Brooklynban, egy főleg zsidók lakta városrészben születtem, de 1967-ben, amikor 11 éves voltam, a Vermont államban fekvő South Royaltonba költöztünk. Mi voltunk ott az egyetlen zsidó család, és az iskolakezdés után nem sokkal kiderült, hogy elég erős az antiszemitizmus a helyiek között. Gyakran váltam a gyerekek céltáblájává, és az iskola vezetése semmit sem tudott tenni, hogy a verekedéseknek útját állja. Hamar kiderült a számomra, hogy meg kell tanulnom megvédeni magam. A szüleim beírattak egy karate-tanfolyamra, melyet egy dél-koreai mester vezetett. Nagyon komolyan vettem az edzéseket. Naponta öt órán át gyakoroltam, a hét minden egyes napján. 18 éves koromban megszereztem a fekete övet és számos győzelmet tudhattam a magaménak. A gimnáziumi és egyetemi éveim alatt is folytattam az edzést és a versenyzést. Az volt a tervem, hogy kijutok az olimpiára.
Amikor a Vermonti Egyetemre jártam, megismerkedtem Shmuel Hecht rabbival, aki a helyi Chábád-központot vezette. Minden péntek este nála vacsoráztam. Fiselnek hívott, ahogy senki más rajta kívül. Mindig azt mondta: „Fisel, a rebecen nagyon finomat főzött neked, készített csirkeszárnyat is…” – hogy is tudtam volna visszautasítani? Később meghívott a szombat reggeli imára is a zsinagógába, ahová azután rendszeresen jártam.
1979-ben diplomáztam, majd Hecht rabbi biztatására a Crown Heightsban működő Hadar Hatorah jesivába iratkoztam be. A Chábád központját jellemző mozgalmas élet nem kedvezett a tanulmányaimnak, így a Rebbe belegyezésével az izraeli Kfár Chábádban működő jesivába iratkoztam át. Ott elég sok nehézségbe ütköztem, mert nem tudtam se héberül, se arámiul. Ez utóbbi a Talmud tanulásához elengedhetetlen. Egyáltalán, semmit sem tudtam. Ráadásul teljesen egyedül voltam, távol az otthonomtól. Az első másfél évben rettenetesen szenvedtem, mind fizikailag, mind érzelmileg.
Azonban három év alatt sem tudtam jelentősen előrehaladni az általános tanulmányi programban, és már 25 éves voltam. 1982 Peszáchján ezért visszautaztam az Egyesült Államokba, és személyes találkozóra mentem a Rebbéhez. Élesen emlékszem erre az élményre. Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Minden problémám megoldódott.
Azt mondtam, hogy még nem döntöttem el, hogy Crown Heightsban maradok-e, vagy inkább visszamegyek Kfár Chábádba, ahol még mindig a kezdő Talmud-csoportban tanultam. „Gondolt már arra, hogy letegye a rabbivizsgát?” – kérdezte a Rebbe. Elmondtam, hogy a rabbik Kfár Chábádban azt tanácsolták, hogy csak az esküvőm után kezdjek el a rabbivizsgára tanulni. A Rebbe nem értett egyet ezzel. Azt javasolta, hogy most azonnal kezdjek bele. Bár még csak kezdő voltam és az alapok megértésével is problémáim voltak, a Rebbe hitt abban, hogy rabbi lehetek.
Édesanyám is elkísért a találkozóra, aki – mint egy igazi jiddise máme – nem mulasztotta el felvetni a házasság kérdését. Ezzel kapcsolatban a Rebbe azt mondta, térjek vissza Izraelbe, ahol majd a már házas barátaim „találnak nekem egy megfelelő menyasszonyt … könnyedén, a dolgok természetes rendje szerint”.
Három héttel később egy házas barátom váratlanul felhívott és közölte, hogy talált nekem egy menyasszonyt. Azt mondtam: „A Rebbe azt ígérte, hogy könnyedén, természetes módon találok majd rá a menyasszonyomra, egy házas barátom segítségével. Most éppen ezt történik. Biztosan ő az igazi!”. És tényleg ő volt. Ma már 37 éve vagyunk házasok. Hét gyermekünk és tizennégy unokánk van.
A rabbivizsgára való felkészülés különösen nehéz vállalkozásnak bizonyult. Két évbe telt, mire felavattak rabbinak. Ezenfelül nem elégedtem meg a Chábád jesivában kiállított diplomával, szerettem volna az izraeli Főrabbinátuson is levizsgázni. Hosszas felkészülés után Dov Lior, Hevron főrabbija vizsgáztatott le és a lehető legmagasabb értékelést adta.
A Rebbe biztatására egy kolélban folytattam a tanulmányaimat az elkövetkező tizenkét évben. Ez idő alatt sikerült talmudtanári képesítést szereznem, továbbá rabbinikus bírósági ügyvéd is lettem. Ezután könyveket írtam, melyek a családi tisztaság és a szombat törvényeivel foglalkoznak. Ma már számos nyelven elérhetőek ezek a könyvek a világ különböző országaiban.
Minden, amit az életben elértem, a Rebbe előrelátásának köszönhető. Amikor az alapokkal küzdöttem és senki sem hit bennem, ő meglátta bennem a potenciált. Meglátta bennem, amit senki más – még én magam sem. Az ő áldásával lett egy nagyszerű feleségem, családom és életem. Mindent neki köszönhetek.
Fishel Jacobs rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 31. szám – 2020. április 30.
