A férjem volt az első rabbi Brazíliában, aki az országban született és anyanyelvi szinten beszélt portugálul. Igen népszerű ember volt. Tanított egyetemistákat, a zsidóságtól eltávolodott párokat – köztük hithű kommunistákat is –, akik végül őt kérték fel, hogy adja össze őket. A férjem pedig arra biztatta őket, hogy őrizzék meg a családi tisztaság törvényeit. Sokuk gyermeke a Tóra útjára lépett, és a leszármazottaik is vallásosak maradtak. Akik vonakodtak hozzánk küldeni a gyerekeiket, azoknak a férjem elmagyarázta, hogy a vallásos életmód és a sikeres karrier nem zárja ki egymást. A nálunk végzett diákok közül ma sokan orvosok vagy mérnökök, de vannak köztük tóratudósok és rabbik is.
Egy teljes évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre azt érezzem, hogy a megfelelő helyen vagyok. Ma, amikor visszatekintek, látom, hogy milyen nagy hatást gyakoroltunk az emberekre. Bár kivitelezhetetlennek tűnt a küldetésünk, a kitartásunknak és az Örökkévalónak hála, sikerrel jártunk. Rendkívüli érzés megismertetni a zsidóságot másokkal. Ezért az élményért nem lehetek eléggé hálás a Rebbének.
Egyszer, egy brooklyni látogatásom során hozzám lépett egy szakállas fiatalember és rám köszönt: „Sheina néni, hogy van?”. Az egyik első tanítványunk volt, aki azután jesivába ment. Még az ebédekre is emlékezett!
1991-ben vagy ’92-ben, néhány hónappal peszách előtt, gyengélkedni kezdtem. Az orvos megállapította, hogy egy daganat okoz belső vérzést és az okozza a problémát. Operációra, majd hosszas felépülésre volt szükségem, de először a vérszegénységemet kellett rendbe hozni. A beavatkozást éppen peszách előttre írták ki. Mindig nagy szédert rendeztünk, rengeteg meghívottal. Nem tudtam, hogy így ki főz majd rájuk.
Ebben az időszakban tartották a lubavicsi női küldöttek éves konferenciáját és a férjem azt tanácsolta, hogy utazzam el és kérjem a Rebbe áldását. A Rebbe egyszerre fogadott egy nagyobb létszámú csoportot, ahol sorba álltunk, hogy elé járulhassunk. Nagyon sokat kellett várakozni, és egy idő múlva már az ájulás környékezett. Leibel Groner rabbi, a Rebbe titkára igyekezett felgyorsítani a dolgokat és azt kérte, hogy mindenki csak egyetlen dolgot mondjon a Rebbének. Felírta a kéréseket egy papírra, hogy gyorsan át lehessen nyújtani a Rebbének. Én arra kértem az áldását, hogy a műtétet peszách utánra halasszák, mert akkor lenne időm felkészülni az ünnepre.
Miután átnyújtottam a kérést tartalmazó papírdarabot a Rebbének, ő megáldott, én pedig gyorsan tovább léptem. Amikor hazatértem, hihetetlen dolog történt. Hirtelen egyre jobban kezdtem érezni magam. Már nem szédültem és megerősödtem, így nem volt akadálya a műtét elhalasztásának. Bár az orvos kockázatosnak ítélte a halasztást, elfogadta a döntésemet. Amikor peszách után megvizsgált, döbbenten tapasztalta, hogy a daganat magától elkezdett zsugorodni, majd Istennek hála, teljesen eltűnt. Nem elég, hogy fel tudtam készülni peszáchra, még operálni sem kellett!
Sheina Begun
