Az izraeli légierőnél előretolt légi irányítóként szolgáltam, egy olyan különleges képzettséget igénylő munkakörben, amely magában foglalta a repülőgépek irányítását és a légvédelem biztosítását ellenséges repülőgépek támadása esetén. Hatéves szolgálatom alatt számos fontos küldetésben vettem részt, köztük az iraki atomreaktor 1981-es lebombázásában. Négy évvel ezen akció előtt az izraeli légierőnél a légvédelmi képességek fejlesztésébe kezdtek, és beszereztek két E-2 Hawkeyes felderítő repülőgépet, melyek a legmodernebb radarokkal voltak felszerelve. Az amerikai gépek megfelelő működtetéséhez tizenegy izraeli szakembert küldtek az Egyesült Államokba egy egy éven át tartó képzésre. Én is csatlakoztam a küldöttséghez.
A tanfolyam alatt Long Islanden éltünk a repülőgépeket gyártó Northrop Grunman üzem közelében. A lakóhelyünk Brooklyn szomszédságában volt, így 1977 hanukáján meghívást kaptunk egy hászid összejövetelre, melyet a Lubavicsi Rebbe tartott a mozgalom Crown Heightsban lévő központjában.
A csapat egyik tagja sem volt vallásos, én azonban hagyománytisztelő családban nőttem fel, ezért örültem a lehetőségnek. A Lubavicsi Rebbéről és a Chábádról egyébként már mindannyian hallottunk, mert a bázisunkon is megjelenek időről időre a lubavicsi hászidok, hogy a zsidó hagyományokra tanítsák az érdeklődőket.
Amikor megérkeztünk, a Rebbe irodájába vezettek minket, még mielőtt elkezdődött volna az ünnepség. Az íróasztala mögül köszöntött minket. Azonnal megéreztük, hogy egy különleges ember, a zsidó nép egyik nagy vezetője előtt állunk. Nem igazán tudom szavakba önteni, amit a jelenlétében éreztünk, de vibrált körülötte a levegő. Én voltam a csapat legfiatalabb és legalacsonyabb rangú tagja hadnagyként. A Rebbe titkára is velünk maradt a beszélgetés idejére, ami végig héberül folyt. A Rebbe is héberül beszélt, bár erős jiddis akcentussal.
A Rebbe először aziránt érdeklődött, hogy miért érkeztünk az Egyesült Államokba. Amikor beszámoltunk neki a tanfolyamról, a Rebbe a repülőgép tulajdonságairól és képességeiről akart hallani. Csak rövid magyarázatot adtunk, mert nem akartunk belemenni a technikai részletekbe, de a Rebbe megjegyzéseiből gyorsan kiderült, hogy jól ért témához.
Amikor például elmagyaráztuk, hogy a Hawkeye egy parancsnoki és irányító repülőgép, a Rebbe megkérdezte, milyen magasan repül. Amikor azt válaszoltuk, hogy kilencezer méter magasságban is tud repülni, a Rebbe a színét kérdezte. Az alacsonyan repülő katonai repülőgépeknek álcázó festése van, így a fent repülő ellenséges repülőgépek nehezen tudják azonosítani őket, mert beleolvadnak a talajszínbe. A Hawkeye-t azonban a kékesszürke árnyalataira festették az ég színeihez hasonlatosan.
Ezután a Rebbe más aktuális dolgokról kezdett beszélni és határozottan kijelentette, hogy Izrael földjének egyetlen részéről sem szabad lemondani. Abban az időben már elkezdődtek a béketárgyalások Izrael és Egyiptom között, az 1978 szeptemberében esedékes Camp David-csúcsot megelőzően. A Rebbe elmagyarázta, hogy Izrael földjét Isten adta megőrzésre a zsidó népnek, és ezért „nincs jogunk másoknak adni” – ezek voltak a szavai. Bár aktív szolgálatot teljesítő katonák voltunk, és nem vettünk részt a bel- és külpolitikában, a Rebbe jónak látta, hogy megvitassa velünk ezt a témát.
A találkozó végén a Rebbe mindannyiunknak kiosztott két egydollárost, és azt kérte, hogy fordítsuk jótékony célra. Ezután megáldott bennünket, hogy a továbbiakban is hatékonyan védelmezzük a zsidó népet. Ezt követően lementünk a zsinagógába, ami már tömve volt emberekkel. Nagy nehezen befurakodtunk a tömegbe és igyekeztünk az emelvény közelébe kerülni, ahol a Rebbe helye volt. Amikor megjelent, hatalmas izgalom lett úrrá mindenkin és elkezdődött az éneklés. A Rebbe a karjával biztatta az embereket és olyan hatalmas energiák szabadultak fel, hogy azt éreztem, a terem bármikor a levegőbe emelkedhet, mint egy repülőgép.
Amikor hazatértünk, arról beszéltünk, hogy a Rebbe számára a zsidó nép minden tagja rendkívül fontos, függetlenül attól, hogy hol él. Rendkívül hatással volt ránk, láttuk, hogy a zsidóság egyik hatalmas vezetőjével találkoztunk, és ez egyszerre volt felemelő és inspiráló érzés.
Herzl Makov
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 34. szám – 2023. május 18.
