Nem haszid környezetben nőttem fel, érdekes módon mégis egy lubavicsi család lányát vettem el feleségül. Nejem már a kezdetektől fogva arra kért, hogy vegyem át a Chábád szokásokat, és vessem magam alá a Rebbe irányításának. Egy ideig ellenálltam, és mindenki a maga szokásait követte. Például peszáchkor ő kézi maceszt evett, én pedig gépit. Ő szárazon ette a maceszt, én pedig folyadékba mártottam.
Egy nap úgy döntöttem, hogy megbeszélem ezt a dolgot egy rabbival, és ő azt tanácsolta, hogy hallgassak a feleségemre. Emiatt elhatároztam, hogy ezen túl a Chábád szokásai szerint élek, leszámítva azt, hogy nem cseréltem le az imakönyvemet. A Chábád mozgalom alapítója, a XVIII. században élt Álter Rebbe egy új imakönyvet szerkesztett, mely a szfárádi zsidók rítusán és a cfáti kabalista, az Ári tanításain alapult.
A feleségem azt javasolta, hogy az imakönyv ügyéről kérdezzem meg a Rebbét, így 1962-ben levelet írtam neki. Először azt tudakoltam, hogy egy haszid megváltoztathatja-e az imádkozása rítusát, hiszen mindenkinek a saját családi hagyományait kell követnie. Azt is megkérdeztem, hogy honnan tudhatjuk, hogy ki volt a nagyobb bölcs: az Álter Rebbe vagy a haszidizmus nagy ellenfele, a Vilnai Gáon? Ezzel azt akartam megtudni, hogy ha egy akkora rabbi, mint a Vilnai Gáon ellenezte a haszidizmust, akkor nekem miért kellene elfogadnom azt.
A levelemre soha nem érkezett válasz, ám nyolc hónappal később személyesen találkoztam a Rebbével. Éppen New Yorkban voltunk, és a Rebbe kétszer is fogadott minket. Az első találkozó végén, amikor éppen indulni készültünk, a Rebbe még utánam szólt: „Egy pillanat. Még tartozom egy válasszal a levelére.”
Megdöbbentett, hogy a Rebbe még ennyi idő után is emlékezett erre.
„Az első kérdését illetően: ha az emberek sohasem tértek volna el őseik hagyományától, a haszid mozgalom sem születhetett volna meg. A haszidizmus célja azonban soha nem az volt, hogy eltöröljön vagy megváltoztasson bármit is. Alapítója arra törekedett, hogy olyan új dimenziókat nyisson meg a zsidóságon belül, melyek abban az időben még ismeretlenek voltak. A második kérdése a Vilna Gáonra vonatkozott: ő nagy gyanakvással tekintett a haszidizmusra. Azt gondolta, hogy a haszidizmus miatt kevésbé tartják majd be a Tóra törvényeit. Több mint kétszáz év elteltével azonban Ön is láthatja, hogy nem ez a helyzet. Ha azt kérdezném: ‚Hogy néz ki egy haszid?’, egy olyan zsidót írna le, akinek hosszú szakálla és pajesza van, és aprólékosan betartja a vallási előírásokat. Ha a Vilnai Gáon látta volna, hogy mivé fejlődik a haszid mozgalom, nyilván sohasem ellenezte volna! A Vilnai Gáon idejében a jesivákban nem tanultak erkölcsi témákkal foglalkozó muszár irodalmat vagy haszid tanításokat, kizárólag Talmudot. Később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az újabb nemzedékek már nem veszik olyan komolyan a Tóra törvényeit, és a tananyag bővítésére van szükség ahhoz, hogy megerősödjenek. Ekkor kezdtek el haszidizmust tanítani a haszid, és muszárt a nem-haszid jesivákban. Volt valaha olyan beteg, aki azért nem akart bevenni egy gyógyszert, mert a szülei soha nem szedték azt? A szülei talán azért nem használták azt a gyógyszert, mert nem volt rá szükségük, mert nem szenvedtek attól a betegségtől, amitől ő szenved. Neki azonban ettől még szüksége lehet rá” – magyarázta a Rebbe.
„Össze lehet hasonlítani az ima rítusának megváltoztatását egy gyógyszerrel?” – tettem fel a kérdést.
„Az Álter Rebbe imakönyve a haszid tanításokon nyugszik, így ideális használni, de nem kötelező. A haszidizmust azonban mindenképp tanulmányoznia kell, az kötelező. Ahhoz, hogy az istenfélelem és az istenszeretet tórai előírását a megfelelő módon be tudjuk tartani, feltétlenül tanulnunk kell haszidizmust” – válaszolt a Rebbe.
Ezzel zárult az első találkozásunk. A második találkozó alkalmával a feleségem elpanaszolta a Rebbének, hogy még mindig nem váltottam Chábád imakönyvre. A Rebbe így felelt: „Ne erőltesse a dolgot. Ennek belülről kell fakadnia”.
Végül megtettem. Egy idő múlva lubavicsi imakönyvet kezdtem használni, és a Rebbe elkötelezett haszidja lettem. A Rebbe minden zsidóra kiterjedő figyelme és szeretete folyamatos inspirációt jelent a számomra.
Rafael Zamir rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 15. szám – 2018. december 20.
