Egy régi lubavicsi családból származom. Az üknagyapám a Mitteler Rebbe, azaz a második lubavicsi rebbe tanítványa volt. A harmincas években, a szovjet zsidóüldözések során nagyapámat, Leningrád rabbiját letartóztatták. A szibériai gulágra küldték, ahonnan egy évvel később teljesen összetörve tért haza, majd 1933-ban elhunyt. Sohasem találkoztam vele, ahogy apámmal sem, aki a második világháborúban halt meg, amikor anyám állapotos volt velem.
A háború után elhagytuk Oroszországot, és Franciaországba mentünk, ahogy a Rebbe édesanyja, Cháná rebecen is. A Rebbe – aki akkor még nem töltötte be ezt a tisztséget –, Párizsba utazott, hogy Amerikába kísérje rég nem látott édesanyját. Emlékszem, hogy ötéves gyermekként táncoltam a Rebbével és a többi orosz hásziddal. Anyám és én Párizsban maradtunk, majd Izraelbe költöztünk és végül 1958-ban az Egyesült Államokban telepedtünk le. A New York-i lubavicsi jesivába iratkoztam be, ahol olyan kapcsolatom alakult ki a Rebbével, mintha az apám vagy a nagyapám lett volna. Mindent megtettem, bármit is mondott. Például négy évvel a New Yorkba érkezésem után visszaküldött Franciaországba, hogy a Brunoy-ban működő jesivában folytassam a tanulmányaimat, mert nagyszámú marokkói bevándorló érkezésére lehetett számítani. A Rebbe tudta, hogy segítségre szorulnak majd, ezért küldött oda öt társammal együtt.
Ekkor szolgáltam először a Rebbe küldötteként. Később, amikor állandó állomáshelyet kerestem, Texasba küldött, ahol nagyon kevés ortodox zsidó élt akkoriban.
A Rebbe mindig azt mondta, hogy legyek „vidám és elégedett”. Másoknak mindig sikereket kívánt, nekem viszont vidámságot és elégedettséget is.
1973-ban, miután már négy és fél éve Houstonban éltem, értesítettek, hogy Zálmán Sázár, Izrael frissen leköszönt elnöke, a városunkban száll át egy Mexikóba induló járatra. Három órát lesz a repülőtéren, és a helyi zsidó közösség arra kérte a zsidó vezetőket, hogy köszöntsék őt.
Mivel semmit sem tettem a Rebbe jóváhagyása nélkül, ez alkalommal is felhívtam a titkárságát. Azt a választ kaptam, hogy fel kell hívnom Sázár figyelmét a lubavicsi gyökereire és arra, hogy éppen támuz hónap 3-a van, amikor az előző rebbe kiszabadult a szovjet börtönből. A Rebbe elmagyarázta, hogy ez a nap még fontosabb, mint támuz 13., amikor azt ünnepeljük, hogy visszatért a száműzetésből, mert a börtönből való kiszabadulással az életveszélyből menekült meg.
Úgy tettem, ahogy a Rebbe kérte. A houstoni repülőtéren hatalmas tömeg gyűjt össze, de Sázár felfigyelt rá, hogy a lubavicsi hászidok öltözetét viselem és egyenesen hozzám fordult: „Hogy van a Rebbe?” – kérdezte jiddisül. Maga mellé ültetett, és beszélgetni kezdtünk. A Rebbe kérésének megfelelően emlékezettem, hogy támuz hónap 3-a van. Elővettem egy üveg vodkát és két kis poharat, hogy lechájimmal köszöntsük a napot. Sázár nagyon meghatódott. Felemelte a poharat, és így szólt: „Lechájim, a Rebbe egészségére!”. Ezután megkért, hogy intézzek el a számára egy találkozót a Rebbével, mert Mexikóból majd New Yorkon keresztül utazik haza.
Eleget tettem a kérésének, és egy héttel később találkozott is a Rebbével. A támuz 12. tiszteletére rendezett ünnepségre én is odautaztam. A rendezvény során a Rebbe „a houstoni fiatalemberként” utalt rám, és közölte Sázárral, hogy Houston a „mennyország kapuja”, utalva a Kennedy Űrközpontra.
Néhány évvel később komoly egészségügyi problémám adódott. New Yorkba kellett utaznom, hogy konzultáljak valakivel, ő azonban azt kérdezte, hogy kikértem-e már a Rebbe tanácsát. „Már írtam neki erről” – feleltem. „És válaszolt?” – „Még nem”. „Biztos benne, hogy a Rebbe tudja, hogy ki ön? Ilyen komoly problémával küzd, és nem válaszol?” Erre kicsit indulatos lettem, és így válaszoltam: „Természetesen tudja, hogy ki vagyok!”. Ezzel együtt a számomra is nagyon furcsa volt, hogy nem kaptam választ.
A találkozó után elmentem a Rebbe által vezetett fárbrengenre, azaz hászid összejövetelre. Bár több száz ember volt jelen, a Rebbe olvasott a gondolataimban, és magához hívott, hogy lechájimot mondjon velem. „Hajítson el minden negatív gondolatot! Legyen vidám és elégedett!” – mondta. Másnap reggel megérkezett a válasza is a kérdésemre. Részletesen elmondta, hogy mit tegyek és mit ne tegyek. Mindenben úgy jártam el, ahogy a Rebbe előírta, és a probléma magától megszűnt.
Shimon Lazaroff rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 23. szám – 2021. február 18.
