A felmenőim közül sokan lengyelországi vagy galíciai hászid közösségekhez tartoztak egykor. A szüleim 1935-ben a Szentföldre települtek át. A házasságom után Lodba költöztünk, a lubavicsi negyedbe, így közel kerültem a közösséghez. A Tel Avivi Egyetem héber irodalom tanszékén dolgoztam, továbbá segítettem megalapítani a lodi könyvtárat, az irodalmi tanulmányok számára létrehozott Haberman Intézetet, valamint a keleti és észak-afrikai zsidók tradícióit bemutató Zsidó Örökség Múzeumát.
1982-ben a családommal együtt az Egyesült Államokba utaztam egy évre, tanulmányi útra. A Rebbével való találkozás lehetősége villanyozott fel a leginkább. Erre 1983-ban, sávuotkor került sor. Akkoriban a Rebbe már nem tartott fogadóórákat, de Lipsker rabbi megígérte, hogy valahogy elintéz egy személyes találkozót.
Sikerrel járt, így a sávuot utáni napon beléphettem az irodájába. Nagyon szívélyesen és mosolyogva fogadott, én pedig átnyújtottam az előre megírt kérdéseimet.
Az volt a tervem, hogy Izraelbe visszatérve folytatom az egyetemi oktatói karrieremet. Amellett, hogy ez az állás biztosította a megélhetésemet, lehetőséget teremtett arra, hogy vallásos zsidóként olyan hallgatókkal beszéljek, akik semmit sem tudtak a judaizmusról. A tanítás során sokat használtam szent szövegeket, a liturgiában szereplő költeményeket és himnuszokat. Úgy éreztem, hogy ezzel szent küldetést teljesítek. Voltak hallgatóim, akik elmondták, hogy korábban szinte rejtegették előlük az imakönyvet és a vallásos zsidó költészet remekeit. Tudtam, hogy a Rebbe támogatta, hogy efféle módon tanítsanak a zsidóságról a felsőoktatási intézményekben.
A problémám az egyetem keretein belül működő és a héber irodalmat kutató Katz Intézettel volt, melyet két éven át vezettem nagy sikerrel, ám sokan áskálódtak ellenem, ami már nagyon a terhemre volt. Azon gondolkodtam, hogy feladom ezt a megbízatást, de a Rebbe lebeszélt róla, mondván, hogy jobb, ha egy vallásos ember tölti be ezt a pozíciót és képes hatást gyakorolni a többiekre.
Beszámoltam a Rebbének a könyvkiadási projektünkről is, melyben tunéziai rabbik munkáit és vallásos költemények antológiáit publikáltuk. „Kaphatna a könyvtárunk ezekből a kötetekből?” – kérdezte a Rebbe. Mondtam neki, hogy már átadtam több könyvet a titkárságának, mire melegen köszönetet mondott.
A beszélgetés során a Rebbe élénken érdeklődött a munkám iránt, mert a zsidó irodalom és a régi kéziratok témája közel állt a szívéhez. Amikor elmondtam, hogy sokat dolgozom a kairói geniza anyagán, a következő megjegyzést tette: „Egyéb fontos genizák is léteznek. Nagy kár, hogy nem fordítanak elég figyelmet a megmentésükre”. Ebben teljesen igaza volt, főleg Észak-Afrikában voltak elhagyatott kézirat- és könyvgyűjtemények, olyan városokban, ahol már nem működött zsidó közösség. A kairói mellett még foglalkoztam a dzserbai genizával is, ahol a Rebbe küldöttje, Niszán Pinson rabbi volt a segítségemre.
A Rebbét különösen érdekelték a pijutokkal, a vallásos témájú költeményekkel kapcsolatos kutatásaim, azok közül is a doktorátusom, mely a jom kipuri imarendben szereplő és az egykori Szentélyben végzett papi teendőkről szóló pijutról szólt. Ez a költemény az ezerötszáz évvel ezelőtt élt Elázár Hákálir rabbi munkája. A kutatásaim során megpróbáltam megfejteni a Kálir név jelentését, és arra jutottam, hogy az egy görög eredetű szó, mely kántort jelent. A rabbi eredeti neve pedig Birbi lehetett, mely azt jelenti, hogy nagy vagy fontos ember.
A Rebbe figyelmesen hallgatott és úgy tűnt, hogy elfogadja az érvelésemet. Nagy érdeklődéssel fogadta a különböző rítusokról, szokásokról és imakönyvekről szóló beszámolómat, és megjegyzéseiből kiderült, hogy meglehetős otthonossággal mozog a témában. Tudományos szintű beszélgetést folytattunk, ráadásul rendkívül hosszasan. A titkára többször belépett a szobába, hogy jelezze, ideje elbúcsúzni, de a Rebbe mindig intett, hogy még folytatjuk, a közelgő szombat ellenére. Annak dacára, hogy mekkora szakadék tátong a hászid és az egyetemi világ között, a Rebbe számára nem volt áthidalhatatlan a távolság. Nagyon jól tudta, hogy mi az, ami hasznos lehet a Tóra terjesztéséhez az akadémiai kutatásokból.
Cvi Máláchi
