1939-ben, Lengyelország náci megszállása idején az előző lubavicsi rebbe éppen Varsóban tartózkodott. A város lerohanása után ő sem tudott elmenekülni, de azután – az Egyesült Államok diplomáciai erőfeszítései és a német Abwehr katonai hírszerző szervezet együttműködésének köszönhetően – sikerült kicsempészni Varsóból és az SS látóköréből.
Ezzel együtt az Egyesült Államok eleinte nem adott bevándorlási engedélyt a rebbének, mert ahhoz bizonyítani kellett, hogy elégséges anyagi fedezettel rendelkezik vagy van egy szponzora, aki vállalja az ellátását. Manapság néhány perc alatt lehetne olyan embereket találni az utcán, akik örömmel szponzorálnák a rebbét, de 1939-ben a legtöbb zsidó szerény körülmények között élt és kevesen vállaltak magukra ekkora anyagi felelősséget. Ez volt az a pont, amikor apám, Julius Stulman kapcsolatba került a lubavicsi hászidokkal.
Apám különleges ember volt. Nem sok iskolát végzett, feltehetően diszlexiás volt, de tehetséges üzletemberként még a gazdasági világválság alatt is képes volt gyarapítani a vagyonát. Egy alkalommal megvásárolt egy vízparti épületet Brooklynban, s ekkor ismerkedett meg egy Sam Kramer nevű ügyvéddel, aki ingatlanokkal foglalkozott. Hamar barátok lettek.
Sam akkor már jó ideje közeli kapcsolatot ápolt az Amerikában élő lubavicsiakkal és jogi ügyekben nyújtott nekik segítséget. Feltehetően ő tett említést a rebbe szorult helyzetéről apámnak és végül ő írta alá a kezességet a rebbe és családtagjainak bevándorlásához. A rebbe 1940. március 9-én érkezett, meg és eleinte a manhattani Greystone Hotelben szállt meg. Apám ott találkozott vele először. Mint kiderült, a rebbe már hallott róla Lengyelországban. Apám akkor még csak 31 éves volt, de már rég elvesztette az apját, így egyfajta apa-fiú kapcsolat bontakozott ki a rebbével.
Amíg apám kapcsolata az előző rebbével alapvetően érzelmi és spirituális alapokon nyugodott, addig a Rebbéhez intellektuális kötődése volt. Életkor szerint is közelebb voltak egymáshoz és gyakran üldögéltek az előző rebbe irodája előtti padon beszélgetve. A Rebbe akkoriban a Chábád mozgalom oktatási osztályát vezette és kiemelt fontossággal bírt számára a nők oktatása, ami abban az időben még nem volt magától értetődő dolog. Apám halála után megtaláltam az ezen beszélgetésekről készült feljegyzéseit.
A Rebbe volt az, aki statisztikai adatokat felhasználva megmutatta apámnak, hogy milyen siralmas helyzetben van a zsidó oktatás Amerikában. Két javaslata volt: minél több, állami iskolában tanuló zsidó gyereket beíratni heti vallásoktatásra, illetve megfelelő tankönyveket és olvasnivalókat publikálni a számukra.
Az előző rebbe kijelentette, hogy először is tíz lányiskolát kell alapítani és tízezer gyereket kell bevonni a vallásoktatásba, továbbá gondoskodni kell a megfelelő zsidó irodalomról. Azt javasolta, hogy az anyagi háttér megteremtése érdekében hozzák létre a Stulman Alapítványt, melynek apám legyen az elnöke.
A lubavicsi mozgalom iránti tiszteletből apám igen nagylelkűen adományozott e célokra. Ezzel együtt nem vált belőle vallásos zsidó. Ő az egész világot akarta jobbá tenni. Az előző rebbe ezzel kapcsolatban a következőt mondta neki: „Ég a ház és ki kell mentenünk belőle a zsidókat. A legfontosabb feladat most a zsidó nép és a zsidóság életben tartása!” Apám idealista volt, a rebbe pedig igen gyakorlatias ember, így sokat vitáztak e témában.
Én is rendkívüli módon tisztelem e két rebbét. A Rebbe nagyszerű levelet küldött a bár micvámra és többször részt vettem az általa vezetett összejöveteleken, miután átvette a mozgalom vezetését apósától. Személyes találkozóra azonban sohasem került sor közöttünk, bár többen, többször próbáltak rávenni erre. Butaságnak hangzik, de attól tartottam, hogy a Rebbe képes lenne rávenni arra, hogy megváltoztassam az életemet, én pedig nem akartam változni. Amikor a Rebbe azt mondta apámnak, hogy kezdjen el tfilinben imádkozni, ő így is tett. Talán ezért nem akartam találkozni a Rebbével.
A mi nemzedékünkben a Rebbe volt a legnagyobb spirituális vezető. Amikor a zsidó vallás hideggé és személytelenné vált és a zsidók kezdtek eltávolodni a gyökereiktől, a Rebbe lángra lobbantotta a zsidóságot. Én mégis távol tartottam magam tőle. Nem akartam közel kerülni a tűzhöz.
Stephen Stulman
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 36. szám – 2024. május 16.
