Az 1950-es években, mikor fiatalember voltam, Moses Rosen rabbi munkáját támogattam, aki akkoriban Románia főrab­bija volt. Bármikor, mikor New Yorkba jött, az én zsinagó­gám­ban imádkozott, ami az Ötödik sugárúton volt található. Ak­ko­riban ismerkedtünk meg egy­mással jobban, miután a tanházban kiderült, hogy mind­ketten beszéljük a francia nyel­vet.

Jó barátokká váltunk, nem csak mi, de még a feleségeink is. Igazi jóban-rosszban ba­rátság volt, ahogy mondani szokták. Egy alkalommal mi­kor az Államokba készült utaz­ni a Rebbét meglátogatni, kérdezte tőlem, hogy nem bán­nám-e, ha megkérne, hogy tart­sak vele. „Hogy bánnám-e? De­hogy, leghőbb vágyam lenne!”, válaszoltam. Habár a találkozó hajnali egy órára volt meg­beszélve, meglepetésemre a lubavicsi központ, az Eastern Park­way 770 környéke tömve volt emberekkel, hászidok tu­catjai várták a Rebbét. Mikor meglátták Rosen rabbit, azon­nal felismerték, és külön szo­bát biztosítottak számára. Ak­koriban egy köztudottan kom­munista blokkhoz tartozó or­szágban egy ortodox rabbi – aki ráadásul a főrabbi posztot töl­tötte be – kuriózum volt.

A nagyon korai időpont el­le­nére azonnal beinvitáltak min­ket a Rebbe szobája elé, aki pár pillanat múlva már ki is jött, hogy nagy ölelés­sel kö­szöntse Rosen rabbit. Ők már is­merték egymást korábbról, engem meg úgy mutatott be Rosen rabbi a Rebbének, mint Amiel rabbi tanítványát, aki akkoriban az antwerpeni Shom­re Hadas zsidó közösség szellemi vezetője volt. A Reb­be, ezt megtudván, franciául kez­dett hozzám beszélni, s ecse­telni, hogy több könyvét is olvasta Amiel rabbinak, külön kiemelve a Darchei Moshe cí­mű művét. Kérdezett továbbá az antwerpeni zsidó közösség­ről, amit nagyon jól ismert, majd Rosen rabbit a romániai zsi­dó közösségekről, amit úgy tűnt, legalább olyan aprólékosan ismer, mint a belgiumit.

Habár Románia egy nagy or­szág, szétszórva sok kisebb zsi­dó közösséggel, a Rebbe –  úgy lát­szott –  minden szegletét ismerte! És nem csak a nevüket tud­ta, de azt is, hogy pontosan me­lyikben hányan vannak. És a Rebbe tovább kérdezett, még töb­bet akart tudni. A romániai zsi­dó élet minden aspektusáról ér­deklődött. Hogy van-e, és hol kó­ser élelmiszer, létezik-e zsidó oktatás, esetleg zsidó iskola. Ér­deklődött az emberek vár­ha­tó teveiről. Vajon akarnak-e ki­ván­dorolni, és ha igen, Izraelbe, vagy esetleg Amerikába? A mindennapi élet összes lehet­séges aspektusára kíváncsi volt.

Abban az időben Romá­niá­nak egyetlen sajhetje (kó­ser vá­gója) volt, Pinchas Was­ser­mann rabbi. Akkoriban szere­tett volna kimenni Izraelbe meg­látogatni a gyerekeit, ami ha­talmas dilemmát okozott  Ro­sen rabbinak, hiszen ha az egyetlen sajhet elmegy, nem lesz, aki a kósersági előírásnak meg­felelő vágást el tudja végez­ni, s a romániai zsidók kóser hús nélkül maradnak. Bár Pin­chas rabbi megkapta az akkor reg­náló kommunista kormánytól az engedélyt, Rosen rab­binak nagy befolyása volt az akkori diktátornál, Nicolau Ceau­sescunál, így a döntés lényegében az ő kezében maradt. Miután Rosen rabbi vázolta ezzel kapcsolatos aggályait, a Reb­be válaszolt. Tisztán emlékszem a tanácsára: „Ez nem a halachával, a zsidó törvényke­zéssel kapcsolatos ügy, sokkal in­kább az emberséggel van kap­csolatban. Az egyik oldalról egy apának engedni, hogy lát­hassa a gyerekeit, mindenképp támogatandó. A másik ol­dalról azonban zsidók ezrei ma­radhatnak kóser hús nélkül, hi­szen ő az egyetlen elérhető saj­het Romániában.” Majd a Reb­be kis időnyi gondolkodás után ezt mondta: „Azt tanácsolnám, hogy engedd el fél év­re Izraelbe, de csak olyan feltételek mellett, hogy a hat hónap után visszatér.”

Anélkül hogy észrevettük vol­na, két és fél órát töltöttünk el a Rebbe szobájában, már majd­nem négy óra volt. Kint, már hatalmas volt a türelmetlenség, hiszen ha valaki bement a Rebbéhez általában öt, tíz, esetleg tizenöt percig volt benn, így a mi ott tartózkodásunk ideje merőben szokatlan volt. Rosen rabbi kezdett is ag­gódni, hogy talán túl sokáig maradtunk, így mondta a Reb­bének: „Már így is túl soká va­gyunk itt, igazán nem akarjuk a Rebbe idejét rabolni.” De a Rebbe ezt válaszolta: „Rosen rab­bi! Hatalmas zsidó közösséget képviselsz rengeteg zsidóval, így ez igazából nem az én, ha­nem az ő idejük. Ha bárki ra­bolta volna bárki idejét, az in­kább én voltam, azzal hogy ennyi ideig itt tartottalak.”

Megszakítás