Apám litván, azaz a haszidizmust ellenző családból származott. Angliában született, de az oroszországi Mir jesivában tanult, és ott is szerzett rabbi-képesítést. Hazatérése után közösségi rabbiként működött Londonban és Glasgow-ban, majd alapított egy zsidó iskolát Londontól ötven mérföldnyire.
A fiúgimnázium a Carmel nevet viselte és a magas szintű jesiva tanulmányokat a magas szintű világi oktatással igyekezett párosítani. A Carmel College eleinte számos tehetséges diákot vonzott, és ez jó hírnevet biztosított az intézménynek, később azonban inkább olyan tanulók jöttek, akiket nem vettek fel az elit iskolákba. Ezek a diákok nem voltak vallásosak és nem is érdeklődtek a vallási tanulmányok iránt.
Én is a Carmelbe iratkoztam be, de 16 évesen egy izraeli jesivában folytattam a tanulmányaimat. 1961-ben telefonon értesítettek, hogy apám nagyon beteg, leukémiában szenved, ezért azonnal hazautaztam. Apám drámai változáson ment keresztül: haszid ruhát viselt és elmondta, hogy a Lubavicsi Rebbénél járt New Yorkban, aki mély benyomást tett rá. Azt mondta, közölte a Rebbével, hogy haszid akar len-ni, de a Rebbe, aki dicsérte a Carmel College-ban elért eredményeit, így szólt: „Nem akarom, hogy a tanítványom legyen. Legyünk inkább társak”.
Miért változott meg ennyire apám az élete vége felé? Azt mondta, hogy rájött: a Chábád mozgalom volt képes az áhávát Jiszráel, a zsidók közötti szeretet gondolatát a legsikeresebben a gyakorlatba ültetni.
Apám halála után a Cambridge-i Egyetemen tanultam, és filozófiából diplomáztam. Ezután azonban eldöntöttem, hogy rabbi akarok lenni, ezért visszatértem Izraelbe és a Mir jesivába iratkoztam, ahová apám is járt, amikor még Oroszországban működött az intézmény.
Jeruzsálemben kapcsolatba kerültem a Chábád mozgalom-mal, és elkezdtem Tánját és más haszid műveket tanulni. 1968-ban hazautaztam, és – ismét apám nyomdokait követve – Glasgow-ban vállaltam rabbiállást három évig.
Mindeközben a Carmel Col-lege színvonala sokat romlott. Az igazgató lemondott és felajánlották, hogy pályázzam meg az állást. Az ötlet, hogy újjáépíthetem az apám által alapított intézményt, fellelkesített. Tisztában voltam azonban azzal is, hogy semmilyen tapasztalatom sincs ezen a téren, mindössze 27 éves vagyok, ráadásul nőtlen.
Az iskola vezetőségét megosztotta a jelentkezésem. Az egyik támogatóm, a nukleáris fizikával foglalkozó Cyrl Domb professzor elhatározta, hogy a Rebbéhez fordul tanácsért. A Rebbe egy anyámnak írt levélben osztotta meg álláspontját: „A tudomásomra jutott, hogy a Carmel College igazgatója egészségügyi okok miatt lemondott, és új igazgatót keresnek a helyére. Ha szabad, azt javasolnám, hogy fontolja meg, hogy jelenleg Glasgow-ban dolgozó fia töltse be ezt a tisztséget. Természetesen lesznek, akik nehezményezik fiatal korát és nőtlenségét. Ezek azonban nem komoly kifogások, különösen annak fényében, hogy egyéb tulajdonságai alapján alkalmasabb az állás betöltésére, mint bármely más jelentkező. Ezzel együtt, azt javasolnám, hogy eleinte, mint megbízott igazgató működjön, akár próbaidős szerződéssel, ami megkönnyíti a kinevezés ellenzőinek, hogy elfogadják személyét”.
A Rebbe azt is megírta, hogy azért nem nekem címezte a levelet, mert attól tartott, hogy kényelmetlenül érintene, hogy beleavatkozik ebbe az ügybe. Arra ösztönözte anyámat, hogy biztasson engem és találjon támogatókat a számomra.
Végül az ellenzőket meggyőzte, hogy először csak megbízott igazgatói kinevezést kapok, ráadásul meg is házasodtam, így 1971-ben megkaptam az állást.
Egy évvel később, az intézményt sújtó megannyi problémával küzdve, New Yorkba utaztam, hogy a Rebbével találkozhassam. Bár korábban még sohasem láttam a Rebbét, rögtön meg-éreztem, hogy különleges emberrel állok szemben. Mélyen a szememben nézett, és így szólt: „Mondja csak, mi történik a Carmel College-ban?”. Erre elkezdtem sorolni a problémákat a tanári karral – melynek ötven tagjából mindössze négyen voltak zsidók –, a szülőkkel és az iskolavezetéssel.
Válaszában a Rebbe megmondta, hogy melyik probléma orvoslásával kezdjem a munkát. Így is tettem, de csak részleges sikert értem el. 1983-ban, miután 13 éven át küzdöttem az iskola vallási szintjének emeléséért, fel-mondtam. A Carmel College még több mint egy évtizeden keresztül működött, majd bezárt.
Rabbinikus karrierem során végig nagy tisztelettel viseltettem a Chábád mozgalom iránt. Hiszek abban, hogy a Rebbe többet tett a zsidóságért, mint bárki más az elmúlt kétezer év során, a haszid mozgalmat megalapító Báál Sém Tov kivételével. A zsidóság állapota sokkal kedvezőtlenebb lenne ma a Rebbe munkássága nélkül.
Jeremy Rosen rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 24. szám – 2019. február 21.
