Amikor a brooklyni Chábád jesivában tanultam a nyolcvanas évek elején, igyekeztem a Rebbe közelében lenni, amennyire csak lehetett. Nagyszerű dolgokat láttam és tanultam tőle. Leginkább a Rebbe a gyermekek felé mutatott különleges érzékenysége és szeretete ragadott meg.
A Rebbének szokása volt minden két hétben ellátogatni apósa, az előző rebbe sírjához. Mindig egyedül ment a sírhoz és tömött zsákokat vitt magával, melyekben áldást kérő levelek voltak – egészségért, megélhetésért, házasságért, családért, sikerekért. Az egyetlen alkalom, amikor csatlakozni lehetett a sírlátogatáshoz, a ros hásánát megelőző nap volt. 1982-ben úgy döntöttem, hogy én is elmegyek. …[A Rebbe] először imádkozott, majd kinyitotta a zsákot és egyenként elővette belőle a leveleket. Gyorsan végigolvasta a levelet, összetépte, majd hagyta a darabokat a sírra hullani. Minden alkalommal több száz levelet olvasott végig, tépett össze, és hullatta a sírra a darabjaikat. A Rebbe már nyolcvan éves is elmúlt, de órákon keresztül állt a sír mellett és bajban lévő zsidók leveleit olvasta, egyiket a másik után.
Egyszer csak egy adag színes papírra írt levelet vette elő. Ezeket a színes leveleket is ugyanúgy végigolvasta. Amikor eltépte és lehullatta őket, észrevettem a hatalmas, négyzetes betűket és díszes rajzokat. Ezek óvodás gyermekek levelei voltak. A Rebbe ugyanolyan figyelemmel olvasta a gyermekek leveleit. Ugyanolyan figyelemmel fordult a gyermekek felé, hogy az ő apró kéréseik és vágyaik ugyanannyit értek a szemében, mint a felnőtteké.
A Rebbe majdnem minden nap aprópénzt osztogatott a gyermekeknek és arra biztatta őket, hogy tegyék egy adománygyűjtő perselybe. A gyermekek ezt jól tudták, ezért mindig nagy sor kígyózott a Chábád zsinagóga előtt, amikor a Rebbe megérkezett a délutáni imára.
Minden gyereknek adott egy pénzdarabot, és rámutatott a perselyre. Általában mellette álltam és egyenként felemeltem a gyerekeket, hogy ne a Rebbének kelljen minden alkalommal lehajolnia, amikor a pénzt átadja.
Gyakran előfordult, hogy a Rebbe körülnézett és megkérdezte: „Az a gyerek is kapott már?” Nagyon fontos volt a számára, hogy senki se maradjon ki. Az is megtörtént, hogy miután már befejezte a pénzosztást, hirtelen megpillantott egy gyereket, aki lemaradt az eseményről. Ilyenkor odahívta, és adott neki is.
Évekkel később, már házasan és saját gyermekekkel megáldva, én is elvittem a két lányomat a Rebbéhez. Egyikük három, a másikuk másfél éves volt. A nagyobbiknak a kezét fogtam, a kisebbiket a karomban tartottam. Vártuk, hogy a Rebbe kijöjjön, és elkezdje a pénzosztást a gyerekek között. Miközben a nyitott bejáratnál álltam, a kisebbik lányom teljesen belefeledkezett az utcán elsuhanó autók látványába. Ekkor megjelent a Rebbe, és átadott egy pénzérmét a nagyobbik lányomnak. Azt szerettem volna, hogy a kisebbik is kapjon, de ő nem nézett a Rebbére, mert még mindig lefoglalták az autók. Megpróbáltam megfordítani, de ekkor a Rebbe valami különleges dolgot tett. Elővett egy pénzérmét, és játékosan elhúzta a lányom szeme előtt. Őt azonnal a pénz kezdte érdekelni, és kinyújtotta érte a kezét. A Rebbe odaadta neki, és megmutatta, hogyan tegye bele a perselybe.
Nagyon értett a gyerekek nyelvén!
Erről akkor is meggyőződtem, amikor a feleségem mesélt el egy történetet. Ő a Jávne Chábád iskolában tanított az izraeli Kiriát Tivonban. A tanárok úgy döntöttek, hogy levelet íratnak a gyerekekkel a Rebbének, mert tudták, hogy azokat is figyelemmel elolvassa. Az egyik fiú különösen lelkes volt, és elhatározta, hogy küld a Rebbének Izrael földjéből. A levele mellé ezért mellékelt egy marék homokot is. A tanárnő észrevette, hogy ez a boríték vastagabb volt a többinél, és megkérdezte, hogy mi van benne. „Homok, ajándék a Rebbének” – hangzott a válasz. A tanárnő tanácstalan volt, nem tudta, hogy elküldje-e a levelet. Elképzelte, ahogy a Rebbe kibontja a levelet és a homok kiszóródik az íróasztalára. De azután úgy döntött, hogy nem lenne helyes tönkretenni egy gyerek meglepetését, így feladta azt a borítékot is.
Nem sokkal később megérkezett a Rebbe válasza. Ez a fiú is ugyanazt az áldást kapta, mint a társai, azonban az ő levelében még volt egy utóirat is. A Rebbe ezt írta: „u.i: Köszönöm a figyelmességedet, hogy küldtél homokot a Szentföldről.”
Ez csak egy aranyos történet, de jól példázza a Rebbe kitüntetett figyelmét a gyermekek iránt.
Chájim Slomó Diskin
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 39. szám – 2018. június 18.
