Lubavicsi családba születtem az egykori Leningrádban. Gyermekkoromban a hászidok nagyon sokat szenvedtek a szovjet rendszerben, mert a KGB kegyetlenül üldözött mindenkit, aki megpróbálta életben tartani a zsidó szellemet.
Nagyapámat, Jicchák Raskin rabbit néhány hónappal az esküvőm előtt hurcolták el anyám szeme láttára a titkosszolgálat emberei, mert titokban Tórát tanított. Mielőtt elvitték volna, még oda tudott szólni a gyerekeinek: „Éljetek úgy, mint az őseitek”. Ezt hallva az egyik pribék megütötte. Sajnos többet nem láttuk őt, mert néhány héttel később meggyilkolták.
A második világháború alatt Lengyelország és a Szovjetunió szerződést kötött, melynek keretében azok a lengyel állampolgárok, akik szovjet területre menekültek a harcok elől, visszatérhettek a hazájukba. Ezt kihasználva a lubavicsi hászidok lengyel okiratokat kezdtek hamisítani, hogy elhagyhassák a Szovjetuniót. A szüleimnek is ez volt a terve, ezért a lengyel határhoz közeli Lvovba költöztünk, ahol a hamisítók dolgoztak. A KGB rájött, hogy mi készül, ezért árulás vádjával letartóztatták a szüleimet. Tizenegy évesen így egyedül maradtam, és különböző családtagok vettek a pártfogásukba.
Sztálin halála után sok, fogolytáborban dolgoztatott rabot szabadon engedtek, akik hat év elzárás után végre hazatérhettek. Ekkor Taskentbe költöztünk, ahol sok lubavicsi hászid élt.
Én is Taskentben házasodtam meg és a repülőgépiparban helyezkedtem el technikusként. Folyamatosan azt tervezgettük, hogy miként tudnánk elhagyni a Szovjetuniót. A hászid összejöveteleken mindig azt kívántuk egymásnak, hogy találkozhassunk a Rebbével Amerikában. Még egy dalunk is volt erről.
Végül a feleségemmel és a két lányunkkal együtt megkaptuk a kiutazási engedélyt. Izraelbe mentünk, és Kfár Chábádban telepedtünk le. 1973-ban, nem sokkal Peszách előtt, New Yorkba utaztunk, hogy találkozhassunk a Rebbével. A legnagyobb álmunk vált ezzel valóra.
Amikor Brooklynba értünk, személyes találkozóra kértünk időpontot. Ebben a vendéglátónk, a feleségem unokatestvére, Gershon Jacobson rabbi volt a segítségünkre. Amikor beléptünk a Rebbe szobájába, meg sem bírtam szólalni. Amikor azonban megpillantottam a Rebbe kedves arcát és atyai mosolyát, hirtelen nyugalom szállt meg. A Rebbe sok kérdést tett fel. Érdekelte, hogy miként éltünk a Szovjetunióban, hogyan tartottuk meg az ünnepeket, milyen hászid összejöveteleket rendeztünk és hogyan volt lehetséges megtartani a Tóra előírásait.
Arról is megkérdeztem a Rebbét, hogy milyen karriert válasszak Izraelben. Lehetőségem volt ott is a repülőgépiparban elhelyezkedni, de nem ez volt az egyetlen munkaajánlat, amit kaptam. A Rebbe megkérdezte, hogy kikkel dolgoznék együtt a repülőgépiparban. Amikor mondtam, hogy magasan képzett szakemberekkel, akkor azt ajánlotta, hogy ott helyezkedjek el. Hozzátette, hogy nagyon fontos a Szovjetunióból érkezett, de vallástalan szakemberek között a zsidóságot terjeszteni, mert nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is segíteni kell a beilleszkedésüket. Ezek az emberek ugyan egyetemet végeztek, de a zsidóságról szinte semmit sem tudtak. A Rebbe azt javasolta, hogy nyissunk képzési központokat a számukra, ahol Tórát és zsidó történelmet tanulhatnak és ezzel hozzuk őket közelebb a gyökereikhez.
„Az elmúlt években sok olyan zsidó érkezett New Yorkba, akik a Szovjetunióban olyan településeken éltek, ahol aktív volt a Chábád mozgalom. Az ott élő hászidokon keresztül teremtettek kapcsolatot velem. Sokan azonban nem jöttek el személyesen hozzám. Elküldtem hát hozzájuk a megbízottaimat, hogy megkérdezzék a távolmaradásuk okát. A következő választ kapták: Ha elmennénk, kénytelenek lennénk megváltozni, de nincs hozzá bátorságunk…” – mondta a Rebbe.
A kilencvenes évek elején rengeteg szovjet bevándorló érkezett Izraelbe. Tudtam, hogy nem elég anyagilag segíteni őket, hanem a spirituális igényeikről is gondoskodni kell, ahogy a Rebbe is kérte. Vele akartam összekötni őket, hogy inspiráljam őket gyökereik felfedezésére. Ez motivált, amikor több könyvet megjelentettem oroszul. A közelmúltban egy moszkvai barátom keresett meg, akinek a lánya a Birthright program keretében látogatott Izraelbe. Mielőtt elindult volna, az én könyvemet adta a kezébe, mely „A Rebbe, akit nem ismersz – inspiráló történetek a Rebbéről” címet viseli. A lány, miután kiolvasta, tovább akarta adni egy barátjának, aki azonban a következővel utasította vissza: „Nem akarom elolvasni, mert attól félek, hogy akkor meg kellene változtatni az életemet…”.
Amint meghallottam ezt, azonnal a Rebbe szavai jutottak eszembe. Megértettem, hogy mennyire igaza volt, amikor arra biztatott, hogy minél többeknek adjuk tovább az üzenetét. Minél többen ismerik meg ugyanis a Rebbét, annál többen teremtenek vele kapcsolatot, és ennek következtében pozitív irányba változtatják meg az életüket a Tóra és a parancsolatok betartása által.
Bencion Chen
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 32. szám – 2023. május 4.
