Az előző lubavicsi rebbe még évekkel azelőtt jesivát alapított Varsóban, hogy száműzték volna a Szovjetunióból, mivel nem volt hajlandó felhagyni a tóratanítással. Apám, Joszef Ávráhám rabbi még egyedülálló fiatalemberként ott tanult, majd 1933-ban kinevezték a jesiva titkárának. Amikor az előző rebbe a száműzetése után Rigába, majd onnan Varsóba költözött, apám gyakran kereste fel otthonában.
Emlékszem gyerekkoromból, hogy apám többször emlegette, hogy a rebbe már jóval a második világháború kitörése előtt látta a szörnyűségek közeledtét. Adolf Hitler hatalomra kerülése után arra kérte apámat, hogy kezdjen gyűjtésbe egy mentőakció megszervezése érdekében. „Nagy bajba fog kerülni a zsidó közösség. Ez azonban egy isteni ítélet, és képtelen vagyok többet mondani róla” – mondta apámnak.
Nem sokkal a háború kitörése előtt apám Angliába költözött, majd megházasodott és a rebbe kinevezte a londoni képviselőjének. Apám sok csomagot küldött a lengyelországi és oroszországi lubavicsi közösségeknek, hogy könnyebben átvészeljék a nehéz időket.
Én már Angliában születtem és nevelkedtem. New York-ban először csak 1962-ben jártam, huszonhárom éves koromban, az öcsémmel, Jichák Meirrel. Úgy éreztük, mintha újjászülettünk volna. Mindketten a rideg angol iskolarendszerben tanultunk és hirtelen egy meleg hangulatú hászid jesivában találtuk magunkat. Egészen más hangulatú helyre kerültünk, amit össze sem lehetett hasonlítani az előző iskoláinkkal. Először is rendkívül izgalmas korszak volt ez. Az előző rebbe már rég elhunyt, az új rebbe pedig egészen új távlatokat nyitott a Chábád mozgalom számára. A zsidóság terjesztésére létrehozott oktatási programok teljes gőzzel haladtak előre. Én azonnal bekapcsolódtam a munkába. Szükség is volt rám, mert nem volt rajtam kívül sok olyan jesivatanuló, aki rendelkezett volna jogosítvánnyal. Rengeteget autóztam fel és alá a keleti parton, és igyekeztem minél több gyökereitől eltávolodott zsidót elérni. Nagyon boldog voltam.
Eközben, 1965 tájékán, apámat súlyos autóbaleset érte Londonban. A szélvédő üvegszilánkjai belefúródtak a szemébe és a látása rendkívül megromlott, szinte megvakult. Számos operációt hajtottak végre rajta a híres Moorfields Szemkórházban, de nem sokat javult az állapota. Fekete szemüveget kapott és úgy élt, mint egy világtalan ember.
Az öcsém ebben az időszakban jegyezte el a menyasszonyát. Az esküvőt a nyár végére tervezték, Montrealban. Eközben apámon újabb műtétet hajtottak végre és az orvosa közölte, hogy biztosan nem lesz még megfelelő állapotban az esküvő idején ahhoz, hogy Montrealba utazzon. „Egy fiatal és egészséges ember számára is lehetetlenség lenne, hát még valakinek az ő korában és állapotában” – jelentette ki.
Jichák Meir a Rebbéhez fordult és megkérdezte, hogy elhalasszák-e az esküvőt apánk felépüléséig vagy tartsák meg nélküle. A Rebbe így felelt: „Ne halasszák el. Részt fog venni az esküvőn, látni fogja és még táncol is”. Az öcsém azonnal telefonált apámnak a jó hírrel, ő azonban nem volt otthon, mert ismét kórházba kellett mennie. Nem akart várni, ezért megkérte Nachman Sudak rabbit, hogy személyesen vigye el neki az üzenetet. „A Rebbe azt mondta, hogy részt fog venni az esküvőn” – mondta Sudak rabbi, mire apám anyámhoz fordult: „Vásárolj két jegyet Montrealba”.
Amikor ez történt, apámnál éppen egy neves, nem hászid rabbi, Refael Wassermann volt látogatóban. „A Rebbe távol van, az orvosok pedig azt mondják, hogy nem utazhat. Hogyan vállalhat ekkora kockázatot?” – szegezte neki a kérdést. Egyszerűen nem értette egy hászid és a rebbéje között fennálló kapcsolatot. Apám természetesen jelen volt az esküvőn, anyám aggódó pillantásaitól kísérve. Az odafelé tartó úton még nem látott, de amikor az esküvőre indult és beült az autóba, viszketni kezdett a szeme. Levette a fekete szemüveget és hirtelen újra látott! Az esküvőn már minden úgy történt, ahogy a Rebbe előre megmondta. Látott mindent és még táncra is perdült!
Moshe Kagan
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 46. szám – 2023. augusztus 3.
