1958-ban, tisá beáv böjtnapján anyám, Chaya Sarah, nagyon rosszul lett. Igen vallásos asszony volt, aki mélyen átérezte a Szentély lerombolása miatti fájdalmat. Miközben könnyekkel a szemében recitálta a gyászimákat, hirtelen szörnyű fejfájása lett, majd elvesztette a látását. Éppen egyedül volt New York-i otthonában, mert apám, Yechiel Michel Charlop rabbi Kaliforniában tartózkodott, én pedig apósomékat látogattam meg Buffalóban. Szerencsére anyámnak volt annyi ereje, hogy felhívja egyik ismerősét, akinek a fia idegsebész volt.
Dr. Sheldon Katz azonnal átsietett anyámhoz és ahogy értesültem a történtekről, én is útnak indultam. Számos szakértővel konzultáltunk, de senki sem tudott pontos diagnózist adni. Talán szívroham lehetett, vagy megrepedt egy verőér. Annyit tudtunk csak, hogy feltehetően belső vérzése volt, amit operációval lehet csak orvosolni. Attól féltünk azonban, hogy nem élné túl a beavatkozást.
Végül sikerült elérnünk Dr. Morris Bendert, a világhírű neurológust, a Mount Sinai Kórház egyik vezető orvosát. Ő már kedvezőbben látta a helyzetet, és nem tartotta elengedhetetlennek a műtétet. Minden esetre beutalta anyámat a kórházba és számos vizsgálatot írt elő. A teszteredmények azonban nem tárták fel a probléma okát, ezért Dr. Bender angiogram vizsgálatot akart végezni. Akkoriban ez egy új eljárás volt, a lényege, hogy rádióhullámokat blokkoló anyagot fecskendeznek a vérbe, majd röntgenfelvételt készítenek az agyról. A vizsgálat kockázata igen magas volt, mert a halálozási arány tíz százalék körül mozgott. Nem volt ismeretlen számomra a beavatkozás veszélye, mert az egyik tanáromon, Yerucham Gorelik rabbin is elvégezték, majd másfél évre kómába esett. Dr. Bender azonban hajthatatlan volt. Miközben azon tanakodtunk, hogy melyik utat válasszuk, anyám megkérte egy barátunkat, Baruch Putterman rabbit, egy lubavicsi hászidot, hogy kérjen tanácsot a Rebbétől. Anyám sohasem találkozott a Rebbével, de nagyra tartotta és úgy érezte, hogy be kell vonni ebbe a kritikus döntésbe. A válasz hamar megérkezett: „Találjanak egy olyan orvost, aki szerint nem kell elvégezni ezt a vizsgálatot”.
Nem azt mondta, hogy találjunk egy jobb orvost és nem szólt Dr. Bender vagy az angiogram eljárás ellen, de azt javasolta, hogy keressünk valaki mást, aki nem tartja szükségesnek ezt a beavatkozást.
Amikor minderről beszámoltunk Dr. Bendernek, nagyon dühös lett. „Maguk megőrültek? Én mentettem meg az anyjuk életét! Hogy merik megkérdőjelezni a döntésemet?” – üvöltötte. „Ha nem értjük meg, hogy mi zajlik az agyban, képtelenek leszünk meggyógyítani” – tette hozzá. Abban igaza volt, hogy neki köszönhettük anyám életét, mert a többi orvos lemondott róla, Dr. Bender pedig odaadóan ápolta. Apám emiatt mégis elfogadta volna a döntését. Ráadásul úgy vélte, hogy ostobaság lenne az ország legjobb neurológusa helyett a Rebbére hallgatni, aki akkor még csak néhány éve vezette a Chábád mozgalmat. Anyám azonban nem változtatta meg a véleményét. Erős akaratú asszony volt és kitartott amellett, hogy a Rebbe tanácsát kell követni apám és Dr. Bender véleménye ellenére.
Amikor Dr. Bender látta, hogy anyám megmakacsolta magát, belegyezett, hogy más orvosokkal is konzultáljon, de közölte, hogy csupán két kollégája szavára hallgat: Dr. H. Houston Merrit, Dwight Eisenhower elnök orvosa és Dr. Sam Bernard Wortis neurológiaprofesszor véleményére. Dr. Merrit nem ért rá, mert éppen Eisenhower elnököt kezelte annak szívrohama után, de Dr. Wortis még aznap délután a rendelkezésünkre állt. Amikor megjelent, a következőt mondta: „Nem tartom elképzelhetőnek, hogy Dr. Bender ellenére döntsek”. Ezután nekiállt átnézni azon vizsgálatok eredményeit, melyeket kéthetes kórházi tartózkodása alatt végeztek anyámon. Miután végzett, fel-alá sétálgatott a folyosón.
Amikor megkérdeztem, hogy min töpreng, így felelt: „Azon gondolkodom, hogy mégis Dr. Benderrel ellentétes álláspontra helyezkedjek-e. Talán az angiogram mégsem lenne képes felfedni a baj okát. Dr. Bender úgy véli, hogy olyan információhoz juthatnánk, mely jelenleg nem áll a rendelkezésünkre. Szerintem azonban a nagy kockázat nem igazolja a vizsgálat szükségességét”.
Végül kollégája javaslatára Dr. Bender elállt az angiogram alkalmazásától. Egy hét elteltével anyám magától visszanyerte a látását. Azonnal elővett egy imakönyvet és imádkozni kezdett. A történet így happy enddel zárult, ám egészen más helyzetbe kerültünk volna, ha anyám nem erősködik, hogy a Rebbe tanácsát kövessük.
Zevulun Charlop rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 30. szám – 2023. április 20.
