hogy fordítsuk jótékonyságra az esküvőnk napján.
Másnap felhívtam az apámat a hírrel, aki erre szintén az áldását adta. „Legyél áldott és sikeres” – mondta.
Valóban sikeres lettem, és ebben nagy szerepe volt az apósomnak, Tzemach Levi Kadi rabbinak is. Ő jemeni családból származott, de annyira megkedvelte a marokkói zsinagógát, melyet Flatbush-ban alapítottam, hogy ő vált az egyik a legfontosabb támogatónkká. A közösségünk eleinte csupán egy maroknyi marokkói zsidót számlált, de gyorsan növekedni kezdett, mert nagy igény volt egy marokkói hagyományok szerint működő zsinagógára.
1986-ban ismét ellátogattunk a Rebbéhez egy vasárnap, amikor dollárokat osztogatott. Apósom elmondta neki, hogy szerinte ideje lenne egy zsinagógát építeni a közösség számára. A Rebbe így felelt: „Igen, építsen egy zsinagógát. Kísérje áldás és siker a törekvéseit. Meglesz hozzá a pénz is. Építkezzen a közösség szükségletei szerint”. Ezután átadott néhány dollárt.
Még aznap találtunk egy nagyszerű helyszínt az zsinagóga számára az Ocean Parkwayen. Megvásároltuk, és egy igazi marokkói gyöngyszemet építettünk ott. Azóta minden ünnepre meghívjuk a lubavicsi küldötteket, hogy így fejezzük ki elismerésünket a Rebbének, amiért közreműködött a sikerünkben.
Gad Bouskila rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 40. szám – 2021. június 17.
