Long Islanden nőttem fel. A szüleim a vallásos embereket sújtó üldöztetés elől menekültek Oroszországból Amerikába, de a testvéremet és engem világi szellemben neveltek fel.
A hatvanas évek végén mentem főiskolára, ami egy igazán vad időszak volt. A hippi kultúra a virágkorát érte. A fiatalok megkérdőjeleztek minden hagyományt. Én is részese voltam ennek a mozgalomnak, és sok minden más mellett a zsidó vallást is kritikusan szemléltem. Arra jutottam, hogy nincs sok értelme.
Mindez egy szempillantás alatt megváltozott, amikor a hetvenes évek közepén összetalálkoztam egy csapat, kisbusszal közlekedő jesivanövendékkel. Mint később megtudtam, ez egy micvatank volt. Az egyik fiú megkérdezte, hogy zsidó vagyok-e, és amikor igennel feleltem, behúzott a járműbe és tfilint tekert a karomra. Emlékszem, elismerésre méltónak találtam az őszinteségét, és azt, hogy mindez mennyire fontos számára és a barátainak is. Miután végeztünk, megkért, hogy iratkozzak fel egy programra, amit a Rebbe indított útjára nem sokkal korábban. Ez volt a mezuza-kampány. Hamarosan kaptam egy új mezuzát, teljesen ingyen.
Ekkor elkezdtem a zsidóságot tanulmányozni, és amikor beiratkoztam a Milwaukee Orvosi Egyetemre, megismerkedtem Yisrael Shmotkin rabbival, aki az egyetemen működő Chábád kirendeltség vezetője volt. Végül, négy másik egyetemistával együtt, a Milwaukee-i Chábád-házban béreltünk szobát. Mondanom sem kell, hogy ez nagyszerű döntés volt, és hamarosan a Tóra útmutatásai alapján kezdtem el élni az életemet.
Néhány évvel később, 1978-ban, miután lediplomáztam, a Bronxban lévő Montefiore Kórház onkológiájára kerültem gyakornoknak. Ott találkoztam egy ötven éves iráni zsidó férfival, aki nem sokkal korábban vándorolt be az Egyesült Államokba. Emlékszem, két fia kísérte, és mindannyian kipát viseltek. Gyakornokként az volt a feladatom, hogy az új betegeket kellett megvizsgálnom. Miközben a férfi kórtörténetét jegyeztem le, elmesélte, hogy családja már nemzedékek óta Iránban él, és azért jött Amerikába, hogy a csontvelő-daganatát kezeltesse. Ez egy nagyon agresszív ráktípus, mely gyakran évekig lappang, majd gyorsan kifejlődik. Az elkövetkező hónapokban az állapota egyre csak romlott. Fájdalmai voltak, nehezen mozgott és a vérképe is riasztó volt. Közöltem vele, hogy más terápiát kell alkalmazni és növelni kell a kemoterápia mennyiségét. Egy hónappal később jelentősen javult az állapota. Kiegyenesedve járt és nagyon vidám volt. A vérvizsgálat után egészen elképedtem: minden érték teljesen normális volt. Amikor megosztottam vele az örömhírt, a következőket mondta: „Doktor úr, valamit el kell mondanom Önnek. A legutóbbi vizsgálat után elbizonytalanodtam, hogy képes vagyok-e egy megnövelt dózisú kemoterápiára. Így eleinte nem is vettem be a gyógyszereket. Kivártam sávuot ünnepét, amikor a Lubavicsi Rebbe bort szokott osztogatni mindenkinek, aki megjelenik nála. Elmentem én is, hogy az áldásából részesüljek. Az ünnep után látogattam el a Chábád főhadiszállására, amikor a Rebbe éppen a bort osztogatta. Amikor sorra kerültem, megemlítettem a Rebbének, hogy beteg vagyok, és az áldását kérem a gyógyulásom érdekében. A Rebbe megáldott és azt mondta, hogy ne aggódjak, mert minden rendbe jön. Megköszöntem és továbbindultam, de még utánam szólt: „Tegyen mindent pontosan úgy, ahogyan az orvos előírja!” – tette hozzá.
A férfi azt is elmondta, hogy ezután rögtön elkezdte az általam előírt terápiát. Ahogy hazaért, bevette a gyógyszereket, és már néhány nap elteltével érezte a javulást. Egy hét múlva minden fájdalma elmúlt.
Egy év elteltével teljesen gyógyultnak nyilvánítottam. Később azután elvesztettem vele a kapcsolatot.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi is történt valójában. Mielőtt a Rebbe megáldotta volna ezt a férfit, nagyon súlyos állapotban volt, messze a gyógyulástól. Az áldás után viszont rendkívül gyorsan felépült. Számomra, mint fiatal orvosnak, ez annak a megerősítését is jelentette, hogy a megfelelő terápiát alkalmaztam. A Rebbe azt tanácsolta a betegnek, hogy mindenben kövesse az utasításaimat. Ez sokat jelentett nekem.
Sok hasonló történetet hallottam. A Rebbe egy néhány perces találkozás során is képes volt arra, hogy belelásson az emberekbe, és megérezze a problémáikat, vívódásaikat. Az áldása mindenkiben mély nyomott hagyott.
Dr. Gedalya Schechtman
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 11. szám – 2018. november 26.