Bostonban nőttem fel a 20-as, 30-as években, anélkül, hogy bármit is megtartottam volna a zsidó hagyományokból. Mikor bár micva korú lettem, egy csütörtök reggel az egyik nagybátyám elvitt a zsinagógába, s elmagyarázta hogyan kell elmondani a Tórára az áldást. Ezután hazamentem, és úgy labdáztam tovább a házunk mellett, mintha semmi sem történt volna. Ami a zsidó tanulmányaimat illeti, a dolog sokáig meg is maradt ezen a szinten. A főiskolás éveim alatt kezdtem el részt venni a Hillel és az Avuka nevű szervezetek tevékenységében. Ennek eredményeképpen kezdtem el érdeklődni a Tóra és a hagyományok iránt, és ez késztetett arra, hogy Izraelbe menjek dolgozni.
Ám a háború közbelépett. Egy kereskedelmi flottánál teljesítettem szolgálatot, majd a háború befejeztével egy progresszív rabbinikus iskolába iratkoztam be, ahol aztán reform rabbivá avattak.
Ekkoriban kezdtem el érdeklődni a kabbala iránt is. Ez az érdeklődés egészen addig vitt, hogy a híres misztikustól, Shin Tzadik Setzertől vettem órákat, s megírtam a Kilenc és Fél Misztikus című könyvet, amit 1969-ben publikáltak. Közben közösséget szerveztem New Jerseyben, s belevetettem magam az újságírásba. Ez utóbbi tevékenységemnek köszönhetem a lubavicsi Rebbével való első találkozásomat.
1955-ben volt, épp a Chábád mozgalomról írtam cikket egy ismert magazinnak. A Rebbe ígért ezzel kapcsolatban egy interjúlehetőséget, amit nem csak hogy betartott, de végig elképesztően kedvesen és figyelmesen válaszolt minden kérdésemre. Annyira magával ragadó élmény volt, hogy rövid időn belül gyakorlatilag „betértem” a Chábádba. Mivel ezzel egy időben közösséget is vezettem, a Rebbe hamarosan úgy kezdett kezelni, mintha én lennék az ő „reform küldöttje”. Megkért rá, hogy bármikor, amikor csak szükség van rá, szólaljak fel a Tóra védelmében és segítsem elő a közösségen belüli vallásosabb életmódot. És így is tettem. Az eredményt pedig alig akartam elhinni. Egyre többen és többen lettek vallásosabbak a közösségemből. Persze nem gondolom, hogy miattam, de tény, hogy úgy tűnt, a Rebbe iránymutatásaival célba értem.
Későbbi találkozásaink során még sok mindenről beszélgettünk a Rebbével, például a reformirányzat és a Chábád mozgalom közti különbségről. Azt mondta, hogy mikor egy reform vagy egy konzervatív rabbit kérdezel egy zsidó törvénykezéssel kapcsolatos kérdésről, ők úgy fognak válaszolni, hogy figyelembe vesznek minden létező lehetőséget, és azt fogják mondani, többféle módon is betarthatod a törvényt. Azt fogják sugallni, hogy a te döntésed ezek közül megtalálni a helyes alternatívát, és bármelyik mellett döntesz is, jól fogsz dönteni, mert az a felsorolt járható utak egyike lesz. Ha egy Chábád rabbit kérdezel meg ugyanerről a dologról, ő úgy fog válaszolni neked, hogy figyelembe fogja venni a te egyéni képességeidet, s hogy vallásosságban jelenleg milyen szinten vagy. Minden bizonnyal a Chábád rabbi is több lehetőséget fog kínálni, s elmondja, ha jelenleg nem is tudsz még minden micvát megtartani, akkor egyelőre tartsd meg, amiket most tudsz, s közben folyamatosan törekedj arra, hogy növeld ezek számát.
Megkérdeztem a Rebbét, hogy milyen tanácsa lenne azok számára, akik valamilyen formában vissza kívánnak térni a vallásossághoz. A Rebbe Elijáhu prófétát idézve azt mondta: „Ne akarj egyszerre mindennek megfelelni. Kezdd lassan. Lépésről-lépésre. Még ha azt is éreznéd, hogy ennél többet is magadra tudsz vállalni, kezdd először csak egy lépéssel, és mondd el magadban: ‚Ez a Tóra, és ezek a parancsolatai. Ezeket fogom betartani és teljesíteni, lépésről-lépésre.’ És azokat a micvákat, melyeket elkezdtél megtartani, mindig teljes odaadással végezd.”
Utoljára akkor beszéltem a Rebbével, mikor sok száz másik emberrel együtt álltam a sorban, arra várva, hogy az áldását kapjam. Mikor elé kerültem, a Rebbe azt mondta nekem: „Ideje, hogy visszatérj a közösségedhez!” – akkoriban még mindig egy reform közösséget vezettem, s ezt a Rebbe is tudta – „most már elmondhatod nekik hogy ortodox zsidó vagy, és mindig az is voltál.” – Így tettem. Mikor visszavonultam a zsinagógai munkámtól, a közösségem ünnepséget szervezett a tiszteletemre, s a szokásos ünnepi beszéd után azt mondtam: „Valamit el kell mondanom nektek. Valamit, amit a lubavicsi Rebbének ígértem meg, hogy megteszek. Mikor megírtam a Kilenc és Fél Misztikus című könyvet, ő azt mondta nekem: ’Azt akarom, hogy tízes legyél.’ Tízes akarok lenni. Ortodox zsidó akarok lenni. Lelkem mélyén mindig is az voltam, csak sosem ültettem át a gyakorlatba. De most már tényleg ortodox zsidó leszek. Nem elégszem meg többé a kilenc és féllel, tízes akarok lenni.”
Herbert Weiner
Megjelent: Gut Sábesz 19. évfolyam 31. szám – 2017. május 3.
