Bár egy hagyományőrző szfárádi családban nőttem fel, gyermekkoromban mégsem volt részem túl sok zsidó oktatásban. Csak akkor kezdtem a vallásról gondolkodni és kérdéseket megfogalmazni, amikor megkezdtem főiskolai tanulmányaimat. Ek­kor találkoztam a Chábád-Lu­ba­vics mozgalommal.

A hatvanas évek elején, amikor a doktorátusomra készültem fizikából, nagyon zavart az egyetemen oktatott elméletek egy része, különösen az a felfogás, hogy az ember csupán a világegyetem egy apró darabkája, különösebb jelentőség vagy életcél nélkül. Akkoriban az egyetemen működő Hillel-ház lubavicsi haszidokat hívott meg az intézménybe, hogy életet vigyenek a zsidó hallgatók számára szervezett szombati programokba. Ami a legnagyobb benyomást tette rám velük kapcsolatban, az az volt, hogy egyáltalán nem érezték, hogy mentegetőzniük kellene a zsidóságuk miatt. Tulajdonképpen ők voltak az első, általam ismert zsidók, akik boldogan élték meg hovatartozásukat.

A következő héten egy komoly vizsgám volt matematikából, ám nem tudtam a felkészülésre koncentrálni, de még aludni sem. Megosztottam az érzéseimet a Hillel rabbijával, aki felismerte, hogy spirituális vágyódás munkál bennem. Azt javasolta, hogy egy ideig tanuljak jesivában. De a legjobb dolog, amit tett, az volt, hogy elintézett egy találkozót a Lubavicsi Rebbével.

A találkozó több mint egy órán át tartott. Azt gondolom, rögtön megértette, hogy mi a problémám, és miért okoz belső konfliktust a zsidóságom megélése. Azt mondta nekem: „Egy zsidó csak akkor lehet teljes, ha eggyé válik Istennel és a Tórával”.

Amikor véget ért a találkozó, éreztem, hogy valami véglegesen megváltozott bennem. Az első dolgom az volt, hogy beiratkoztam a Chábád jesivába, ahogy azt a Rebbe is javasolta. Igaz, ő azt is hozzátette, hogy először fejezzem be az egyetemi félévet. Arra is figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű hozzászoknom a jesivabeli élethez. Azt mondta: „Az első hat hónapban ne kérdezze magától, hogy mit is keres a jesivában, mert nem lesz rá válasza”. Ebben teljesen igaza lett.

Néhány héttel a jesivabeli tanulmányaim megkezdése után Hodakov rabbi, a Rebbe titkára megkérdezte, hogy elvállalnám-e egy téli Tóra-tanulási program összeállítását főiskolás diákok számára. Azt feleltem, hogy véleményem szerint a diákok nem lesznek hajlandóak lemondani a téli szünetről, és az egész idejüket tanulással tölteni, de talán egy hétvégére eljönnének. Rám hagyta, hogy úgy szervezzem a programot, ahogy jónak látom. Másokat is bevontam a munkába, köztük Shmuel Lew rabbit. A programnak a „Talákozás a Chábáddal” nevet adtuk. Az első évben 17 diák jött el. A program hatalmas sikernek bizonyult, és a későbbi években már több százan érkeztek.

Levélben írtam meg a Reb­bé­nek, hogy miként zajlott a prog­ram. Azt is megosztottam ve­le, hogy megítélésem szerint a Chábád hatalmas hatást tudna a zsidó egyetemi hallgatókra gyakorolni szerte az országban. Ez természetesen azóta is így van!

Végül egy teljes évet a je­si­vá­ban töltöttem. A tanév vége fe­lé ismét találkozóra mentem a Rebbéhez, aki azt tanácsolta, hogy menjek vissza az egyetemre, és fejezzem be a doktori ta­nulmányaimat. Azt feleltem, hogy terveim szerint inkább a jesivában maradnék, hogy rab­bi­képesítést szerezzek, majd Hil­lel rabbiként dolgozzak. A Rebbe nem értett velem egyet. „Többet tehet, ha az a bizonyos három be­tű ott lesz a neve után. Nagyobb befolyása lesz, ha ph.d. áll majd a neve után és nem az, hogy rabbi” – mondta.

Még éveken keresztül én szerveztem a „Találkozás a Chá­bád­dal” programokat, mely hatalmas örömöt jelentett a számomra, hiszen a saját szememmel láttam, hogy a résztvevők élete miként változik meg az élmény hatására. A Rebbe is nagyon támogatott ebben, és azt ja­vasolta, hogy a hétvégék programja mindig legyen aktuális és érdekes. Nagyon elégedett volt, amikor egyszer a tudományok kö­ré csoportosítottuk a tanulást és a kvantummechanika példá­já­val magyaráztuk a Tánját.
Ezt követően fizikát kezdtem el tanítani az egyetemen. Emlék­szem, amikor először léptem be a tanterembe szakállasan, ki­pá­val. A zsidó hallgatók mind mosolyogtak.

Miután doktorrá avattak, a tu­dományos konferenciákon min­dig nagy feltűnést keltett a ha­gyományos zsidó öltözékem, mert akkoriban még nem volt túl sok Tórahű tudós. Ennek az volt az előnye, hogy az emberek megjegyeztek maguknak, aminek többször hasznát vettem a karrierem alakulása során.

 

Dr. Yaakov Hanoka

Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 6. szám – 2018. október 22.

 

Megszakítás