A szüleimet Lengyelországból hurcolták el, majd a háború után egy németországi hontalanok táborában házasodtak össze, München közelében. Sajnos apám nem élt sokáig. Akkor halt meg, amikor anyám az első gyermekét várta. Én tehát egy özvegyasszony fiaként születtem meg. Anyám később újraházasodott, és kivándoroltunk az Egyesült Államokba. A nagymamámmal és egy nagynénémmel együtt New Yorkban telepedtünk le.
Amikor nyolcéves lettem, anyám elkezdett jesivát keresni a számomra. Azonban havonta csak tíz dollárja volt erre a célra, miközben legalább huszonötre lett volna szüksége. Végül, sok próbálkozás után, eljutott a lubavicsi jeisvába, ahol, miután meghallgatták a történetét, felajánlották neki, hogy ingyen tanulhatok ott. Ő ezt nem fogadta el, ragaszkodott hozzá, hogy tandíjat fizessen. Végül havi öt dollárban állapodtak meg. Így váltam lubavicsi hasziddá.
Nagyon jól éreztem magam abban a jesivában. A tanárok kedvesek, figyelmesek és jóindulatúak voltak. Idős, az óvilágból érkezett hászidok voltak, akik így fejezték ki a tiszteletüket a Rebbe iránt.
A Rebbével először 1964-ben beszéltem személyesen, tizennégy éves koromban. Akkoriban fekélyes vastagbélgyulladástól szenvedtem, és a jesiva vezetője, Mendel Tenenbaum rabbi ajánlotta, hogy keressem fel ez ügyben a Rebbét.
Nagyon megilletődve léptem be a Rebbe irodájába, de a mosolya azonnal feloldott bennem minden feszültséget. Miután elmondtam neki, hogy miért jöttem, így szólt: „Kérdezd meg az orvosodat, hogy nem tenne-e jót, ha rizst ennél. Mondd azt, hogy egy barátod ajánlotta”.
A Rebbe a „barátomnak” nevezte magát! Hihetetlen érzés volt. Egy tizennégy éves, apa nélküli gyerek voltam, és hirtelen a Rebbe barátja lehettem. Nagyszerűen éreztem magam.
Amikor elmeséltem mindezt anyámnak, ő azonnal rizzsel kezdett etetni. Hitt a Rebbe bölcsességében, így, miután a Rebbe a rizst ajánlotta, ő mindent megtett, hogy folyton rizs legyen előttem. Hét éven keresztül mindig rizst ettem és a gyulladás többé nem tért vissza. Korábban rengeteg orvosi vizsgálaton voltam, de azt mondták, nincs esély a javulásra, a Rebbe viszont ezzel az egyszerű tanácsával meggyógyított.
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a Rebbe gyógyított meg. 1990-ben, amikor már jól ment a kóser éttermem, vakációra indultunk, hosszú évek után először. A bőröndöket pakoltam az autóba, amikor légzési problémáim adódtak. Minden alkalommal, amikor valamilyen megerőltetőbb dolgot tettem, elnehezült a légzésem.
A feleségem unszolására végül orvoshoz mentem. Kiderült, hogy az egyik artériám beszűkült, és azonnali beavatkozásra volt szükségem. A műtétre szombaton került sor, nem várhatott egy napot sem. Az operáció alatt komplikációk léptek fel, életveszélyben voltam.
Másnap reggel a feleségem elment a Rebbéhez, aki megáldott, és azt kérte a feleségemtől, hogy azonnal nézesse meg a tfilinemet egy szóferrel.
Mindeközben a lábamban kialakult egy vérrög, amit az orvosok nem tudtak eltávolítani. Többször is kaptam vérátömlesztést, de semmi sem segített. Az orvosok nem tudták, hogy mi okozza a problémát.
Hétfő éjjel Leibel Groner rabbi, a Rebbe titkára telefonált a feleségemnek. „A Rebbe tudni akarja, hogy mi a baj a férje tfilinjével” – mondta.
A feleségem sajnos nem tudott mit válaszolni, mert a szófer még nem jelentkezett. Groner rabbi nem igazán örült a hírnek. „A Rebbe választ vár!” – jelentette ki.
Másnap jelentkezett a szófer és elmondta, hogy a „levávchá – a szíved” szóban lévő lámed betű hibás volt, de már kijavította, így a tfilin teljesen kóser.
Amikor meghallottam a hírt, éppen egy újabb vérvizsgálat következett. Az eredmény tökéletes lett! Ettől fogva már egyre jobban lettem.
Szeretném kiemelni, hogy a Rebbe minden egyes zsidóval törődött. Amikor a feleségem elment hozzá azon a vasárnap reggelen, ezerötszáz-kétezer ember várakozott arra, hogy sorra kerüljön. Ő azonban emlékezett rám és a problémáimra. Annyira fontos voltam a számára, hogy másnap éjjel kikerestette a feleségem telefonszámát – ami pedig titkosítva volt abban az időben –, és a titkárával felhívatta, hogy az állapotomról érdeklődjön.
Nem lehet szavakba foglalni a Rebbe törődését és kedvességét. Minden egyes ember fontos volt számára, akivel csak találkozott. Személyesen tanúsíthatom mindezt.
Naftali Feldman
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 38. szám – 2020. június 18.
