Dél-Afrikában élünk, de családi eseményekre időnként New Yorkba repülünk. Így volt ez akkor is, amikor az egyik unokaöcsém a bár micváját ünnepelte. A két fiam, Eitan és Uriel kíséretében indultam útnak.
Amikor [sávuot előtt] megérkeztünk, kiderült, hogy előző este a Rebbe gyönyörű imakönyveket osztogatott a gyerekeknek, amiből így a fiaim kimaradtak. Nagyon elszomorodtam és az ünnep alatt végig azon gondolkodtam, hogy miként szerezhetnék nekik egy-egy imakönyvet. A Rebbe az ünnep kimenetele utáni éjjelen fogadott minket. Eitan még csak hároméves volt és a karomban aludt. Uriel már hatéves volt, ő ébren tudott maradni. A Rebbe nagyon melegen köszöntött minket. Úgy nézett a gyerekeimre, mintha a saját unokái lettek volna. Mielőtt bármit is mondhattam volna, megkérdezte Urielt: „Van már imakönyved?”. A fiam erre közölte, hogy nincs neki. A Rebbe ezen meglepődött: „Tényleg nincs imakönyved?” Uriel így felelt: „Tulajdonképpen van, de nem olyan, mint a többi gyereknek”. A Rebbe elmosolyodott és megkérte Groner rabbit, a titkárát, hogy hozzon két imakönyvet. Az imakönyvek átadása után a Rebbe megáldotta a családomat jó egészséggel és a fiaimat, hogy tóratudós váljon belőlük. Hét évvel később sokat gondoltam ezekre az áldásokra.
Néhány héttel Uriel tizennegyedik születésnapja előtt jártunk. A fiaim imádtak biciklizni, de sajnos nem mindig voltak hajlandóak bukósisakot venni, hiába könyörögtem. Uriel egy szűk utcában kerekezett, amikor elütötte egy autó. Lerepült a bicikliről, nekicsapódott az autó szélvédőjének, majd az úttestre gurult, ahol még áthajtott a kezén egy kocsi. Elvesztette az eszméletét, ömlött a vér a füléből és az orrából. Amíg a mentőautóra vártunk az utcán, elhatalmasodott bennem az érzés, hogy a sorsa kizárólag Isten kezében van. Megállás nélkül Istenhez imádkoztam, hogy mentse meg a fiam életét. A kórházban újra kellett éleszteni. Később különböző papírokat adtak a kezembe, hogy töltsem ki. Az életkorhoz azt írtam, hogy tizennégy: hinni akartam benne, hogy megéri a tizennegyedik születésnapját.
Nem tudtam mást tenni, csak ültem és imádkoztam. Arra gondoltam, hogy a Rebbe áldása érdemében élnie kell és tóratudóssá kell válnia. Amikor a férjem megérkezett, azonnal felmérte a helyzet súlyosságát. Felhívta Mendel Lipskar rabbit, aki közeli barátunk volt és beszámolt neki a történtekről. Lipskar rabbi pedig a Rebbe irodáját hívta, hogy áldást kérjen a fiam gyógyulásához.
Közben elvégeztek egy CT-vizsgálatot, melyből kiderült, hogy Uriel agya megsérült és leállt a működése. Az orvosok szerint nem volt mit tenni. Mivel nem láttak esélyt a túlélésre, már ágyat sem kaphatott az intenzív osztályon. Egyszerűen befektették egy kórterembe és már semmilyen orvosi ellátásban nem részesítették, hagyták, hogy természetes módon érjen véget az élete.
Én eközben folyamatosan zsoltárokat mondtam. Nem akartam hallani az orvosok szakvéleményét, nem akartam tudomást venni a helyzetről. Csak imádkoztam és imádkoztam. Egy idő után furcsa nyugalom áradt szét bennem. Azt éreztem, hogy Uriel mindenképpen magához fog térni.
Ekkor kaptuk meg a Rebbe üzenetét. Azt mondta, hogy ő is imádkozik Urielért és kéri, hogy számoljunk be neki a fejleményekről. Azt üzente az orvosoknak, hogy ők Isten gyógyító küldöttei és az a feladatuk, hogy megadják a szükséges kezelést. A végeredményről Isten hoz döntést, de nekik meg kell tenniük minden tőlük telhetőt.
A férjem nem késlekedett, és átadta a Rebbe üzenetét az ügyeletes orvosnak. Látta, hogy az orvosra mély benyomást gyakoroltak a Rebbe szavai, mert a felettese utasítása ellenére újrakezdte Uriel ellátását. Bevitette a gyerekosztályra, rákapcsolta egy lélegeztetőgépre és gyógyszereket adott be neki. Megpróbálta megmenteni az életét.
Másnap kora reggel az orvos bejött megvizsgálni Urielt. Ahogy a felkelő nap rásütött a fiam arcára, hirtelen megmozdult és azt mutogatta, hogy szeretné megmosni a kezét, ahogy azt ébredés után szokás. A benne élő isteni lélek működése volt ez!
Uriel hamarosan teljesen magához tért és egy héttel később már haza is engedték. Ugyan két évig tartott, mire felépült, de nem voltunk türelmetlenek.
Kiderült, hogy a fiamat kezelő orvos zsidó volt, bár nem igazán foglalkoztatta a vallás. Amikor viszont megtapasztalta az Uriellel történt csodát, melyre nem volt orvosi magyarázat, megváltozott a gondolkodása. Ma már sok micvát megtart és a fokvárosi Chábád zsinagógába jár. A változást az Uriellel történt csoda hozta el a számára.
Estie Ash
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 33. szám – 2024. április 24.
