Apósom, reb Yankel Katz különleges ember volt és igen szoros kötelék fűzte a Rebbéhez. Ez a kapcsolat még az előző rebbe idejére nyúlt vissza, amikor apósom gyerek volt és Chicagóban élt.
Egy nap belépett egy zsinagógába, ahol a lubavicsi imarend szerint imádkoztak, és megtetszett neki a hely. Ott hallott először az előző rebbéről, Joszef Jicchák rabbiról, aki akkor még Európában élt. Nyolcéves korában már levelet írt a rebbének, melyhez némi aprópénzt is csatolt adomány gyanánt. A rebbe pedig válaszolt neki, és ezzel kezdetét vette a Chábádhoz fűződő kapcsolata. A rebbével először 1929-ben találkozott, amikor Amerikába látogatott és útba ejtette Chicagót is. A rebbe végül 1940-ben telepedett le az Egyesült Államokban és attól kezdve vált igazán szorossá a kapcsolatuk, ami azután a rebbe utódjával, Menachem Mendel Schneerson rabbival is folytatódott.
Számára a rebbék nem csupán spirituális vezetők voltak, hanem barátok is. Az előző rebbe egyszer azt mondta neki, hogy bár sok hászidja van, barátja nincs sok, de Yankel Katz közéjük tartozik.
Apósom emellett a lubavicsi mozgalom nagylelkű támogatója is volt. Nyolcéves korában még csak néhány centet küldött, később azután sokkal többet. A halála után derült ki, hogy amikor az előző rebbe Amerikába költözött, apósom átadott neki egy csekkfüzetet, melyben minden csekket aláírt, de összeget nem tüntetett fel rajtuk. Erről még a családjának sem beszélt, a jótékonyságait titokban tartotta.
A halála előtt nem sokkal azonban felfedett valamit a számomra. 1940-ben felhívta az előző rebbe és megkérte, hogy ajánljon fel egy bizonyos összeget jótékony célra. Apósom meg sem kérdezte, hogy mire akarják felhasználni a pénzt, csak átutalta a teljes összeget. Az ezt követő ünnep alkalmával New Yorkba utazott, hogy a rebbe közelében lehessen, az újonnan vásárolt központi épületben, az Eastern Parkway 770-ben. „Ez a te épületed. Ez a te adományod” – mondta neki a rebbe. Nem tudom, mekkora összegről volt szó, de az biztos, hogy legalább részben abból finanszírozták az épület megvásárlását.
A Rebbével kapcsolatban nekem is van néhány emlékem, ami szintén a jótékonyságról szól. Egyszer Japánba utaztam üzleti útra, és Reb Yankel megemlítette a Rebbének, hogy éppen Tokióban vagyok. Nem sokkal a szombat bejövetele előtt telefonon keresett Berel Levy rabbi az Orthodox Union kósersági felügyeletének vezetője, akivel már találkoztam egyszer, és a következőt mondta: „A Fülöp-szigeteken vagyok egy kósersági ügy miatt. Itt töltöm a szombatot és a Rebbe arra kért, hogy hívjam fel önt. Nagyon aggódik, mert a tokiói zsidó közösség egy zsinagóga építését tervezi és a tagok egy része ellenzi, hogy mikve is legyen az épületben. A Rebbe tudja, hogy ön bizonyára a helyi zsinagógába megy imádkozni. Abban is biztos, hogy majd felajánl adományt a közösség javára és a Rebbe ebben szeretne a partnere lenni. Azt kéri, hogy hangsúlyozza ki, hogy az adományát az új mikve felépítésére szánja, majd írjon egy levelet a közösség számára, melyben elmagyarázza a mikve jelentőségét, illetve megemlíti, hogy a Lubavicsi Rebbével együtt adományozza a felajánlott összeget”.
Természetesen eleget tettem a Rebbe kérésének, és megírtam a levelet. Azt kértem, hogy függesszék ki egy nyilvános helyen az épületben. Később, amikor újra ellátogattam a zsinagógába, láttam, hogy így is tettek. Miután hazatértem, nem sokat foglalkoztam a Tokióban történtekkel. Néhány hónappal később azonban telefonon kerestek washingtoni irodámban, nem messze a Fehér Háztól. Az illető azt mondta, hogy éppen tárgyalása volt a Fehér Házban, és szeretne beugrani hozzám, mert a Rebbe tartozását kívánja kiegyenlíteni. Amikor megjelent, átadott egy százdolláros bankjegyet és a következőt mondta: „A Rebbe azt mondta, hogy ön jótékonykodott Tokióban és ez az ő része ebből”. Így lettünk partnerek a Rebbével egy adományozás alkalmával. Azt nem tudom, hogy hányan szívelték meg a levelemben leírtakat, de az biztos, hogy ma már mikve működik Tokióban.
Marty Jacobs
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 29. szám – 2024. március 28.
