Áldott emlékű apám, Yerachmiel Stern vitt el először a Chábád-mozgalom központjába, egy hászid összejövetelre. Apám nagy tudású ember volt, családja az alexanderi rebbe követői közé tartozott. A háború előtti Lengyelországban az alexanderi hászidok alkották az egyik legnagyobb zsidó közösséget, ám a holokausztot szinte alig élte túl valaki közülük. Apámnak fontos volt, hogy megismerjem a hászid világot, ezért több, New Yorkban élő rebbéhez elvitt. Voltunk Szatmárban, Klausenburgban, majd 1965-ben Lubavicsban is.
[…]
A későbbiekben többször látogattam el a Rebbéhez, hogy tanácsokat kérjek tőle fontos ügyekben. […]
1968-ban, a bátyám [Avraham] a fejébe vette, hogy megkérdezi a Rebbét az Izrael által egy évvel korábban elfoglalt területek sorsát illetően. Vajon Izrael megtarthatja ezeket a területeket, vagy inkább vissza kéne szolgáltatnia a környező arab államoknak? Nagyon tetszett az ötlet, bár csodálkoztam, hogy a bátyám geopolitikai kérdéseket akar megvitatni a Rebbével, ráadásul egy ilyen érzékeny témában. A Rebbe válasza azonban még inkább meglepett.
A Rebbe nagyon komolyan vette a kérdést és negyedórán át fejtette ki a véleményét, izgatott, emelt hangon. „Hogy juthat eszébe egyáltalán valakinek, hogy vissza kellene adni bármilyen területet?” – kérdezte. Egy térképen szemléltette a területek elhelyezkedését és egymástól való távolságát. Elmondta, hogy bármilyen visszavonulás Izrael biztonságát veszélyeztetné, ezért áthágnák vele a pikuách nefes, azaz az életmentés előírását, mely minden más tórai parancsolattal szemben előnyt élvez.
Ez nem sokkal a hatnapos háború után történt, amikor a Rebbe még nem beszélt nyilvánosan erről a témáról. Ha ismertük volna a véleményét, nyilván nem kérdezzük meg. Másként szólva, az elsők között voltunk, akik hallották az álláspontját ebben az ügyben. A későbbiekben azután nagyon gyakran beszélt erről.
Egy másik bátyám, Moshe Yaakov, Ahron Soloveitchik rabbi tanítványa volt a Yeshiva Universityn. Abban az időben Soloveitchik rabbi gyakran említette, hogy az izraeli események a messiási kor kezdetét és a megváltás közeledtét jelentik. Amikor elment a Rebbéhez, megkérdezte, hogy egyetért-e ezzel a kijelentéssel. A Rebbe határozott nemmel felelt és számos indokot hozott fel. Azt mondta, hogy az ősi forrásokban leírt, megváltásra vonatkozó előjelek már mind megvalósultak, ráadásul a háború utáni időszak veszélyes sötétséget hozott magával.
A kényes kérdések megvitatása ellenére a beszélgetés nagyon kellemesen zajlott. A Rebbe rendkívül barátságos volt és sokat mosolygott, így egyáltalán nem éreztük magunkat feszélyezve. Nem tudom, hogy milyen hangnemet ütött meg a hászidjaival, de velünk úgy beszélt, mintha a barátai lennénk. A találkozók mindig ugyanúgy értek véget. A Rebbe felállt, az ajtóig kísért minket és így búcsúzott: „Halljunk jó híreket!”.
Alex Stern rabbi
