1925-ben születtem Fehéroroszországban, egy lubavicsi családban. Amikor a Rebbét említem, Menachem Mendel Schneerson rabbira gondolok, a lubavicsi mozgalom utolsó vezetőjére. Fiatal koromban azonban, ha azt mondtuk, hogy „Rebbe”, akkor az előző rebbét, Joszef Jicchák Schneerson rabbit értettük alatta. Ő volt az, aki 1927-ben Hebronba küldte a családunkat, hogy apám kóser mészárosként szolgáljon ott.
1929 augusztusában az előző rebbe Jeruzsálembe látogatott. Apám természetesen nagyon várta, hogy ismét találkozhasson vele. Miután beszéltek, apám az áldását kérte. „Még találkozni fogunk” – mondta a Rebbe, majd megáldotta.
Miután apám távozott, eszébe jutott, hogy megfeledkezett valamiről, így visszatért a Rebbéhez, tehát ismét találkoztak… Akkor újra megkérte, hogy áldja meg azzal, hogy látják még egymást. A Rebbe azonban elutasította. „Most látjuk egymást” – mondta. Apám ismét megkérte, de újra elutasításban volt része.
A Rebbe nyilván megérezte, hogy többet már nem találkoznak. Így is történt: két nappal azután, hogy apám visszatért Hebronba, meggyilkolták. 1929. augusztus 24-én, szombaton az arabok pogromot rendeztek a városban, melynek során 67 zsidó vesztette életét, köztük az apám is.
Négyéves koromtól tehát apa nélkül nőttem fel. Ezt követően anyámmal és két nővéremmel Jeruzsálembe költöztünk. Ott kezdtem el a tanulmányaimat, majd amikor Tel-Avivban megnyílt a lubavicsi jesiva, ott folytattam, 1947-ben pedig New Yorkba utaztam, hogy az ottani lubavicsi jesivában tanuljak. Egy évvel később Menachem Mendel Schneerson rabbi, a későbbi Rebbe azt ajánlotta, hogy tanuljak ki kóser metszőnek: „Ismerem az egész családodat Jekatyerinoszlávból. Mindannyian kóser metszők voltak, így neked is azt kellene tanulnod”.
Miután a Rebbe 1951-ben átvette a mozgalom irányítását, minden lépésemhez a tanácsát kértem, akár tóratanulásról, akár karrierről vagy párkeresésről volt szó. Néhány naponta beszámoltam neki a fejleményekről, és mindig volt néhány kedves és biztató szava hozzám. Egy alkalommal, amikor nagyon hasznos tanácsot adott a párválasztáshoz, annyira elfogott a hála érzése, hogy így kiáltottam fel: „Mit tettem, amivel kiérdemeltem a Rebbe segítségét?” A Rebbe erre szigorúan rám nézett és így felelt: „Egy rebbe vagy egy apa nem keresi a tanítványai vagy gyermekei érdemeit, amikor foglalkozik velük. Azt teszi, amit meg kell tennie értük. Én is azt tettem, amit tennem kellett”.
Azt hiszem, a legfontosabb dolog, amit megtanultam tőle, az az áhávát Jiszráel parancsa volt, azaz hogyan szeressük a többi zsidót. Egyszer azt mondta: „Az áhávát Jiszráel előírása azt jelenti, hogy ha egy zsidó férfinak vagy nőnek szüksége van valamire, akkor meg kell próbálni segíteni neki. Nem számít, hogy ismered-e vagy sem. Nem számít, hogy kiről van szó. Meg kell adni neki, amire szüksége van. Ez az áhávát Jiszráel.”
Ezen alapelv szerint működött a vállalkozásom is, amikor üzletet nyitottam az Empire Boulevardon, Brooklynban. A Rebbe ugyanis a következőt mondta: „Bárki, aki belép az üzletbe, annak szombatra való hússal kell távoznia, függetlenül attól, hogy tud-e fizetni vagy sem”. Ez volt a Rebbe utasítása, én pedig nem kérdőjeleztem meg. Megértettem, hogy ha emiatt anyagi veszteség ér, akkor az majd máshol megtérül. Mivel a Rebbe kérését teljesítettem, nem tértem el attól, amit mondott. Végül tényleg mindenki jól járt, ahogy azt a Rebbe megígérte. Hadd hozzak erre egy példát:
Volt egy kuncsaftom, egy asszony, aki sok gyermeket nevelt, és mindig sok húst vásárolt. Egyszer azonban csak egy kevés csirkeszárnyat vitt, a legolcsóbb húsfélét, amit árultam. Felhívtam telefonon, hogy megkérdezzem, mi történt. Elmondta, hogy a férje elvesztette a munkáját, és elfogyott a pénzük. „Semmi gond, a Rebbe megtanította nekem, hogy az áhávát Jiszráel azt jelenti: meg kell kapnia, amire szüksége van. Ha majd lesz pénze, kifizeti”. Évekkel később csekket küldött, s így rendezte a tartozását.
Én egy percig sem aggódtam, mert tudtam, hogy a Rebbének igaza van. Nem érne veszteség akkor sem, ha egyáltalán nem fizetne, mert akkor egy másik úton érne el hozzám a pénz.
Shalom Ber Goldschmid rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 24. szám – 2021. február 25.
