Montrealban nőttem fel, és a lubavicsi jesivában tanultam, melyet az előző rebbe kilenc küldöttje alapított, miután Sanghajon keresztül sikerült elmenekülniük a háború sújtotta Európából. Sanghajból Montrealba vándoroltak, ahol jesivát alapítottak. Két tucat fiú iratkozott be az első évben – én voltam az egyikük.
1941-ben, amikor a háború még javában tartott, a tanáraim elhatározták, hogy New Yorkba utaznak és áldást kérnek a rebbétől. Elsőként Menachem Zeev Greenglass rabbi kapott útlevelet, aki megígérte, hogy másokat is magával visz az útra. Peszách végén indult a csapat, melyben két nagybátyám és én is helyet kaptunk.
Ekkor találkoztam az előző rebbével és vejével, aki később az utódja lett. Soha nem fogom elfelejteni azt az élményt. Ez fiatalkorom egyik legkülönlegesebb emléke.
Miután elvégeztem a jesivát, üzletelni kezdtem. Egykori tanáraimmal továbbra is szoros kapcsolatban maradtam, különösen Aryeh Leib Kramer rabbival. Tőle kértem tanácsot életem nehéz pillanataiban. Ilyen eset volt, amikor a feleségem nem tudott teherbe esni, és kiderült, hogy velem van a probléma.
A dolog előzménye az volt, hogy 19-20 éves koromban elkezdett hullani a hajam. A családunkban a férfiak általában hamar megkopaszodtak, és a húgaim azzal kezdtek csúfolni, hogy hamarosan az én hajam is kihullik, mind egy szálig. Egyikük még egy orvost is talált Montrealban, aki csodaszerként árulta gyógycseppjeit, melyekből nekem is felírt. Tulajdonképpen a cseppek valóban csodát tettek, mert megszűnt a hajhullásom. Azt viszont nem tudtam, hogy a cseppek olyan hormonokat tartalmaztak, melyek az egész szervezetemre hatással voltak, és emiatt nem tudott a feleségem teherbe esni.
Miután Kramer rabbi meghallgatta a problémámat, azt mondta: „El kell utaznotok New Yorkba, hogy áldást kérjetek a Rebbétől”. Így is tettünk. Kramer rabbi elintézett nekünk egy audienciát, melynek során elmeséltük a történetet a Rebbének. Ő azt tanácsolta nekünk, hogy költözzünk be a távoli, vidéki településről egy városba, mint például Montreal, ahol van mikve. Akkoriban a feleségemnek minden hónapban kétszer tíz órát kellett utaznia, hogy alámerülhessen egy mikvében. A zsidó törvények szerint erre minden hónapban sort kell keríteni. A sok utazás nagyon megterhelő volt a számára. A Rebbe azt mondta, hogy olyan helyre kell költöznünk, ahol a családi tisztaság törvényeit nagyon pontosan be lehet tartani.
A Rebbe egy másik tanácsot is adott: fel kellett keresnem egy Kanadában élő orvost, bizonyos Dr. Simanovitchot. El is mentem hozzá, de azt mondta, hogy semmit sem tud tenni értem. Ezt közöltem Kramer rabbival, aki továbbította a Rebbének. A Rebbe üzente az volt, hogy Dr. Simanovitch csak kezdje meg a kezelésemet, ő pedig az áldását adja hozzá.
Az orvos el is kezdte a kezelést, de semmilyen eredményt nem ért el. Sokáig nem volt semmilyen változás.
Mindeközben a Rebbe kiemelt figyelmet fordított ránk. Egyszer azt írta: „Már régóta nem hallottam felőled. Hogy lehet, hogy semmilyen jó hírt sem kapok tőled?” Nagyon jólesett, hogy emlékezett ránk és törődött velünk.
Végül két év elteltével a feleségem teherbe esett, és fiunk született. Később, a Rebbe áldásával, még két gyermekünk született, egy fiú és egy lány.
Valamivel később, a hatvanas években, nehéz anyagi helyzetbe kerültem és a Rebbétől kértem tanácsot, mert új üzletbe akartam fogni. A Rebbe nemcsak tanácsot adott, hanem egy 3000 dolláros kölcsönt is, ami abban az időben nagyon nagy pénz volt. Amikor a kölcsönt felajánlotta, azt a feltételt szabta, hogy legyek szombattartó. Mondtam, hogy ez nem lehetséges, mert péntek és a szombat nélkül nem menne az üzlet. Ekkor a Rebbe elküldött Yitzchak Hendel rabbihoz Montrealba, hogy egy olyan adásvételi szerződést írjon, mellyel a nem-zsidó munkatársamra tudom ruházni az üzletet a szombati napokra. Más szóval heti öt napra az enyém lesz az üzlet, kettőre pedig a beosztottamé.
Soha sem felejtem el, amit a Rebbe akkor mondott: „Mindenképpen azt tedd, amit mond-
tam neked. És emlékezz: partnerek vagyunk”.
Elmentem Hendel rabbihoz, aki először nem akarta megírni a szerződést, de amikor meghallotta, hogy a Rebbe utasítására fordultam hozzá, eleget tett a kérésemnek.
Az üzlet sikeresen működött, és idővel úgy alakultak a dolgok, hogy már nem volt szükségem a szombati nyitvatartásra. Két évvel később vissza tudtam fizetni a kölcsönt a Rebbének.
Gyakran tettünk látogatást a Rebbénél, és ahogy a gyerekek cseperedtek, többször magammal vittem őket is. Emlékszem, egyszer a két fiút vittem magammal, egyikük öt, a másik hat éves volt. A Rebbe megkérdezte az idősebbet, Slomót: „Melyik a legfontosabb előírás a tízparancsolatban?”
Ebben az időben elég sok problémánk volt Slomóval. Nem volt túl szófogadó és a Rebbe ezt megérezte. A Rebbe válaszolt a saját kérdésére: „Tiszteld apádat és anyádat”.
Ez nagy hatással volt Slomóra. A Rebbe – a rá jellemző hatalmas bölcsességével – azonnal rátapintott a lényegre.
Arnold Dalfen
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 21. szám – 2018. február 5.
