Dr. Abraham Lorbernek hívnak, és a születéskor fellépő szívkárosodások az szakterületem. A tel-avivi egyetemen tanultam orvosnak, majd szakmai gyakorlatomat a Carmel kórházban töltöttem. Ezt követően kerültem egy londoni kórházba, ahol a gyermek-szívsebészetre specializálódtam, Michael Tynan keze alatt. Abban a kiváltságban volt részem, hogy két évig tanulhattam tőle 1983 és 1985 között.
Ezekben az években történt, hogy egy zsidó házaspár hozta be hozzánk kezelésre beteg kisbabáját. A baba nem fejlődött megfelelően és többek között légzési problémái is voltak. A tünetek mind egy irányba mutattak: egy hatalmas lyuk tátongott a szív két kamrája között, mely túlzott véráramot idézett elő a tüdő irányába, melynek eredményeképpen az egész szív megduzzadt, megemelve a nyomást ezzel a tüdőartériákban. A baba így csak zihálva tudott levegőt venni, s ezáltal minden energiáját felemésztette a túlélésért folytatott küzdelme. A táplálékmennyiség, amit elfogyasztott, egyszerűen nem biztosított elég energiát a növekedésre. Míg a baba kivizsgálása tartott, a szülők megtudták, hogy izraeli vagyok, s kérték a kórház vezetéstől, hogy én is vegyek részt a kivizsgáláson, habár ekkor még csak rezidens voltam.
Miután végeztünk a kiértékeléssel, közöltem a szülőkkel, hogy a baba állapota romlik, és gyógyszerre lesz szükségünk, hogy megmentsük az életét, s csak miután stabilizáltuk az állapotát, kezdhetünk egyáltalán hozzá egy műtéthez. A család elfogadta a döntésünket. Hálásak voltak az egész sebészcsapatnak a figyelmességükért, s csak annyit kértek, hogy még annyival tolják ki a beavatkozás időpontját, míg elmennek a lubavicsi Rebbéhez, hogy az áldását kérjék a műtétre.
Így is lett, és amikor a szülők visszatértek, kezükben egy egydolláros volt, amit, mint valami talizmánt tartogattak, mondván: „Ez a jel, hogy a Rebbe áldását adta a gyermekünkre. Azt mondta, hogy Isten fog vigyázni a gyermekünk egészségére. Nem kérjük a műtétet. Csak kövessék figyelemmel a fejlődését és az életfunkcióit.”
Teljesen ledöbbentünk. Tynan professzor álláspontja az volt, hogy a beavatkozás elkerülhetetlen, ha azt akarják, hogy a gyerek visszanyerje egészségét. Ám mivel a szülők nagyon határozottnak tűntek a döntésüket illetően, és látszott mennyire szeretik a gyermeküket, kidolgoztunk egy másik tervet. Beleegyeztünk, hogy a babát hazavigyék, ám csak egy feltétellel: míg meghatározzuk a szükséges gyógyszert, rendszeresen visszahozzák a kórházba megfigyelésre. Mindannyian arra számítottunk, hogy két-három ilyen alkalom után a gyerek állapota annyira kritikusra fordul, hogy a szülők maguk fogják kérni a beavatkozást. Azonban az egyezséget követő második látogatásukkor hirtelen jelentős javulást láttunk. Majd a harmadik és negyedik vizit után, melyek időben igen közel voltak egymáshoz, a baba újabb javulást produkált. Az egész orvoscsapat korábbi álláspontja teljesen megváltozott.
Az eredmények mindenkit sokkoltak. A nővértől kezdve, aki a baba súlygyarapodását mérte, a tapasztalt idős orvosokig, akik a folyamatokat ellenőrizték, nehogy figyelmetlenség miatt rossz diagnózist állítsanak fel, mindenki meg volt döbbenve. Az mindenki számára világos volt, hogy valami történt, de senki sem tudott rá magyarázatot adni, még mi sem Tynan professzorral. Minden egyes újabb kontroll után egyértelmű, jelentős javulást tapasztaltunk. A saját szemünkkel láttuk, ahogy a szívben lévő rendellenesség folyamatosan mérséklődik. Láttuk a folyamatot, ahogy a bal szívkamra mérete csökkent, s egyre jobban megközelíti a normális méretét, s ezzel egy időben a kamrák közti lyuk is egyre inkább zsugorodott. A gyerek, akit életveszélyes állapotban hoztak be, többé már nem volt veszélyben! Senki sem értette mi történt, még soha egyikünk sem tapasztalt semmi ehhez foghatót.
Csodálatos történet boldog végkifejlettel, amire mindig büszkén emlékszem vissza. Későbbi pályám során, habár sok nagy fejlődést láttam, ilyen példátlan esettel azóta sem találkoztam. A legmeglepőbb azonban Tynan professzor reakciója volt az esettel kapcsolatban. Ő közismerten szkeptikus és szigorúan tudományos ember hírében állt, ám ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a tapasztaltak túlmutatnak bármilyen racionális magyarázaton, és a folyamat, amit akkor láttunk, valódi csoda volt. Ezek az ő szavai voltak, nem az enyémek. Később szakmai konferenciákon, kórházi megbeszéléseken többször is felhozta a történetet. Tynan professzor egy nagyon felvilágosult gondolkodású ember volt, de ezt össze kellett egyeztetnie azzal, hogy ezen eset felülírt mindent, amit addig tudott, tanult, illetve hosszú pályája során tapasztalt.
Dr. Avraham Lorber
