Velem és a Rebbével történt

A kapcsolatom a Chábád mozgalommal akkor kezdődött, amikor Moshe Feller rabbi, Minnesota állam egyik lubavicsi küldötte, ellátogatott a frissen nyílt üzletembe, hogy némi faanyagot vásároljon a szukkájához. Felfigyeltem rá, amikor megjelent az üzletben, mert bár a szakáll nem volt ritka látvány arrafelé, ciceszt nem sokan viseltek. Bemutatkoztam, és ezzel kezdetét vette egy hosszú és jelentőségteljes barátság, mely sokat jelentett az egész családom számára. Feller rabbi tanácsára többször ellátogattam a feleségemmel együtt a Rebbéhez és részt vettem a Rebbe által vezetett hászid összejöveteleken is a Chábád mozgalom központjában. Egyszer meginvitáltak a lubavicsi küldöttek éves konferenciájára is, hogy beszédet mondjak a több ezer megjelent előtt.

A Rebbét először 1971-ben láttam. Akkor még nem voltam szenátor és nem vettem részt a politikában. Amint beléptem az irodájába, elámultam a megjelenésén. Mivel a zsidó világ egyik legnagyobb vezetőjéhez érkeztem, biztos voltam benne, hogy egy ennek megfelelő, grandiózus teremben fogad majd. Erről azonban szó sem volt. A helyiség nem volt sem nagy, sem fényűző. Főleg könyvekkel volt tele.

A Rebbe elsősorban a zsidó oktatásról beszélt velünk. Arra biztatott minket, hogy tanítsuk Tórára a gyerekeinket és neveljük őket zsidónak. Figyelmeztetett bennünket, hogy népünk jövője a gyermekeken nyugszik, és ezért a fiatal nemzedéknek színvonalas zsidó oktatást kell biztosítani. Hangsúlyozta, hogy ehhez elengedhetetlen, hogy zsidó iskolák létesüljenek. Ebben tudtam is segíteni később Minnesotában. Tulajdonképpen a zsidó oktatás volt az, ami miatt elkezdtem támogatni a Chábád mozgalmat.

Később, amikor beválasztottak az Egyesült Államok szenátusába, a Rebbe már nem­csak a zsidó oktatásról be­szélt velem, hanem általában a gyerekek oktatásáról. Hitt abban, hogy az állami iskolákban is beszélni kell Istenről. Azt ajánlotta, hogy tartsanak minden reggel egy percnyi csendet, egy felekezetektől független imát vagy elmélkedést. Nagyon tetszett ez a javaslat és szenátorként igyekeztem tenni is érte. 1983-ban Jacob Hecht nevadai szenátorral együtt a Rebbe több, oktatással kapcsolatos gondolatát is megosztottam a szenátussal. Ezek egyike volt, hogy a gyerekeknek morális útmutatást kell adni, hogy egy civilizált társadalmat építhessünk, ahol a szabadság és az emberi jogok garantáltak. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekeink jogkövető, etikus és produktív állampolgárokká váljanak, akkor tudniuk kell, hogy mi helyes és mi helytelen. A reggeli egy percnyi csend megadja a lehetőséget, hogy erről gondolkodjanak és felismerjék, hogy létezik egy felső hatalom, mely figyelemmel kíséri a tetteinket. „Van egy szem, mely mindent lát és egy fül, mely mindent hall” – fogalmazott a Rebbe.

Sajnálatos módon az Egyesült Államok oktatásért felelős döntéshozói idegenkedtek mindentől, melynek némi vallásos színezete volt, és úgy vélték, hogy a javaslatnak nincs helye az állami iskolákban. Nagy kár, mert a vallás rendkívül nagy szerepet játszik a társadalomban és az egyének életében egyaránt, ezért hasznos, ha a gyerekek megismerik a jelentőségét. A Rebbe szerint a nap elején tartott egy percnyi csendes elmélkedés hatására erkölcsösebbé válna az ország és emiatt javulna az emberek biztonsága és közérzete.

Van még egy emlékem a szenátusból, mely a Rebbéhez köthető. A Rebbe sokat beszélt a „sokasodjatok és szaporodjatok” parancsolatáról, éppen egy olyan időszakban, melyben sokan aggódtak az Egyesült Államokban tapasztalható népességnövekedés miatt és szerették volna csökkenteni azt. Ehhez képest a Rebbe éppen a nagy családok mellett foglalt állást.

A Rebbe üzenete a népes zsidó családokhoz személyesen is megérintett. Négy fiút neveltünk fel, s az egyikük igen vallásos életet él. Bár lubavicsi mércével ez nem túl sok, mi rengeteg örömet lelünk az unokáinkban. A Rebbe tanácsát követve gondoskodunk arról, hogy megfelelő zsidó nevelésben részesüljenek. A zsidó néphez tartozás, a Chábád tanítása és Izrael földjének szeretete egyaránt fontos helyet foglal el az életükben.

Rudy Boschwitz