Menachem Alexenbergnek hívnak. Orlandóban nőttem fel. Egyetemi éveimet a Queens College-ban, a Yeshiva University-n és a New York University-n, töltöttem. Utóbbiban tudományközi doktorátust szereztem a művészetek, tudományok és pszichológia területein.
Először 1962-ben találkoztam a Rebbével. Nagyon emlékezetes beszélgetésem volt vele. A művészetek, a tudomány, a technológia és a judaizmus találkozási pontjait elemeztük. Később ez bizonyult életem fő munkájának, a „szakterületemnek.” Ezt az első találkozást még sok későbbi követte. Már nem emlékszem pontosan melyik találkozás során merült fel, de a Rebbe mondott valamit, ami onnantól fogva központi része lett a gondolkodásomnak. Azt mondta, hogy a héber szó, amit az anyagra (רמוח) valamint a szellemre (חור) használunk a mem (מ) betűt kivéve ugyanazokból a betűkből áll. „Mi a különbség a spirituális, szellemi világ és a materiális, anyagi világ között?”, tette fel retorikai jellegű kérdését, majd folytatta: „Csak a megközelítésben különböznek. Egy bizonyos megközelítésben ugyanis, ha körülnézünk akkor egy anyagi világot látunk magunk körül. Ám ha megváltoztatjuk azt a rutint, ahogy a dolgokhoz közeledünk, ha megváltoztatjuk az érzékelésünkben, így a felfogásunkban eddig működő szabályokat és prioritásokat, akkor valami mást látunk. Akkor meglátjuk a minket körülvevő dolgok mögött rejtőző spiritualitást. A szellemi és az anyagi világ nem két különálló dolog. A különbség abban rejlik ahogy mi viszonyulunk a minket körülvevő világhoz. A saját egyéni közeledésünk és kapcsolódásunk segít abban, hogy a fizikai világ minél több spirituális tartalommal teljen meg.”
Már a Columbia University-n tanítottam, mikor úgy éreztem, hogy Izraelbe akarok menni, hogy új élményeket szerezzek. New York ellentétét kerestem, s mikor különböző embereket kérdeztem meg ezzel kapcsolatban, érdekes módon többen is a következő névvel válaszoltak: Jerucham.
Jerucham a Negev sivatag teljes izoláltságában elhelyezkedő falu. Akkoriban ide „rakták le” az Észak-Afrikából, főleg a Marokkóból emigrálókat. Abban az időben ez volt Izrael legelmaradottabb helye, mind gazdasági, mind oktatási, mind szociális szempontból. Ha létezett New Yorknak úgynevezett ellenpólusa, akkor az Jerucham volt! Azonban mielőtt erre az őrült vállalkozásra adtam volna a fejem, elhatároztam, hogy a Rebbe véleményét is kikérem a dologgal kapcsolatban.
Ő a következő útmutatással segített: „Jó dolog úttörőnek lenni. A te háttereddel hozzájárulhatsz Jerucham valódi felemelkedéséhez. Be kéne indítani valami magasabb szintű helyi oktatást, s átalakítani egy egyetemi várossá. A diákok mentalitása az egész falu gondolkodását megváltoztathatja.” Így belefogtam a küldetésembe.
Csütörtökön érkeztem meg Jeruchamba. Első este szembesültünk feleségemmel, hogy az apartmanunkban nincs áram. Sábeszkor tettem egy kis sétát, hogy felfedezzem a várost, és mit láttam az út során? Egy hatalmas új épületet, ami leginkább valami iskolára emlékeztetett. A falu déli részén volt, és feltűnt, hogy teljesen üres. A következő nap, mikor találkoztam a polgármesterrel, kérdeztem, hogy milyen célt szolgál az épület. Ő mondta, hogy sajnos, jobb híján csak az izraeli bürokrácia ostobaságát szimbolizálja, mivel jelenleg nem funkcionál. Speciális igényű gyerekek oktatására építették az épületet, már mindennel elkészültek, mikor kiderült, hogy egész Jeruchamban öt gyerek jár speciális intézetbe tanulni, és mind az ötöt naponta viszi busz egy dimonai iskolába.
Erre azt mondtam: „Adjátok nekem az épületet. A lubavicsi Rebbe kért meg, hogy indítsak el egy főiskolát a városban, ez az épület meg pont megfelelne.” A polgármester csak annyit válaszolt: „Tied, vidd!”
Két nappal később, egy csoport montreáli zsidó érkezett Jeruchamba. Elmondtam nekik a lubavicsi Rebbe tervét a faluval és az egyetemmel kapcsolatban. Nagyon tetszett nekik az ötlet, teljesen el voltak ragadtatva. Megígérték, hogy további támogatásokat hoznak a folytatáshoz. Most már csak akkreditációra és tanárokra volt szükségem. Ekkor régi barátomat, Tuvia Bar Ilant hívtam fel a Bar Ilan egyetemen. Mikor beszámoltam neki a tervemről, s hogy jelenleg hol tartunk, nagyon megörült a lehetőségnek, hogy az egyetemének a Negevben is lehet egy kihelyezett tagozata, így azonnal belement minden akkreditációba.
Normális körülmények között évekig tart alapítani egy főiskolát, nekünk ez hat napig tartott. Mindez a Rebbe kreatív gondolkodásának köszönhetően. Elképesztő képzelőerővel rendelkezett. Képes volt egymástól távoli dolgokat, problémákat összekötni és közös megoldást találni rájuk. Ebben az esetben egyszerre oldott meg szociális, gazdasági és oktatási problémát.
Jerucham ma egy csodálatos hely. A fiam és a családja is itt él. És szeretnek itt élni, mert ez most egy fantasztikus és élhető hely. Köszönhetően a Rebbe képzelőerejének.
Mel Alexenberg
Megjelent: Gut Sábesz 19. évfolyam 38. szám – 2017. június 23.
