Tizenkét éves voltam, amikor a fivéremmel együtt beírattak a Crown Heightsban működő lubavicsi jesivába. A szüleim Bécsből menekültek el a második világháború előtt és Williamsburgben telepedtek le. Bár számtalan jesiva működött a környéken, őket a hászid tanítások vonzották, és így jutottak el a Chábádig. Ott spirituális otthonra és a Rebbe személyében spirituális vezetőre találtak. Először 1951-ben, ros hásánákor találkoztam a Rebbével. Az ünnep végén hászid összejövetelt tartott, melynek végén bort osztogatott a megjelenteknek. Bár az előző rebbének is szokása volt, hogy bort osztogasson, ez volt az első alkalom, amióta a Rebbe átvette a mozgalom vezetését, hogy személyesen adott mindenkinek a borból, nem csak a fontos embereknek. Egyenként járultunk elé, hogy kaphassunk a borból, ő pedig töltött egy keveset és mondott néhány szót. Természetesen én is beálltam a sorba, és bár még csak tizenéves gyerek voltam, mégis hatalmas élményt jelentett a találkozás a Rebbével. Közvetlen hangon szólt hozzám, nem csak valamilyen udvariassági formulát mondott, hanem személyre szóló üzenete volt. Ott, abban a pillanatban tudtam, hogy egy rendkívüli ember előtt állok, akit azután az apámnak tekintettem.
Hadd mondjak erre egy példát: Fiatal koromban ügyes kezem volt, amit nyári munkák során kamatoztattam. Dolgoztam a nyári tábor faházainak felépítésén is, és azokat a fapadokat is én erősítettem meg, melyeket a hászid összejövetelekhez használtak a Chábád központjában. Ma már vasat használnak, de akkor még az egész fából készült és a nagy tömeg miatt gyakran kellett javítani rajtuk. Ilyenkor fogtam egy fűrészt, egy kalapácsot és egy zacskó szöget, és elmentem a központi épület melletti udvarba, ahol egy hatalmas sátor alatt voltak a padok. Egy nap, amikor éppen a szögeket vertem be, megéreztem, hogy valaki figyel. Felpillantottam és a Rebbe állt előttem, széles mosollyal az arcán. „Hideg van, miért nincs rajtad a zakód?” – kérdezte. Ez nem egy olyan kérdés volt, amit egy tóratudós feltenne, pláne nem egy akkora tóratudós, mint a Rebbe. Ez egy apai kérdés volt.
Később, a jesiva diákjaként is észrevettem, hogy a Rebbe érdeklődést tanúsít irántam. Amikor valamilyen problémánk volt, mindig neki írtunk, még egészen hétköznapi ügyekben is, például, hogy érdemes-e jogosítványt szerezni. Ő mindig válaszolt, akármilyen jelentételen dolgot kérdeztünk is. Emellett személyre szabott jó tanácsokkal is ellátott bennünket rendszeresen. Ezeket általában a tanárainkon keresztül kaptuk meg, akik havonta megbeszélték minden egyes diák előmenetelét a Rebbével. Mindent tudott rólunk és odafigyelt mindannyiunkra.
Egy idő múlva úgy éreztem, hogy eljött az idő a nősülésre. Amikor – az akkori szokásoknak megfelelően – a születésnapom alkalmával személyesen fogadott, fel sem kellett hoznom a témát, mert így szólt hozzám: „Tudod, Mose, itt az ideje, hogy menyasszony után nézzél”. A Rebbe pontosan tudta, hogy min jár az eszem.
Amikor 1958-ban megkaptam a rabbidiplomámat, a szüleim azt kérték, hogy nézzek valamilyen kereső foglalkozás után. Attól féltek, hogy egész életemre a jesivában ragadok, ezért elmentek a Rebbéhez, hogy beszéljenek vele a jövőmről. Bár a szüleim nem voltak hászidok, mégis jól megtalálták a hangot a Rebbével, aki tökéletesen beszélt németül, hiszen a berlini egyetemen tanult egykor. Megáldotta őket és azt ígérte, hogy sikeres házasságot kötök és nem lesznek anyagi problémáim. Tudta, hogy miként beszéljen velük és különösen anyámra volt nagy hatással. Tipikus jiddise máme lévén nagyon aggódott a fia sorsáért, de a Rebbe képes volt megnyugtatni őt.
Megnevezett egy Williamsburgban élő, tehetős családot és azt mondta, hogy ha egy olyan családba nősülök, akkor soha nem kell majd a pénz miatt aggódnom. Amikor anyám ezt meghallotta, elszállt minden aggodalma. És igaz, ami igaz, nem sokkal később rabbiként kezdtem el dolgozni Milánóban és sohasem voltak anyagi gondjaim.
Miután már Milánóban szolgáltunk mint a Chábád küldöttei, és megszületett az első gyermekünk, visszautaztunk New Yorkba egy rövid látogatásra. Az apósomék vártak a repülőtéren, utána ettünk valamit náluk és már mentünk is a Chábád központjába, ahol a Rebbe éppen fárbrengent, hászid összejövetelt tartott. Ahogy beléptem az ajtón, valaki rám szólt: „Hol voltál eddig? A Rebbe már háromszor is érdeklődött felőled!”. Kiderült, hogy a Rebbe azért nem fejezte még be a fárbrengent, mert rám várt. Ahogy leültem, a Rebbe mondott még egy rövid beszédet és az összejövetel véget ért. Hát ezért tartom úgy, hogy a Rebbe spirituális értelemben az apám.
Moshe Lazar
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 12. szám – 2023. november 30.
