Oroszországban nőttem fel, egy lubavicsi családban. Közel álltunk a Rebbe családjához is, mert a nagyapám, Sneur Zálmán Vilenkin rabbi a Rebbe édesapjának volt jó barátja. Amikor a Rebbe kisgyerek volt, apám tanította Tórára.
Abban az időben a szovjet hatóságok kegyetlenül üldözték a vallásukat gyakorló embereket. Emlékszem, hogy tilos volt arról beszélnem a barátaimmal, hogy mivel töltjük a szombatot. A péntek esti gyertyagyújtás előtt anyám gondosan eltakarta az ablakokat, hogy kívülről ne lehessen látni a fényeket. A második világháború befejezése után azok a zsidók, akik Lengyelországban születtek, elhagyhatták a Szovjetuniót. Mi nem voltunk odavalósiak, de másokhoz hasonlóan sikerült hamisított okmányokat beszereznünk, s így átléphettük a határt. Ezt követően egy ideig hontalanok táborában éltünk, majd Franciaországba utaztunk, onnan pedig az Egyesült Államokba.
A Héber Bevándorló Segélyalapítvány Clevelandben biztosított nekünk lakást. Útközben megálltunk New Yorkban, hogy találkozhassunk a Rebbével. Ez 1953 júliusában volt, tizenhárom éves koromban. Együtt léptünk be a Rebbéhez. Emlékszem, hogy igen lassan haladtunk, mert nagyapám akkor már részben le volt bénulva és nehezére esett a járás. Ahogy kinyílt az ajtó, a Rebbe felpattant és elénk sietett. Kérlelte nagyapámat, hogy üljön le, de ő a Rebbe jelenlétében erre nem volt hajlandó. Emiatt azután a Rebbe sem ült le. A találkozó alatt végig állva maradt, hogy ezzel mutassa ki tiszteletét egykori tanítójának. Évekkel később, 1959-ben is megtisztelte a nagyapámat, amikor az eljegyzésemet tartottuk. Anyám a Rebbe édesanyját, Chana rebecent hívta fel a jó hírrel, ő pedig meginvitált bennünket az otthonába. Nem felejtem el, milyen királynői megjelenése és viselkedése volt. Nagyon kedves volt velem, és bár korábban sohasem látott, a nagyapámra való tekintettel nagy tisztelettel látott vendégül.
Clevelandben csak néhány évet töltöttünk, mert anyám nem szeretett ott élni. Brooklyn lubavicsi negyedébe, Crown Heightsba költöztünk, ahol jobban érezte magát. Ezzel együtt nem volt boldog, mert folyton a két fivéréért, Joszef és Sálom Elijáhu Vilenkinért aggódott, akik nem kaptak kivándorlási engedélyt a szovjet hatóságoktól. Sokat imádkozott a szabadulásukért, és amikor a Rebbe eljött beszédet tartani a Chábád női konferenciáján, mindig odament hozzá és áldást kért a fivéreire. Valamiért azonban soha nem kapta meg. A Rebbe rengeteg áldással árasztotta el, de a fivéreit soha nem említette. Egy alkalommal, talán 1970-ben, elkísértem a konferenciára. Amikor az áldásért álltunk sorba, anyám határozottan kijelentette nekem: „Lehet, hogy nagy szemtelenség, de addig nem megyek el innen, ameddig a Rebbe meg nem áldja a fivéreimet”. A Rebbe azonban megint csak kihagyta a testvéreit az áldások hosszú sorából, ezért anyám mély lélegzetet vett és ismét megpróbálkozott: „Rebbe, áldja meg a fivéreimet is”. A Rebbe arca erre elkomorult és lehajtotta a fejét egy pillanatra. Amikor felnézett, már ragyogott az arca és szélesen mosolygott. „Isten segítségével még idén szabadulhatnak a fivérei. Hamarosan látni fogja őket” – mondta.
A nagybátyáim ebben az időszakban minden évben beadták a kivándorlási kérelmüket, de folyton elutasították őket. Egy idő után feladták a reményt és beletörődtek, hogy az egész életüket a vasfüggöny mögött kell eltölteniük. Ezzel együtt úgy gondolták, hogy utolsó alkalommal még tesznek egy kísérletet. Ez nem sokkal a Rebbe áldása után történt és csodálatos módon pozitív válasz érkezett a hatóságoktól. Nem sokkal később meg is kapták a kivándorló vízumot.
Joszef Amerikába jött és Crown Heightsban telepedett le, hogy a Rebbe közelében lehessen. Sálom Élijáhu Izraelbe ment és Kirját Máláchiban, a lubavicsi negyedben kezdett új életet, de a Rebbe küldött neki repülőjegyet, hogy az őszi ünnepeket ő is New Yorkban tölthesse. Amikor a Rebbe fogadta, így szólt hozzá: „Szerencséje van, hogy a nővére kihozta Oroszországból”. Ezzel jelezte, hogy tudatában volt anyám folyamatos imádkozásának a szabadulásukért. Minden bizonnyal erre is szükség volt ahhoz, hogy az áldás valóra váljon.
Aidel Springer
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 45. szám – 2023. augusztus 3.
