1962-ben az a nagy szerencse ért, hogy Izraelből New Yorkba utazhattam és a Rebbével tölthettem az őszi nagyünnepeket, sőt még egy személyes beszélgetésen is fogadott. Levélben már korábban is érintkeztem vele, de ez volt az első alkalom, hogy szemtől szembe állhattunk egymással.
Mielőtt útra keltem volna, a rabbim, Mose Weber megkért, hogy említsek meg egy jeruzsálemi jesivatanulót, aki már évek óta a Chábád központjában tanult és sehogy sem sikerült megházasodnia. Weber rabbi úgy gondolta, hogy a Rebbe talán nem tud az illető nehézségeiről és az én közbenjárásomra majd megáldja.
Amikor megemlítettem a jesivatanuló nevét a Rebbének, ő a következőt mondta: „Amikor házasodni készül az ember, akkor a fontos dolgokra kell összpontosítani és nem a lényegtelenekre. Ez a fiatalember azonban a lehető leglényegtelenebb dolgokkal foglalkozik, így nem csoda, hogy még mindig nem talált senkit”.
Ez az illető nem tudta, hogy megpróbálok közbenjárni az érdekében. Amikor összefutottunk, megkérdeztem tőle, hogy viszonylag magas kora ellenére miért nem házasodott még meg. Azt említette, hogy a házasságközvetítő éppen egy szfárádi családból származó lányt ajánlott neki és véleménye szerint az nem lenne jó választás. Ekkor értettem meg, hogy a Rebbe mire utalt korábban. Később ez az ismerősöm egy nem vallásos családból származó amerikai lányt vett el. Sajnálatos módon nem illettek egymáshoz, így hamarosan elváltak. Egy év elteltével újraházasodott egy szfárádi lánnyal és gyönyörű, boldog családot alapítottak.
Az utazásom előtt beteg lettem, ezért a gyógyulásomhoz kértem a Rebbe áldását. Megemlítettem neki, hogy a feleségem nagyon aggódik az állapotom miatt. Nyolc évvel korábban, nem sokkal az esküvőnk után súlyos beteg lettem és közel fél éven át az ágyat nyomtam. „A felesége megtapasztalta Isten kegyességét a múltban a férje és saját maga irányában. Így lesz ez a jövőben is” – mondta a Rebbe. Ezzel nemcsak a felgyógyulásomra utalt, hanem valami másra is, ami néhány évvel később következett be. 1958-ban már négy éve voltunk házasok, de még mindig nem született gyermekünk. Egy nap a feleségem levelet kapott a Rebbétől. Nem válaszlevél volt ez, hanem az történt, hogy én említettem meg a Rebbének, hogy közeleg a feleségem születésnapja, és ő rendkívül el van keseredve, amiért nem tud teherbe esni. A Rebbe arra biztatta a feleségemet, hogy erősítse meg a hitét Istenben. „Ha csak egy kicsit is belegondol, rögtön felismeri az Örökkévaló kegyességét az ön és férje irányában. Ez a kegyesség minden bizonnyal a jövőben is folytatódik majd” – írta. Hozzátette azt is, hogy reményei szerint Isten még abban az évben teljesíti szívünk vágyát. Így is lett, kilenc hónappal később fiunk született.
Érdekes, hogy a Rebbe több év elteltével ugyanazt a kifejezést használta, ahogy 1973-ban is, amikor a feleségemmel és öt gyermekünkkel együtt érkeztem New Yorkba, hogy a Rebbe közelében töltsük az őszi ünnepeket. Ez az utazás önmagában is egy külön történet. Egy évvel korábban említettem meg a Rebbének, hogy egyszer nagyon szeretnék az egész családommal látogatást tenni nála. A Rebbe erre azt mondta, hogy a következő év erre éppen alkalmas lesz, mert az a hétévente beköszöntő, úgynevezett hákhél év lesz, amikor az ősi Izraelben az egész nép összegyűjt Jeruzsálemben.
Ezen igencsak meglepődtem. Egy akkora családot Amerikába utaztatni abban az időben rendkívüli nehéz dolognak számított. Nem voltunk gazdagok, de a Rebbe megjegyzését követően minden erőmmel azon voltam, hogy egy évvel később valóban mindannyian ott álljunk előtte.
A következő ősszel, amikor már New Yorkban voltunk, a Rebbe tartott egy nyilvános beszédet, melyben a hákhél év törvényeit elemezte. A Tórában az áll, hogy ez alkalommal a zsidó király felolvassa a Tórát az egész nép előtt. A kérdés az, hogy a nép egybegyűjtése az uralkodó feladata vagy a nép felelőssége, hogy mind megjelenjenek Jeruzsálemben?
Később, amikor a családunkat fogadta a Rebbe, ismét felhozta ezt a kérdést, „Ahogy arról szó volt, az összegyűlés kötelessége arra a félre hárul, akihez a többiek érkeznek. Éppen ezért szeretnék részt vállalni az utazási költségeikben” – mondta és a titkárához irányított minket, akitől egy akkora összeget vettünk át, ami szinte teljes egészében fedezte a kiadásainkat.
Tuvia Blau rabbi
