Először 1969-ben találkoztam a Rebbével, amikor 14 éves voltam. Akkoriban egy kis lubavicsi iskolában tanultam Londonban, de az volt a vágyam, hogy egy igazi jesivába iratkozhassak be. A Rebbe engedélyét kértem ehhez, aki jóvá is hagyta, így hamarosan a Párizshoz közeli Brunoyban kezdtem meg a tanulmányaimat, majd a központi Chábád jesivába mentem New Yorkba, és ott is maradtam tíz évig.
1980-ben megkeresett Yitzchok Dovid Groner rabbi, az ausztráliai Chábád vezetője, és felajánlotta, hogy fiatal házasemberként csatlakozzam a Melbourne-ben működő kolélhez, ahol diplomásoknak működtetnek tanulócsoportot.
Nem voltam különösebben lelkes, de mivel személyesen kért meg, elgondolkodtam a dolgon. Még két másik ajánlatot is kaptam, ezért a Rebbétől kértem tanácsot, hogy mitévő legyek. A levelemben felsoroltam mindhárom lehetőséget, az ausztráliait hagyva utoljára, és megkérdeztem a Rebbét, hogy melyiket fogadjam el. Két hét eltelt, de nem kaptam választ. Groner rabbi azonban türelmetlen volt és szerette volna tudni, hogy mit döntöttem. Elmondtam neki, hogy a Rebbe válaszára várok.
Groner rabbi ekkor felvette a kapcsolatot a Rebbével, aki azt kérte, hogy írjam meg újra a kérdéseimet. Így is tettem, és még aznap megjött a válasz. A Rebbe áthúzta az első két opciót és aláhúzta az ausztrál ajánlatot.
Senkit sem ismertem Ausztráliában, ahogy a feleségem sem. Én Angliában nőttem fel, ő pedig Franciaországban. Különösen a feleségem aggódott amiatt, hogy a világ másik oldalára kell költöznünk és ezt meg is említette a Rebbének, amikor áldásért mentünk hozzá. Azt mondta, hogy bárhol szívesen lesz a Rebbe küldöttje, de nagyon tart a magánytól.
A Rebbe válaszát sohasem fogjuk elfelejteni: „Azt az Istent fogja Ausztráliában találni, akit itt is, és Ő éppen olyan Ausztráliában is, mint itt”.
Más szóval, ha az Örökkévaló itt gondoskodik rólunk, akkor ott is fog. Ez megnyugtatta a feleségemet. Éppen azt a bátorítást kaptuk, amire olyan nagy szüksége volt neki is és nekem is. Még egy igen fontos dolgot mondott akkor a Rebbe nekünk. Megemlítette, hogy mindketten orosz eredetű családból származunk, és Ausztráliában is nagyon sok orosz zsidó él. Az lesz a feladatunk, hogy hászid otthonra leljenek nálunk, és a példaképeikké váljunk. Mivel azonos hátterünk van, megtaláljuk velük a hangot és inspirációt nyerhetnek tőlünk.
Ez így is történt. Leginkább az orosz eredetű zsidók érezték magunkat otthonosan nálunk. 1986-ban, amikor már hat éve Ausztráliában éltünk, a Rebbe kampányt indított, hogy felpezsdítse a Chábád központok életét világszerte. Elrendelte, hogy új programok induljanak a gyermekek és az idősek számára, és tóratanulásra, valamint imádkozásra alkalmas központok nyíljanak mindenütt, ahol zsidók élnek. A Rebbe hanuka végén beszélt erről, és elvárta, hogy beszámolókat és fotókat küldjünk neki tévét hó 10-ig. Ez azt jelentette, hogy tulajdonképpen egy hetünk volt arra, hogy eredményt tudjunk felmutatni!
Abban az időben Melbourne-ben egy lubavicsi jesiva és egy zsinagóga működött, de a külső kerületekben nem voltak Chábád-központok. A Rebbe beszéde után elhatároztuk a kollégáimmal, hogy a közeli Bentleigh-ben alapítunk egy Chábád-központot, mert ott semmilyen zsidó intézmény sem volt, pedig nagyon sok zsidó lakott arrafelé. Azt azonban nem tudtuk, hogy miként kezdjünk hozzá. Vásároljunk egy házat vagy egy üzlethelyiséget? Végül úgy döntöttünk, hogy egy kétszobás lakást veszünk, bár arról fogalmunk sem volt, hogy pontosan mit fogunk kezdeni vele.
Örömet akartunk okozni a Rebbének, így rohamtempóban intéztük az ügyet és tévét 10. előtt elküldtük neki a fotót az újonnan vásárolt ingatlanról. A Rebbe válaszában egy száz dollárról szóló csekket és az áldását küldte el. A Rebbe kérésére egy könyvben adták ki az akció eredményét, és büszkén láttuk, hogy a mi fotónk is szerepel benne.
Ez volt az első Chábád-központ Ausztráliában, amely olyan helyen kezdte meg működését, ahol korábban még semmilyen zsidó intézmény sem volt. Amikor megvettük az épületet, azt hittük, hogy túlvállaltuk magunkat, de hamarosan olyan népszerű lett a központ, hogy egy nagyobb ingatlan után kellett néznünk. Ráadásul mintaként is szolgáltunk mások számára, és a nyomunkban számtalan új Chábád-központot hoztak létre. A Rebbe biztatásának köszönhetően a semmiből hamarosan több tucat Chábád-központ nyílt meg szerte Ausztráliában az elmúlt harminc évben.
Mendel Raskin rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 25. szám – 2020. március 19.
