Velem és a Rebbével történt

Kétéves voltam, amikor a csa­ládom Izraelbe vándorolt és Haifán telepedett le. A negyvenes években a Kfár Szábában működő Cháfec Chá­jim jesivában tanultam. Később a bnéj-bráki ponyevicsi jesivában folytattam a tanulmányaimat. Bár ezek mind a litvániai filozófiát követő intézmények voltak, engem na­gyon érdekelt a hászid világ.

Huszonnyolc évesen még mindig nem voltam házas, de felajánlottak egy rabbiállást Hai­fa Rámát Remez nevű negyedében. Mesterem, a ponyevicsi jesiva vezetője, Joszef Slomó Kahaneman rabbi azt javasolta, hogy fogadjam el az állást, de csak azzal a feltétellel, ha jesivát nyithatok és ott minden nap előadást tartok. A helyi lakosok támogatták a tervet és a polgármester, Ábá Chusi biztosított egy telket és egy nagyobb összegű támogatást. Az építkezéshez azonban sokkal több pénzre volt szükségünk.

A hatvanas évek végén az Egyesült Államokba utaztam, hogy adományokat gyűjtsek. Si­került egy időpontot kapnom a Rebbéhez. Hajnalra szólt a meghívás, ezért éjjel kettőre men­tem a Chábád központjába, ahol rengetegen várakoztak. Mielőtt beléptem volna, Groner rabbi megkért, hogy fogjam rövidre a mondanivalómat, mert szeretné, ha a Rebbe pihenhetne egy kicsit. „Ha megszólal a csengő, köszönjön el és távozzon” – mondta. Azt is hozzátette, hogy nem szokás a Rebbe jelenlétében leülni.

Emlékszem, lenyűgözött a Rebbe megjelenése. Amint beléptem, a Rebbe hellyel kínált. Visszakoztam, de miután megismételte, leültem.

Miután beszámoltam a jesiváról, a Rebbe számtalan kérdést tett fel. Azt éreztem, hogy őszintén érdekli az ügy. Nem csupán udvariaskodott, hanem valóban szerette volna megismerni az intézményt.

Az egyik dolog, amiben a tanácsát kértem, az adománygyűjtés volt, mert semmi tapasztalatom sem volt e téren, és hamar kiderült számomra, hogy nem egyszerű eredményeket elérni ezen a területen. Az volt a tervem, hogy baloldali, szocialista gondolkodású amerikai zsidókat keresek fel, mert Haifa egyik neve a „vörös város” volt, annyira a munkásmozgalom hatása alatt állt.

„Van egy ötletem” – mondta a Rebbe. „Él egy zsidó Philadelphiában, aki hajlandó lenne százezer dollárt adományozni, de előbb meg kell szerezni Jehosua Levin, az izraeli szakszervezet pénzügyi vezetőjének engedélyét”. Felhívtam a dolgozó háredieket képviselő Poáléj Águdát Jiszráel párt vezetőit és megkértem őket, hogy beszéljenek Levinnel. Ő végül belegyezett azzal a feltétellel, ha az adomány negyven százalékát átutalom a szakszervezetnek.

Nem tudtam eldönteni, hogy elfogadhatom-e ilyen feltétellel, ezért a Rebbe tanácsát kértem. A Rebbét nem háborította fel a követelés. „Még olcsón megússza. Tudja meg, hogy a United Jewish Appeal által Izraelnek gyűjtött pénz hatvanhat százaléka az Egyesült Államokban marad” – közölte.

Engem meglepett, hogy így mennek a dolgok, de a Rebbe láthatólag nagyon jól értesült volt.

A másik téma, amit meg szerettem volna beszélni a Rebbével, a közösségembe tartozó emberek vallásosságának erősítése volt. Egy rabbi vagy alkalmazkodik a közösség szintjéhez, vagy megpróbálja az embereket a saját szintjére emelni. Az első lehetőség természetesen sokkal könnyebb, azonban megvan az a veszélye, hogy a rabbi saját vallásossága is csorbát szenved. Ezért azt kérdeztem a Rebbétől, hogy miként biztosíthatom, hogy a közösséggel való munkám során megtartsam a korábbi vallási standardjaimat. A Rebbe rövid, de praktikus választ adott: „Azt javaslom, hogy tartson minden reggel mélyenszántó előadást a Talmudról a közösség tagjainak”. Mire én így feleltem: „De hát pont ezt teszem a jesivában minden reggel”. A Rebbe a következőt mondta erre: „A közösség tagjai között mindig lesz valaki, aki okosabbnak gondolja magát a rabbinál. Éppen ezért a rabbinak a lehető legjobban fel kell készülnie ezekre az előadásokra”. Más szóval, az előadás segítségével bevonom a közösséget a komoly tanulásba, s ezzel együtt kihívásokat állítok magam elé. Megfogadtam a tanácsot, ami végül igen hatékonynak bizonyult. Volt valaki, aki még az érkezésem előtt tanított Talmudot és folyamatosan bizonyítani akarta, hogy mennyivel jobban ért hozzá nálam. Emiatt minden héten egy teljes napot arra szántam, hogy felkészüljek ezekre az előadásokra.

Dávid Srágá Katz