Velem és a Rebbével történt

1970-ben egy izraeli alapítványnál, a Keren Hásviitnél kezdtem dolgozni. Ezt az ala­pítványt azért alapította több szigorúan ortodox szervezet, hogy támogatást nyújtson azoknak a gazdáknak, akik nem éltek az állami rabbinátus engedélyével, mely szerint, ha egy nem zsidónak adják el a földjüket a smita évre, akkor – bizonyos feltételek mellett – folytathatják a termelést, hanem valóban letették a szerszámaikat és parlagon hagytak mindent.

1972-ben, nem sokkal a smita év kezdete előtt, megkeresett Binjámin Mendelsohn, a mezőgazdaságból élő Komemiut település rabbija, és azt kérte, hogy hirdessük széles körben az alapítvány nyújtotta lehetőségeket és juttassuk el minél több földműveshez a smita üzenetét.

Amikor először találkoztunk, a dédapámról, Mose Kliers rabbiról érdeklődött, aki egykor Tibériás városának askenáz főrabbija volt, és szoros kapcsolatot ápolt a környékbeli földművesekkel, akiket a smita szigorú betartására biztatott. 1913-ban dédapám a Szentföld két vezető rabbija, Ávráhám Jicchák Kook és Joszef Chájim Sonnenfeld társaságában végigjárta az újonnan alapított zsidó falvakat az ország északi részén, hogy a Tóra törvényeinek betartására inspirálják a lakókat.

Mendelsohn rabbi az ő példájukat követte 1972-ben és számos faluba ellátogatott, hogy a smita előírásainak betartására ösztönözze az embereket. Az én feladatom az volt, hogy megteremtsem az anyagi feltételeket azon gazdálkodók támogatásához, akik vállalták, hogy a hetedik évben felhagynak a földműveléssel. Ennek érdekében gyakran utaztam az Egyesült Államokba, hogy adományokat gyűjtsek a Keren Sviit számára.

Az egyik ilyen, hónapokig tartó látogatás során eljutottam a Chábád-mozgalom központjába is. Néhány percre fogadott is a Rebbe, majd hat évvel később, 1979-ben háromnegyed órát lehettem nála. Először a dédapámról érdeklődött, majd Mendelsohn rabbira és a smita ügyére terelődött a szó.

A kérdéseiből arra következtettem, hogy rendkívül fon­tos számára ez a téma és őszintén érdekli a tevékenysé­günk. „Mivel foglalkoznak a gazdák a smita évben, amikor parlagon hever a földjük? Vajon a smita évben több időt fordítanak tanulásra?” – kérdezte. „Igen, és ehhez alapítottunk is tanházakat, ahol nyilvános előadások mellett fiatal tóratudósokkal tudnak együtt tanulni, mindenki a saját tudásszintjének megfelelően” – feleltem. A Rebbe ezután dicséretekkel árasztotta el azokat a földműveseket, akik a smita teljes betartása mellett döntenek és méltatta az önfeláldozásukat.

A Rebbe közölte, hogy személyesen fogja támogatni a tevékenységünket, mert „minden egyes ember, aki magára vállalja a smita betartását, hatalmas dolgot visz véghez és ezért feltétlenül segíteni és támogatni kell”.

Az első látogatásomkor arra kértem, hogy írjon egy levelet, melyben kifejezi, hogy az ügyünk mellett áll és adományozásra buzdítja a híveit. Ő azonban azt mondta, hogy inkább egy csekket ad levél helyett. „Az én haszidjaimnak nincs szüksége levelekre. Ha megmutatja nekik az általam kiállított csekket, tudni fogják, hogy mit kell tenniük”. Így is lett. Ahogy meglátták a Rebbe igen nagy összegről – 750 dollárról – szóló csekkjét, mélyen a zsebükbe nyúltak. Amikor másodszorra jártam a Rebbénél, alaposan kikérdezett az alapítvány munkájáról, majd közölte, hogy ezúttal 18 dollárral növeli a támogatása összegét.

1987-ben ismét smita év kezdődött. Akkoriban a Rebbét vasárnaponként lehetett látni, amikor dollárokat osztott, hogy jótékonyságra ösztönözze az embereket. Amikor megpillantott, szólt a titkárának, hogy készítsen egy 800 dollárról szóló csekket. Hét évvel később az egészségi állapota miatt már nem fogadott látogatókat, ám nem feledkezett meg rólunk. A titkárságától egy 818 dolláros csekk érkezett.

Amikor 1979-ben, háromnegyed óra elteltével kiléptem a Rebbe szobájából, nagyon emelkedett hangulatban voltam. Arra számítottam, hogy ismét csak néhány percem lesz, de a Rebbe nagyon sok időt szánt rám. Az alapítvány működésének mind apró részlete érdekelte és nagy örömet okozott neki a smitát tartó gazdálkodók egyre növekvő száma. Mindebből hatalmas inspirációt tudtam meríteni, melynek köszönhetően továbbra is lelkesen végeztem a munkámat.

Ávráhám Kliers