Montreálban nevelkedtem és tanultam, majd röviddel a bár micvám után New Yorkba mentem tanulni a Yeshiva Torah Vodaas School nevű intézménybe. Akkoriban az volt a világ egyik legnagyobb jesivája, a legnagyobb Észak-Amerikában a maga több mint 2000 tanulójával, Williamsburgben, Brooklynban, ami nagyon különbözött Montreáltól. Két évig maradtam a Torah Vodaasban, majd egy Chábád jesivában folytattam a tanulmányaimat. Még a Torah Vodaas-ban hallottam egy fantasztikus történetet a Friediker Rebbéről, az előző rebbéről, Joszéf Jichák Schneerson rabbiról.
A jesivában éppen az intézet korábbi vezetőjének, Shlomo Hyman rabbinak tartottuk a jorcájtját, amin rendszerint csak-
nem az egész jesiva diáksága részt vett. Abban az évben az emlékbeszédet egy bronxi rabbi, Shmuel Kuselewitz tartotta. Így kezdte beszédét: „A Talmud tanítja: A Tórát csak az tudja megőrizni, aki az életét is hajlandó odaadni érte. Ez azt jelenti, hogy a Tóra csak akkor tud fennmaradni, ha kész vagy meghalni érte.” Majd így folytatta: „Most elmesélek egy történetet egy olyan emberről, aki pontosan ez tette, méghozzá ebben az épületben, ahol ma összegyűltünk. A háború éveiben történt, akkoriban a Torah Vodaas nagy bajban volt. Az intézmény rengeteg pénzzel tartozott a banknak, s a bank be akarta hajtani a tartozást. Ám a jesiva nem tudott fizetni, így a bank a bíróságra ment, ahol az az ítélet született, hogyha nem tudunk határidőre fizetni, akkor bezárják az intézményt és elveszik tőlünk az épületet.
A jesiva pénzügyi vezetője, aki az adománygyűjtéssel, pénzszerzéssel foglalkozott, depressziós lett, Nagyon rosszul érintette a dolog, úgy érezte, hogy az ő lelkén fog száradni, ha bezárják a jesivát. Mindent megpróbált, hogy valamiképpen orvosolja a bajt. Hirdetéseket adott fel újságoknak, de még ennek hatására is csak elenyésző összeg folyt be, mely nem volt elég a tartozás kifizetésére. És a határidő egyre csak közeledett.
Majd az előző rebbe, Joszéf Jichák Schneerson irodájából keresték. A rebbe arra volt kíváncsi, hogy addig mennyi pénzt sikerült összegyűjteni a tartozás visszafizetésére. A Chábád is súlyos anyagi nehézségekkel küszködött azokban az időkben, a pénzügyi vezető tudta ezt, így nem is várt semmiféle segítséget a részükről. Azt gondolta magában: „A Rebbe maga is anyagi nehézségekkel küszködik, akkor hogy tudna segíteni nekem?” Ám egy nap egy Chábád haszid sétált be az irodájába, egy borítékkal a kezében, és azt mondta: „Ez a Rebbétől van”. A Torah Vodaas embere meg sem tudott szólalni, teljesen lefagyott. Majd így folytatta a haszid: „A Rebbe azt kérte, hogy mielőtt odaadom ezt a borítékot, mondjak el néhány dolgot. Mikor a Rebbe Oroszországban volt, a világ legerősebb országával kellett harcolnia, hogy a Tóra fénye tovább ragyogjon. A világ legnagyobb zsarnoka, Sztálin haragja fenyegette, de ő mit sem törődött vele. Bárkinek is volt szüksége segítségre, azt sosem tagadta meg. Nem nézte, hogy az illető chábádnyik-e vagy sem, segített. Bármilyen segítséget is kértek tőle a Tóra megóvása érdekében – mikve, kóser hentes, oktatók – ő azt mindig igyekezett megadni. Megtett mindent, amit csak tudott, és még többet is. Küldöttjeit volt, hogy elfogták, majd kivégezték. Ő ezek után újabb embereket küldött, s a hátramaradt családtagokról, özvegyekről, árvákról ő maga gondoskodott. Bármit megtett, csak hogy megőrizze a Tóra fényét. És most, Isten akaratából, az Egyesült Államokban van, ahol az emberek szabadon gyakorolhatják a vallásukat, mégis azt kell látnia, hogy egy 2000 diáknak spirituális otthont adó jesiva a bezárás küszöbén áll. És nem azért mert egy Sztálin szintű zsarnok el akarja törölni a föld színéről, hanem azért mert a többi zsidót ez nem érdekli. Ezt a Rebbe nem tudja sem elviselni, sem tétlenül nézni. Ezzel az összeggel a Rebbe a saját mozgalmát is veszélybe sodorhatja, hiszen ő is komoly pénzekkel tartozik, de ezt a csekket most neked adja, hogy a Tóra fénye tovább ragyogjon. Fizesd vissza kérlek, amilyen hamar csak tudod, mert most minden, amit a Rebbe felépített, veszélyben van.”
Míg Shmuel Kuselewitz rabbi elbeszélte ezt a történetet, mindenki kivétel nélkül tátott szájjal hallgatta az egész teremben. Majd egyszer csak azt kiáltották: „Azok őrzik meg a Tórát, akik készek az életüket adni érte! A Rebbe ezt tette!”
Ez a valódi önfeláldozás története, s többek között ez a történet volt az oka annak, hogy lubavicsi jesivába mentem később tanulni. Láttam, hogy a Rebbe követői is ugyanazt az önfeláldozást és elkötelezettséget tanúsítják, s ez nagyon inspirálóan hatott rám. Szerettem volna közéjük tartozni, s része lenni a mozgalomnak. A mozgalomnak, mely olyan elhivatott a Tóra, s minden egyes zsidó iránt.
Mayer Plotkin
