Az ötvenes évek elején anyám, Miriam Popack csatlakozott a lubavicsi nőszervezet, a N’shei Chabad nemzetközi tanácsához. A hatvanas évek elején Leah Kahan ötlete alapján egy konferencia-sorozat vette kezdetét, melyet minden alkalommal más-más városban tartottak az Egyesült Államokban és Kanadában. E rendezvények sok nőhöz juttatták el a zsidóság és a Chábád tanításait, és lehetőséget teremtettek arra, hogy a nők személyesen találkozzanak egymással. A konferenciák programja igen gazdag volt, és ügyeltek a magas minőségű vendéglátásra is.
Az első ilyen rendezvény előtt kikérték a Rebbe engedélyét, aki örömmel adta áldását. Ezt a konferenciát Bostonban tartották, és anyámat kérték fel az események koordinálására. Ezt követően ez a konferencia vált a legfőbb szenvedélyévé, mert látta, hogy milyen pozitív hatással jár számtalan ember és közösség számára. Huszonöt év után azonban úgy döntött, ideje átadni a stafétabotot valaki másnak. A Rebbe nem értett egyet vele és azt kérte, hogy lemondás helyett inkább vegyen maga mellé valakit, aki a segítségére lesz. Ez a valaki végül én lettem. Bár a Rebbének küldött beszámolók végére mindig anyám neve került, az évek múltával egyre több mindent átvettem tőle és végül én váltam a fő szervezővé.
1991-ben, néhány nappal a Minnesotában rendezett konferencia előtt az egyik szomszédomnál pakoltuk a N’shei Chabad magazinjait és tájékoztató füzeteit. Éppen akkor tört ki az öbölháború, ezért a háttérben folyamatosan szólt a rádió. Egyszer csak bemondták, hogy Irakból Scud rakétákkal lövik Izraelt. Nagyon megijedtünk. Arról kezdtünk beszélni, hogy talán le kellene mondani az egész konferenciát. Ezekben a percekben más fejében is hasonló gondolatok jártak. Ruti Navon, a neves izraeli énekesnő a Rebbe irodáját hívta, hogy közölje: lemondja a fellépést a rendezvényünkön. „Nagyon aggódóm a családomért, nem tudok ilyen állapotban énekelni. Inkább maradok, ahol vagyok és zsoltárokat mondok” – közölte a titkárral. A Rebbe azonban a következő üzenetet küldte: „Nem azzal segít az izraeli helyzeten, ha otthon marad, hanem azzal, ha elutazik a konferenciára és felvidítja a megjelenteket. Az öröm képes legyőzni minden akadályt. Az, hogy másokat felvidít, megváltást hoz Izrael számára.”
Ahogy ezt meghallottuk, tudtuk, hogy semmi sem állhat a konferencia útjába. Azon a pénteken a konferencia résztvevői üzenetet kaptak a Rebbétől: „Ha ez az ember [Szaddám Husszein] a saját hitében bízva teszi azt, amit tesz … akkor az Örökkévalót félő zsidó népnek kötelessége megmutatni a hitét. Nem szabad semmi olyat tenni, mely gyenge hitről tanúskodik, Isten ments. Aki korábban úgy tervezte, hogy részt vesz a konferencián, az vegyen is részt, sőt hívjanak meg még több embert!”
Az üzenet hatására rengeteg olyan nő, aki le akarta mondani a részvételét, végül mégis az utazás mellett döntött, ám csak a program végére értek oda. A Rebbe egy listát kért a részvétel mellett döntő nőkről és mindegyiküknek küldött egy dollárt, hogy fordítsák jótékonyságra az érkezésük után. A szervezetünk pénzt ajánlott azoknak, akik akkor csatlakoztak volna, de nem tudták megvenni a rendkívül megdrágult repülőjegyet. További kilenc nőt tudtunk így bevonni a programba.
Én hét héttel a konferencia előtt hoztam világra gyermekemet, és nem terveztem, hogy a téli hidegben Minnesotába repülők a babával. A Rebbe felhívása után azonban megváltoztattam az elhatározásomat. Így került rá a nevem, Chájá Rivka bát Mirjám, illetve a kisfiam neve, Ávráhám ben Chájá Rivka a Rebbének küldött listára.
A szombat kimenetele után indultunk útnak és már majdnem éjfél volt, amikor megérkeztünk a konferencia helyszínére. Nagyszerű látvány fogadott: még tartott Ruti Navon fellépése, a közönség pedig vele énekelt és táncolt. Az egész terem beleremegett a résztvevők által sugárzott energiába és szilárd istenhitbe. Nem volt valami hatalmas tömeg, talán százan lehettek, de fantasztikus hangulatot teremtettek.
A Rebbe tanítása szerint vidámsággal pozitív változásokat lehet elérni. A konferencia végén csupa jó hírt kaptunk Izraelből. Kiderült, hogy csodával határos módon a Scud rakéták senkit sem öltek meg és a légvédelemnek köszönhetően sok be sem csapódott. Olyan borzasztó hideget, mint azon a minnesotai éjszakán, még sohasem éreztem, de egyben olyan melegséget sem, mint ami a konferencián résztvevők vidámságából áradt. Tudtuk, hogy ezzel Izraelen és az egész világon segítünk.
Rivka Feldman
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 35. szám – 2024. május 9.
