Az iráni Szanandaj városában születettem. Amikor 1979-ben kitört az iszlám forradalom, én vezettem az iráni rabbinikus bíróságot és én voltam a hitközségi elnök is, így nekem kellett tartanom a kapcsolatot a kormánnyal. A forradalom elején diákok egy csoportja elfoglalta a teheráni amerikai nagykövetséget és huszonöt embert ejtettek túszul. Az ENSZ-nek sikerült elérnie, hogy legalább egyházi személyek meglátogathassák a foglyokat, és mivel három zsidó is a nagykövetségen raboskodott, rabbi után kellett nézni. Mivel a felkelők kizárták, hogy izraeli vagy amerikai rabbit fogadjanak, végül Mexikó rabbijára, Avraham Mordechai Hershbergre esett a választás. Sokan próbálták lebeszélni a veszélyes vállalkozásról, ezért úgy döntött, hogy a Rebbe tanácsát kéri. A Rebbe a felkérés elfogadására biztatta és azt kérte, hogy vigyen magával gyertyákat, hogy a foglyokkal együtt tudjon hanukai fényeket gyújtani. Hershberg rabbi így is tett.
[A találkozó után] néhány nappal Irán új vezetői meginvitálták az egyházi személyeket a teheráni nagymecsetbe, a pénteki istentiszteletre, ahol Khomeini Ajatollah is jelen volt. Egyszer csak mindenki leborult a földre, kivéve Hershberg rabbit és engem. Ekkor hozzánk lépett egy feldühödött muszlim, hogy miért nem borultunk le mi is. „Miért nem mutatnak tiszteletet irántunk?” – kérdezte. Azt feleltem, hogy a Tóra szigorúan meghatározza, hogy mikor lehet és mikor tilos leborulni, ezért nem csatlakoztunk a többiekhez. Az ember dühösen távozott, majd kisvártatva visszatért és közölte, hogy Khomeini látni akar minket. Mindenre felkészülve imát mondtam magamban, majd elindultam a találkozóra. „Mondja meg a kollégájának, hogy örülök, amiért kiállt az elvei mellett. Nagyra értékelem, ha valaki a hite szerint cselekszik” – mondta. Amikor lefordítottam mindezt Hershberg rabbinak, ő azonnal akcióba lendült. „Kérd meg, hogy néhány percben hadd beszéljek neki az iráni zsidók helyzetéről” – mondta.
Khomeini rábólintott és megkérte a fiát, Ahmedet, hogy egyeztessen időpontot. A találkozón felhoztunk több témát, ami az iráni zsidókat nyugtalanította. […] Megkaptuk az engedélyeket. Idővel közeli viszonyt alakítottam ki Ahmeddel és több könnyítést sikerült kieszközölnöm általa a zsidók számára.
[…] egyre több zsidó szülő próbálta külföldre küldeni a gyerekét. Az Irakkal kitört háború idején, amikor már tizenhat éves fiúkat is besoroztak, tudtuk, hogy fel kell gyorsítani a folyamatot. Ekkor jelent meg a színen egy lubavicsi aktivista, J.J. Hecht rabbi, aki a Rebbe támogatásával jó kapcsolatot alakított ki az iráni kormány egyes vezetőivel és sikerült több száz vízumot szereznie zsidó gyerekek számára. Eközben Amerikában felkészültek a fogadásukra, szállásról ellátásról és iskolákról gondoskodva.
Eleinte még voltak repülőjáratok Iránból, később csak Pakisztánon és Törökországon keresztül lehetett a gyerekeket az Egyesült Államokba vagy Izraelbe juttatni. Az akcióban részt vett a Moszad és a Joint is, és két év alatt sikerült minden olyan gyereket kijuttatni Iránból, aki jelentkezett a programra. A rezsimtől tartva az iráni hitközségben többen ellenezték az akciót és valaki feljelentett, hogy a Moszad és a CIA ügynöke vagyok. Menekülnöm kellett és a családom több nemzedéke által összegyűjtött értékes könyv- és kézirat-kollekcióm Iránban maradt. [Amerikában] azt tapasztaltam, hogy az Iránból menekült fiatalok spirituális nevelését elhanyagolták és félő volt, hogy sokan az asszimiláció útjára lépnek. Felvettem a kapcsolatot Hecht rabbival, aki elintézte, hogy személyesen beszélhessek a Rebbével.
Amint beléptem az irodájába, azonnal feltűnt az egyszerű berendezés. A Rebbére tekintve éreztem a belőle áradó szentséget és nem bírtam visszatartani a könnyeimet.
„Miért sír? Az Örökkévalót örömmel kell szolgálnunk!” – mondta a Rebbe. „Ezek csak örömkönnyek” – feleltem.
A Rebbe ezután számos kérdést tett fel az iráni zsidókkal kapcsolatban Azt kértem tőle, hogy imádkozzon az Iránban maradtak fizikai és az Amerikába menekültek spirituális épségének megőrzéséért. […]
A későbbiekben is szoros kapcsolatban maradtam a Rebbével és többször visszalátogattam hozzá. Amikor megpillantottam, mindig elöntöttek az érzelmek, olyan szentség sugárzott az arcáról. Hálás vagyok, hogy személyesen tapasztalhattam meg a nagyságát és örülök, hogy annyi küldöttje szolgál szerte a nagyvilágban.
Yedidia Ezrahian
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 43. szám – 2024. július 4.
