A családom 1935-ben vándorolt a Szentföldre Görögországból. Mivel a tanév közepe volt, egy iskola sem fogadott. A szüleim végül találtak egy kurd rabbit, Cháchám Fatalt, aki nagy nehezen felvett, bár aggódott, amiért nem beszéltem héberül. „Csak adjon neki egy széket, majd leül a sarokba, nem fog zavarni senkit. Az év végére pedig megtanul héberül” – mondta neki anyám. Hétéves voltam és meglehetősen féltem a rabbitól, de elkezdtem a tanulást. Később átkerültem egy modernebb iskolába, majd ösztöndíjat kaptam a Héber Egyetem gimnáziumába. Diplomát a Dávid Jelin Főiskolán szereztem tanár szakon, 1948-ban. Akkor már a földalatti fegyveres szervezet, a Hágáná tisztje voltam és újoncok kiképzésével foglalkoztam. Ezek a katonák nem sokkal később már a független Izrael hadseregében harcoltak.
Leszerelésem után tanárként helyezkedtem el, kineveztek az iskola igazgatójának, majd néhány év elteltével a Columbia Egyetemen folytattam a tanulmányaimat. Ezt követően az Oktatásügyi Minisztériumban kaptam megbízatást. Ebben az időszakban kértek fel, hogy találkozzak a Rebbével. 1971-ben Jigál Álon tábornok, a hatnapos háború hőse volt az oktatásügyi miniszter. Álon eltervezte, hogy Hebron mellett, egy magaslaton izraeli várost épít. „Utazz el a Rebbéhez, és kérd meg, hogy vegyen rá ezer házaspárt, hogy ebbe az új városba költözzön” – mondta. Azt ajánlotta, hogy Izrael fizeti az Izraelbe településük költségeit, majd támogatást nyújt nekik, hogy a férfiak Tórát tanulhassanak. Hebronban egykor fontos lubavicsi közösség működött egészen az 1929-es véres pogromig. Álon újjá akarta építeni a hebroni Chábádot.
Így tehát New Yorkba repültem, a Chábád-mozgalom főhadiszállására hajtattam. Végül hajnali háromkor kerültem sorra. A Rebbe mindent megtett, hogy kényelmesen és fesztelenül érezzem magam. Miután elmondtam, hogy Jigál Álonnak dolgozom az Oktatási Minisztériumban, számos kérdést tett fel a munkánkkal kapcsolatban. Ezt követően áttértünk az Álon-tervre, ami nem igazán nyerte el a Rebbe tetszését. Úgy vélte, hogy a zsidóknak magában Hebronban kellene letelepedniük. Ezt követően még többször találkoztunk, de már csak az izraeli oktatás helyzete volt a téma.
Egy nap megjelent egy fiatal lubavicsi hászid az irodámban és közölte, hogy a Rebbe beszélni kíván velem. A következő amerikai látogatásom során felkerestem. Nagyon szívélyesen üdvözölt, mint egy régi jóbarátot.
Izraelben abban az időben kezdtek elterjedni a kábítószerek, és ez sok gondot okozott. Főleg a hasis és a különböző tabletták voltak népszerűek, melyeket Libanonból, Egyiptomból és Dél-Amerikából csempésztek be és sajnos az iskolákba is eljutottak. A Rebbét nagyon aggasztotta ez a jelenség. Rácsapott az asztalára és így szólt: „Nagyon aggaszt, hogy az izraeli iskolákban kábítószereznek. Azt akarom, hogy megtaláljuk a megoldást, amivel meg lehet szüntetni ezt a problémát”. Arról is tudott, hogy már a hadseregben is megjelentek a drogok. Azt kérte, hogy a fiatalok már azelőtt alapos tájékoztatást kapjanak a kábítószerezés veszélyeiről, hogy bevonulnának. „Ha nem győzzük le ezt a járványt, Izrael biztonsága kerül veszélybe” – figyelmeztetett.
Teljes mértékben egyetértettem vele. Elmagyaráztam, hogy milyen intézkedéseket tettünk, de úgy vélte, hogy mindez messze nem elég. Azt is elmondtam, hogy drogellenes bizottságot hoztam létre több minisztérium részvételével. A rendőrség veszi kezelésbe a terjesztőket, a szociális szervezetek az érintett családoknak segítenek, az iskolákban pedig felvilágosító munkát végzünk. Ez már elnyerte a tetszését. Azt kérte, hogy minden erőmmel ezen az ügyön dolgozzam és számoljak be az eredményekről. Sajnos erre nem került sor, de ezt követően úgy dolgoztam, mintha nem csak a felettesemnek tartoznék beszámolóval, hanem a Rebbének is.
Úgy éreztem, hogy számára nemcsak általánosságban volt fontos az oktatás helyzete, hanem minden egyes diák sorsa érdekelte. Mindent tudni akart a tanítási módszerekről, a tanulók előmeneteléről és viselkedéséről, a droghelyzetről, és mindehhez tőlem várt információt és rajtam keresztül igyekezett hatást kifejteni. „Harcolni akarok a kábítószerek ellen – magán keresztül. Azt akarom, hogy a tanárok jobb képzésben részesüljenek – magán keresztül” – mondta.
Eliezer Smueli
