Ez a történet akkor kezdődik, amikor édesanyám állapotos volt velem. Egyszer hatalmas fájdalom hasított belé. Tudta, hogy valami nincs rendben, ezért azonnal orvoshoz fordult. A vizsgálat után az orvos a következőt mondta: „Nem a terhesség okozza a fájdalmat, hanem egy növekvő daganat. Meg kell szakítanunk a terhességet, hogy ki tudjuk vágni a tumort”. Hozzátette azt is, hogy nincs más lehetőség a gyógyulásra, ráadásul a gyermek is sérülten születne meg, ha megtartaná.
E nehezen feldolgozható hír után a szüleim úgy döntöttek, hogy a Rebbe tanácsát kérik. Felhívták a titkárát, Hodakov rabbit, aki közvetítette az üzenetet a Rebbének, majd a válasszal visszahívta a szüleimet. A Rebbe azt üzente, hogy nincs szükség abortuszra és aggódni is felesleges. Anyám életet fog adni ennek a gyermeknek, és maga kíséri az esküvői baldachin alá.
Anyámat megnyugtatta a Rebbe válasza, ám a folyamatosan növekvő tumor továbbra is nagy fájdalmakat okozott neki, és már a magzatot veszélyeztette. Az orvosok nagyon dühösek voltak rá. „Maga őrült! Mit csinál? Özveggyé akarja tenni a férjét? Mire vár még? Mit ért a Rebbe az orvostudományhoz?” – vágták a fejéhez. Ehhez hozzá kell tenni, hogy abban az időben szinte istenként tekintettek az orvosokra. Fel sem merülhetett, hogy valaki megkérdőjelezze a szavukat.
Az orvosok folyamatos nyomásgyakorlása miatt anyám időpontot kért a Rebbétől. Ahogy belépett az irodájába, zokogni kezdett. A Rebbe kivárta, amíg befejezi, majd felemelte a karját, mintha azt mondaná: „Nem tudok mást mondani, csak, amit Hodakov rabbival üzentem”. Ezzel együtt azt tanácsolta, hogy keressen fel egy másik orvost, Dr. Halpernt, aki azonban ugyanazt mondta, mint kollégái. Ekkor azonban anyám felkiáltott: „De hát Schneersohn rabbi mondta!” Mire az orvos így felelt: „Schneersohn rabbi? Az mindjárt más”. Így már elvállalta a kezelését.
Anyám a terhesség végéig kihordott, majd, amikor megszülettem, a daganatot is eltávolították a testéből. A Chana nevet kaptam a nagymamám után, aki a szülés előtti éjszakán megjelent anyám álmában, és megjósolta, hogy egy egészséges lánynak ad életet.
Itt megemlítenék még egy történetet, melyben a Rebbe új utat jelölt ki a számomra.
1990-ben, egy péntek este tűz ütött ki a házunkban. Éppen Hanuka nyolcadik napja volt. Miután meggyújtottam a szombati gyertyákat, nekiálltam mesét mondani a gyerekeknek. A legkisebb fiam, Yankel elaludt a földön. Emlékszem, átvillant az agyamon, hogy fel kellene vinnem a kiságyába, de inkább folytattam a mesét. Egyszer csak zajt hallottam felülről. Felmentem és láttam, hogy minden lángokban áll. Gyorsan kirohantunk a házból. Megmenekültünk, de a ház súlyos károkat szenvedett. A tető leégett és a hó behullott a házba.
Másnap együtt mentünk el a Rebbéhez áldásért. Amíg a sorunkra vártunk, azon morfondíroztam, hogy vajon miért kaptuk ezt Istentől. Milyen változásokra lenne szükség az életünkben? Mi rosszat tettünk, amiért ezt érdemeltük? Először a férjem lépett a Rebbéhez. A Rebbe megáldotta, majd így szólt: „A hászid tanítások szerint tűzvész után meggazdagszik az ember. Legyen ez így önnel is, amennyire csak lehet!”.
Nekem a következőt mondta: „Már említettem a férjének, hogy tűzvész után meggazdagszik az ember”. Én azt feleltem, hogy „fizikailag és spirituálisan is”, de elsősorban spirituális áldásra vágytam. A Rebbe nyilván belelátott a gondolataimba, mert így folytatta: „Kezdjük a fizikai áldással. Ön a spirituális áldásra koncentrál, de én a fizikaival kezdem”.
Ez teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat. Rájöttem, hogy az élet a fizikai dolgokról szól s ezeket kell felemelnünk és Isten szolgálatába állítanunk. Semmit sem tekinthetünk visszataszítónak és kerülendőnek, mindent arra kell felhasználnunk, hogy közelebb kerülhessünk Istenhez.
Ezt a Rebbétől tanultam, aki mindennek a pozitív oldalát látta. Ez alapján kezdtem el értelmezni mindent az életben, a kihívásokat, a fájdalmakat, a száműzetés nehézségeit. Mindig a következő kérdést teszem fel magamnak: „Hogyan lehetne mindent, amivel találkozom, jóra és fejlődésre felhasználni?
Chana Lipsker
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 41. szám – 2020. július 9.
