Hatodik generációs jeruzsálemi vagyok. Apám családja a neves Rivlin család litvániai ágából származik, melynek tagjai még a Vilnai Gáon tanítványaival együtt vándoroltak a Szentföldre 1809-ben. Anyám is Rivlin-leszármazott, de a család lubavicsi ágából. Ükapám, Élijáhu Joszef Rivlin rabbi az 1821-ben létrejött hebroni Chábád-közösség egyik alapítója volt.
Fiatal koromban, még Izrael Állam megalapítása előtt a Héber Egyetemen tanultam, miközben a brit hatóság által üzemeltetett zsidó rendőrség kötelékében is szolgálatot teljesítettem. Tanulmányaimat a függetlenségi háború szakította félbe, melyben a hadsereg kommunikációs egységének tisztjeként vettem részt. A háború után Angliába utaztam és a diplomámat végül a Londoni Egyetemen vettem át.
1950-ben részt vettem a katonai rádióadó, a Gáléj Cáhál megalapításában, melyet Dávid Ben-Gurion utasítására hoztunk létre. Onnan kerültem a Külügyminisztérium kötelékébe, ahol harmincnégy éven át dolgoztam.
Ez idő alatt kétszer küldtek New Yorkba. Először konzulhelyettes voltam 1958 és 1962 között, majd főkonzul 1971 és 1975 között. Mivel a szovjet zsidóság ügyei hozzám tartoztak, érkezésem után azonnal találkoztam a Rebbével, mert tudtam, hogy nagyon a szívén viseli a sorsukat.
A Rebbe már az első beszélgetésünk során meglepett azzal, hogy ismerte a felmenőim kapcsolatát a Chábád-mozgalom rebbéivel. Élijáhu Joszef Rivlin rabbi egyik fia például a második lubavicsi rebbe, Dov Ber rabbi lányát vette feleségül. Rendkívül jól ismerte a családom történetét, melyben egyaránt voltak hászidok és a hászidizmust ellenző mitnágedek is.
Ez utóbbi dologra rá is kérdezett a Rebbe: „Mondja csak, amikor eljött ma hozzám, hászidként vagy mitnágedként érkezett?” Erre így feleltem: „Amikor Önhöz jövök, teljes mértékben hászidnak tekintem magam”. Láttam, hogy a Rebbe elégedett volt a válaszommal.
A Rebbe tudta, hogy a munkám részeként gyakran teszek látogatást különböző zsidó közösségeknél és szervezeteknél, ahol előadásokat is tartok, többek között a szovjet zsidóság sorsáról. A Rebbe rendkívül sokat tett a szovjet zsidókért, ezért sokszor biztatott, hogy én is minél többet tegyek meg értük, és folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot ez ügyben, ameddig át nem helyeztek a montreali konzulátusra.
Kanadai megbízatásom során tettem egy hosszabb utat a Szovjetunióba, ahol végiglátogattam az összes nagy zsidó központot, Moszkvától Odesszáig. A Rebbe azt kérte, hogy mondjam el az ottani zsidóknak, hogy ismerem őt. Az indulás előtt megáldott és arra kért, hogy alaposan mérjem fel a szovjet zsidók helyzetét.
Bár a zsidókra nehezedő nyomás némileg enyhült a Hruscsov-korszakban, azért mindig ólálkodtak KGB ügynökök a közelemben, akárhová is mentem, s ez meggátolt abban, hogy szabadon beszélhessek a helyi zsidókkal. Azt azért mindig elmondtam, hogy a Lubavicsi Rebbe üdvözletét hozom, s ezzel hatalmas örömet szereztem nekik. Ilyenkor megfogták a kezemet, könny gyűlt a szemükbe és boldogság tükröződött az arcukon.
Amikor visszatértem, már üzenet várt a Rebbe titkárától: a Rebbe mihamarabb látni kíván. A találkozónk során részletesen beszámoltam neki az út során tapasztaltakról és elmondtam, hogy a szovjet zsidók igen nagy benyomást tettek rám.
Dávid Rivlin
