Dél-Afrikában nőttem fel. Szüleim, bár nem voltak vallásosak, nagyon sokat tettek a zsidó oktatás megteremtéséért. Ők alapították az ország első zsidó iskoláját.
1959-ben, nem sokkal az érettségi után, Izraelbe vándoroltam és beiratkoztam a jogi egyetemre. Eközben elkezdtem tartani a szombatot és a Tóra egyéb törvényeit. Később a Zsidó Ügynökség munkatársa lettem, ahonnan az Egyesült Államokba küldtek, és a bostoni iroda képviselője lettem. 1969-ben azzal bíztak meg, hogy fogadjak egy magas rangú vendéget, aki azért érkezik Izraelből az Egyesült Államokba, hogy találkozzon a Lubavicsi Rebbével. Én akkor még sohasem találkoztam a Rebbével, bár sokat hallottam róla, mint mindenki a zsidó világban. Az izraeli vendég nem volt vallásos, és nem tudta, hogyan illik viselkedni egy rebbe jelenlétében, ezért kértek fel, hogy kísérjem el.
Amikor megérkeztünk a Chábád főhadiszállására, vendégemet nagy tisztelettel fogadták és azonnal bekísérték a Rebbéhez. Én addig kint várakoztam. Fél óra elteltével azonban kijött, és szólt, hogy menjek be, mert a Rebbe látni kíván. „Talán félreértett valamit. Miért akarna találkozni velem a Rebbe?” – kérdeztem. Ő azonban állította, hogy ez a Rebbe kérése, így bementem.
Mielőtt elmondanám, hogy mi is zajlott a találkozón, meg kell említenem, hogy nem sokkal korábban elhatároztam, hogy a jövőben már nem akarok zsidó oktatással foglalkozni, és elfogadtam egy izraeli cég állásajánlatát. Emiatt döbbentem meg azon, ami odabent történt.
Beléptem a szobába, ahol a Rebbe állva fogadott. Éreztem, hogy egy igazán nagy ember jelenlétében vagyok. Úgy éreztem, hogy a jelenléte betölti az egész szobát. A szeméből szeretet áradt. A kezemet a kezei közé vette és azt mondta jiddisül: „Avraham, foglalkozzon továbbra is zsidó oktatással!”.
Elképzelésem sincs, hogy honnan tudta, hogy egy héttel korábban elfogadtam az új állásajánlatot. Az a melegség, ahogyan a maradásról próbált meggyőzni, nagyon meghatott.
Amint hazaértem, lemondtam az új állást. A feleségem a megmondhatója, hogy a hazatértem után két-három hónapig úgy viselkedtem, mint aki a felhők között jár. Bár a találkozó csak néhány percig tartott, a hatása mégis óriási volt. Természetesen értesítettem a Rebbét a döntésemről, aki a titkárán keresztül az áldását küldte.
Az ezt követő 45 évben a zsidó oktatásnak szenteltem magam. Izraelbe visszatérve részt vettem a Melitz Központ a Cionista Zsidó Oktatásért nevű intézmény létrehozásában, ahol több tízezer izraeli fiatallal és katonával foglalkoztunk. 2003-ban pedig engem neveztek ki a Hillel szervezet élére. Ez a világ legnagyobb egyetemi zsidó diákszervezete.
Amikor ismét az Egyesült Államokba utaztam, hogy a Hillel ügyeit intézzem, többen panaszkodtak, hogy az egyetemeken működő Chábád-központok konkurenciát jelentenek a számukra. Nem értettem, hogy tekinthet valaki a Chábádra konkurenciaként. Ha nincs a Rebbe, én se lennék a Hillel elnöke. Emellett azt gondolom, hogy ha valaki zsidó oktatással foglalkozik, akkor partnerként kell a Chábádra tekintenie. Még ha valakinek fenntartásai is vannak a Chábád ideológia egyes részeivel szemben, azt el kell ismernie, hogy minden zsidó felé határtalan szeretettel fordulnak. Talán az volt a küldetésem, hogy rendbe hozzam a Chábád és a Hillel közötti kapcsolatot. Ebben, azt hiszem, sikerrel jártam. Megmutattam, hogy még ha problémák merülnek is fel a közös munkával kapcsolatban, meg lehet találni a megoldást, csak akarni kell.
Ez annak a néhány percnek volt az eredménye, melyet a Rebbével töltöttem. Emberi nagyságot, szeretetet, melegséget tapasztaltam. Az életem új irányt vett, és ezért örökre hálás maradok.
A Rebbe egyedülálló zsidó vezető volt. Olyan szervezetet alapított, melynek a szerető gondoskodás volt az alapja, és mely lassan, de biztosan megváltoztatja az egész zsidó világot. A zsidó nép és Isten között örök szövetség áll fent, ezért a Rebbe azt tanította a követőinek, hogy a másik zsidó iránt érzett szeretetnek nem lehetnek határai.
A Hillel keretien belül sok időt szánunk arra, hogy megtanítsuk az egyetemistákkal való megfelelő kommunikációt, de ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb hatása van annak, amikor egy Chábád rabbi és a felesége megnyitja az otthonát a diákok előtt és őszinte szeretettel invitálják őket oda. Ezt nem lehet tanulni, ennek a szívből és a lélekből kell fakadnia, ahogyan a Rebbétől láttuk.
Avraham Infel
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 14. szám – 2020. január 2.
