Ez a történet az előző rebbéről, Joszef Jicchák Schneersohn rabbiról szól.
Moszkvában születtem, a szovjet időkben. Amikor óvodás korba léptem, apám számára elképzelhetetlen volt, hogy nem zsidó intézménybe írasson, ahol nem lehetett megtartani a szombatot. Zsidó óvoda-iskola persze nem működhetett, azt a törvény tiltotta. Nyilván nem lehetett túl sokat beteget jelenteni, mert az komoly következményekkel járt volna a szüleim számára. Apám elhatározta, hogy a rebbétől kér tanácsot. Talált valakit, aki éppen a Szovjetunió elhagyására készült és Lettország felé igyekezett, ahol akkoriban a rebbe is élt.
„Add a szavadat, hogy amikor találkozol a rebbével, elmondod neki, hogy nem vagyok hajlandó állami intézménybe íratni a gyerekeimet. Azt akarom, hogy zsidók maradjanak” – mondta az ismerősének. Apám nem sokkal később üzenetet kapott a rebbétől. Az állt benne, hogy menjen el a hatóságokhoz és kérjen kiutazási engedélyt a Szovjetunióból. Apám biztos volt benne, hogy egy ilyen bejelentés után azonnal egy Szibériába induló vonaton találja magát. Azonban, ha a rebbe mond valamit, akkor a hászidnak kötelessége végrehajtani azt. Így apám bement a hivatalba és bejelentette, hogy el kívánja hagyni az országot.
„Maga megőrült? Menjen haza!” – mondták neki. Apám örült, hogy egyszerűen csak hazaküldték és nem deportálták, de továbbra sem tudta, hogy mitévő legyen velem. Küldött még egy üzenetet a rebbének, de megint csak azt a választ kapta, hogy kérjen kiutazási engedélyt a hatóságoktól. Apám tehát visszament, és újra próbálkozott. Végül a hetvenedik próbálkozása után megkapta az engedélyt.
Anyám, ahogy először meghallotta a rebbe üzenetét, azonnal összecsomagolt mindent és készen várta az utazást. Így, amikor értesült a jó hírről, csak felkapott minket és a bőröndöket, és már indult is.
1932-ben érkeztünk Rigába. Apám elment a rebbe egyik összejövetelére, ahol a gondolat erejéről beszélt a rebbe. „A gondolatnak ereje van … és képes valódi változásokat elérni. Csak gondolj mélyen valamilyen pozitív dologra. Már önmagában ezzel el lehet érni valamit”.
Eleinte Rigában jártam zsidó óvodába, majd átköltöztünk Finnországba, mert a rebbe azt kérte apámtól, hogy ott szolgálja a közösséget kántorként és metszőként. Helsinkiben azonban nem voltak megfelelő zsidó oktatási intézmények, ezért apám megint megkérdezte a rebbét, hogy mitévő legyen. „Küldd vissza a gyerekeket Rigába” – jött a válasz. Így visszautaztunk és a nagyszüleinknél éltünk, akik szintén Rigába költöztek.
Egyszer álmot láttam, melyben valaki, akit a rebbével azonosítottam, azt mondja nekem, hogy a papírjaim érvényessége hamarosan lejár és haza kell mennem. Elmeséltem ezt a nagyszüleimnek, akik visszaküldtek minket Helsinkibe. A szüleim legnagyobb meglepetésére egyszer csak ott álltunk a küszöbön. Egy héttel később Hitler csapatai megszállták Rigát és a város hatvanezer zsidóját, köztük a nagyszüleimet is, meggyilkolták.
Tudtam, hogy az életemet köszönhetem a rebbének, ezért mindig mindent megtettem, amit kért tőlem. Abban a harminc évben, amíg a férjemmel a rebbe küldöttjeiként szolgáltunk, soha egy mozdulatot sem tettünk a tanácsa és a jóváhagyása nélkül, s ebből mindig csak jó dolgok származtak.
Chana Popack
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 33. szám – 2023. május 11.
