Velem és a Rebbével történt

A férjem, ha New Yorkba utazott, mindig úgy intézte, hogy a Rebbéhez is eljusson személyes meghallgatásra. 1978-ban pár nappal Hanuka előtt érkezett oda, ekkoriban káplánként dolgozott a pretoriai központi börtönben. Ez Dél-Afrika legnagyobb börtöne, ahol sok zsidó volt bebörtönözve, legtöbben apartheid ellenes nézeteik miatt. Mint később mesélte, a Rebbe első kérdése a következő volt: „Hogyan segítesz a Dél-Afrikai börtön zsidó fogvatartottjain?”.

Elmondta, hogy megtesz mindent, ami tőle telik, habár ez nem sok. A foglyokat rendszeresen látogatta, ételcsomagokat vitt nekik Peszachkor és Ros Hasanakor, valamint imakönyvet osztogatott köztük. A Biblia volt az egyetlen könyv, amit maguknál tarthattak, így a börtön-gondnoknak többször is hangsúlyozta, hogy az imakönyv a „mi Bibliánk”. „És mi a helyzet a Hanuka gyertyákkal?”, kérdezte a Rebbe. „Azt biz­tos nem engednék”, felelte a fér­jem. De a Rebbe nem fogadta el ezt a választ. „Tudod te, milyen sokat jelenthet csak egy picike fény is annak, akinek rács mögött kell élnie egy sötét cellában? Tudod, mennyit jelentene nekik meggyújtani a Hanuka gyertyákat? El tudnád ezt intéz­ni?” A férjem mondta, hogy meg­tesz minden tőle telhetőt, hogy elérjen valamit a következő évi Hanukával kapcsolatban. De a Rebbe megint nem elégedett meg ennyivel. „Miért nem már eb­ben az évben?” – kérdezte. Er­re azt felelte, hogy ő jelenleg New Yorkban van, s ezt amúgy is több ideig tart elintézni Preto­riában.

A Rebbe ajánlotta, hogy telefonáljon, és meglátják, mire jut. A férjem megígérte, hogy másnap elintézi a hívást. A Rebbe erre azt kérdezte: „miért nem most rögtön?” Ő elkezdte magyarázni akkor ott az éjszaka közepe volt.

„Kit hívnál fel ezzel kapcsolatban?”, kérdezte a Rebbe. A férjem azt mondta, hogy Shepton tábornokot, az egyik minisztert, aki a börtön vallási igazgatója volt. „Fel tudnád akkor hívni?” „Igen, reggel felhívom.” „De, ha most hívnád fel, talán megértené, hogy mennyire fontos is ez… Hogy a tengerentúlról hívod az éjszaka közepén.” Így férjem először felhívta a tábornok titkárát. Mikor végül sikerült elérnie a minisztert, az le volt nyűgözve, hogy milyen fontos ügyben keresik, éppen úgy, ahogy azt a Rebbe előre megjósolta. Természetesen tudni szerette volna a részleteket, s a férjem mondta, hogy egy kollégája, Yirmiyahu Alloy rabbi majd felvilágosítást ad mindenről. A társalgás végén a börtönigazgató szavát adta, hogy a Hanukai gyertyagyújtás többé nem okoz gondot a börtönökben.

„Mindent elrendeztem”, mond­ta a férjem a Rebbének. „A foglyok gyújthatnak gyertyát Hanuka ünnepén.” A Rebbe er­re csak annyit mondott, hogy sze­retné még később látni. Nem sok­kal később meghívást kapott a Rebbéhez, aki azt mondta ne­ki: „Most hogy elintézted Preto­riá­ban, szeretném, ha elintéznéd New Yorkban is. Mint bizonyá­ra tudod, Amerikában ez az egyetlen állam ahol ez nem enge­dé­lyezett. Az összes többi állam­ban a foglyok gyújthatnak Ha­nu­kakor gyertyát. Szeretnélek meg­kérni, hogy próbálj ezzel kez­deni valamit.” A férjem szabadkozott, hogy habár Dél-Afrikában ismerte a megfelelő embert, de ez most más helyzet. „Azt sem tudom, hogyan kezdjek neki”, mondta.

De a Rebbe elirányította J. J. Hecht rabbihoz, aki tudta, kit kell hívni ezzel kapcsolatban. December 24-ét írtunk, s a férjem New York állam Bűnügyi Központjának a telefonját hívta. Egy karácsonyi ünnepséget kellett megszakítania, hogy az illetékes telefonhoz mehessen. „De biztos nagyon fontos, ha ilyenkor keres” – tette hozzá. A férjem elmondta neki a történetét, hogy épp engedélyt kapott a Hanukai gyertyagyújtásokra Pretoriában, s hozzátette, „biztos vagyok benne, hogy ez New Yorkban is megvalósítható.” Az igazgató erre csak annyit felelt: „Így van. És ez meg is fog történni.”

Mikor a férjem továbbította sikerének hírét a Rebbének, ő meg akarta ajándékozni. Bár a férjem kezdetben tiltakozott, de a Rebbe azt mondta: „Senkinek sem akarok az adósa lenni, egy könyvet szeretnék neked ajándékozni.” Így egy Tanyát kért a fiunk számára. A Rebbe megígérte, hogy később az irodájában fogja várni a könyv. Mikor érte ment, a Tanya mellett két másik könyvet is talált, a dél-afrikai miniszternek és feleségének címezve.

Hazatérve, felhívta őket, mondván, hogy van számukra a Rebbétől egy ajándéka. „Már megyek is, hogy felvegyem”, felelte a miniszter, és húsz percen belül ott volt a házunknál, és azt mondta: „Ha a Rebbéd Brooklynból is gondol rám, és ajándékot küld nekem Pretoriába, akkor azt átveszem, amilyen gyorsan csak lehet.” Hihetetlen volt számára, hogy a Rebbe ilyen figyelmes lehet egy idegennel szemben, aki a világ másik felén lakik. Az eset egész Dél-Afrikában felfordulást keltett. A Rebbe még tartott később egy beszédet arról, hogy a zsidók Pretoriában gyertyát gyújthatnak a börtönökben. És nem csak Pretoriában, de egész Dél-Afrikában.