1971-ben a férjem, Gershon Jacobson egy magánkiadásban megjelenő, jiddis napilap szerkesztőjeként dolgozott. Egyik nap, amikor megérkezett az irodába, az ajtót zárva találta. Gershon megpróbálta elérni a tulajdonost, de nem kapott választ a telefonhívásokra. Végül az újságírók arra jutottak, hogy a tulajdonos nyilván tönkrement, és egyszerűen megszüntette a lapot.
Gershon elkezdett munkát keresni, de csak alkalmi újságírói feladatokat kapott. Közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy az újság megszűnte nagy űrt hagyott maga után a jiddis nyelvű sajtóban, mert a többi jiddis újság mind szocialista és vallásellenes nézeteket vallott. A vallásos zsidóknak nem volt hol híreket olvasni a saját közösségük életéről.
Különböző befektetőkkel tárgyalva világossá vált, hogy lenne létjogosultsága egy új jiddis újságnak, hetilap formájában. A befektetők egy hat hónapos próbaidőszakot finanszíroztak. Gershonnak ennyi ideje volt, hogy sikerre vigye a lapot.
Elég nagy hátránnyal kezdte a munkát, mert az újság tulajdonosa valaki másnak adta el az előfizetői névjegyzéket és az újság címét is, tehát a semmiből kellett elkezdeni az építkezést.
Gershon természetesen minden problémát megbeszélt a Rebbével. Az ő tanácsát kérte az újság működtetésével és irányvonalával kapcsolatban is. Persze megvolt a maga elképzelése, de nem tett semmit anélkül, hogy ne konzultált volna a Rebbével.
Az első kérdés az volt, hogy mi legyen az újság címe. A kérdést a Rebbe oldotta meg: legyen Algemeiner Journal, azaz Általános Újság! Manapság, annyi év után ez a cím megszokottnak, természetesnek hat. Akkoriban azonban furcsának tűnt. A Rebbe meggyőződése azonban az volt, hogy éppen emiatt érzi majd mindenki a magáénak.
A Rebbe azt tanácsolta, hogy a lap ne kötődjön egyetlen intézményhez vagy irányzathoz sem. Legyen teljesen független. Gershon is éppen ezt szerette volna. Egy lapot, mely sokféle véleménynek ad hangot.
Geshon egy állandó rovatot vezetett a lapban Az én véleményem címmel. Ha valaki éppen az ő meggyőződésével teljesen ellentétes cikket akart közölni, azt is megjelentette. Előfordult, hogy személyesen őt támadták, de annak is helyet adott. Ez volt az Algemeiner Journal különlegessége, amiért annyi különféle ember olvasta, még nem vallásosak is.
Az első szám 1972. február 25-én jelent meg. Minden példány elkelt, az emberek marakodtak az utolsó darabokért. Néhány hónap alatt egyértelművé vált, hogy az újság szilárd alapokon áll. Hamarosan megduplázták a példányszámot, és a lap a zsidó élet egyik alapkövévé lett.
Az Algemeiner Journal nem tartozott a Chábád mozgalomhoz, de Gershon számára fontos volt, hogy a Rebbe által jelentősnek tartott témák mindig helyet kapjanak a lap hasábjain. Ilyen volt például a tfilinkampány. Gershon szerint ezek nem Chábád témák voltak, hanem általános zsidó ügyek. Természetesen a lubavicsi haszidok voltak azok, akik tfilint kínáltak a zsidó járókelőknek az utcán, de, ahogy a Rebbe is hangsúlyozta, egy tórai parancsolatról van szó. Ezzel együtt a Rebbe azt tanácsolta Gershonnak, hogy bizonyos ügyek esetén jobb, ha meg sem említi a Chábádot. A férjem ezt is figyelembe vette.
Egyszer az a vád érte Gershont, hogy a lap nem elég vallásos, ezért elment a Rebbéhez, hogy kikérje a véleményét. A Rebbe így felelt: „Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan olvasók, akik szerint éppen, hogy túl vallásos… Az újság olyan embereknek szól, akik újságot olvasnak, és nem töltik az egész napjukat Tóratanulással. Az Algemeiner Journalban legalább egy olyan cikket is elolvasnak, ami a Tórával foglalkozik, a sok egyéb, őket érdeklő téma mellett. Ilyenek az irodalommal és kultúrával foglalkozó írások, melyeket kiváló szerzők jegyeznek. Ha nem lennének ilyen cikkek is, meg sem vennék a lapot. Ha viszont megveszik, akkor olvasnak a Tóráról, hírt kapnak vallásos intézményekről eseményekről és egyéb, zsidósággal kapcsolatos dolgokról. Ha mindezt biztosítod az olvasóid számára, akkor teljesítetted a feladatodat”.
Ez volt a Rebbe tanácsa, amit Gershon hűen követett, és amiért az Algemeiner Journal akkora siker lett.
Tzivia Jacobson
