Üzletember vagyok és gyártulajdonos. Az alábbi történetből kiderül, hogy a családom miért hozta meg azt a minden logikát nélkülöző és látszólag hibás döntést, hogy az izraeli textiliparba fektessünk. Egyértelmű volt, hogy csak veszteségre számíthatunk.
Miért döntöttünk így?
Azért, mert a Rebbe ezt kérte tőlünk, mi pedig az ő követői voltunk. Az üzlet pedig, minden előzetes kalkuláció és a lehető legrosszabb előérzetünk ellenére sikeressé vált. Ráadásul, rendkívüli módon, globális mércével mérve is.
A sikert egyedül Isten Izrael földjére árasztott, különleges áldásával tudom megindokolni, melyet a Rebbe sokkal jobban átérzett, mint bármely üzletember. Ezen felül természetesen az is hozzájárult a sikerhez, hogy a befektetést a Rebbe áldása kísérte.
A történet anyám halálával kezdődik, 1951-ben, amikor négyéves voltam. Apám, a holokauszttúlélő bobovi hászid, három kisgyermeket nevelt egyedül a New York-i Williamsburgben. Barátai unszolására ellátogatott a Lubavicsi Rebbéhez, hogy az áldását kérje. A Rebbe megpróbált átadni neki ötven dollárt, de apám túl büszke volt ahhoz, hogy elfogadja. Áldása azonban végigkísérte családunk útját, egészen a mai napig. Én magam egy lubavicsi családba házasodtam be. Apósom, Dovid Deitsch, aki különösen közel állt a Rebbéhez, egy műanyagüzem tulajdonosa volt, ahová társként én is becsatlakoztam.
1973-ban, a jom kipuri háború szörnyűségeit követően az apósom megkérdezte a Rebbét, hogy miként nyújthatna segítséget Izraelnek. Egészen más választ kapott, mint amire számított. „Indítson el egy vállalkozást Izraelben. Az új bevándorlóknak munkára van szüksége. Építsen fel egy gyárat. Nagyon sikeressé válik majd és sok családnak nyújt megélhetést”.
Az apósom nem hitte, hogy egy ilyen befektetés üzleti sikert hozhat, és először nem is tett semmit az ügy érdekében. A Rebbe azonban kitartó volt. Ahányszor csak az apósom áldásért ment hozzá, mindig megkérdezte: „Reb Dovid, hogy áll az izraeli vállalkozása?”
Az igazság az, hogy sem az apósom, sem a gyerekei, sem a vejei nem találták vonzónak a Rebbe ajánlatát. Az üzletei tanácsadóink szerint is kudarcra volt ítélve. Az apósom tehát azt mondta a Rebbének, hogy próbálkozik – és ez igaz is volt –, de az izraeli bürokrácia rengeteg problémát okoz.
Ahhoz, hogy vállalkozást indítsunk Izraelben, egy sor akadályt kellett legyőznünk. Engedély a kormánytól, engedély a minisztériumoktól stb. Apósom engem bízott meg ezzel a feladattal. Folyamatosan úton voltam, és ez nagyon kifárasztott. Személyesen is próbáltam beszélni a dologról a Rebbével, amikor 1976-ban találkoztam vele. Ő azonban nem fogadta el az érveimet, és a következőt mondta: „Hogyan várhatja el, hogy beinduljon az üzlet, ha nincs is a helyszínen?”
Erre a felvetésre nem számítottam. Nehezen fogadtam el a tanácsát. Úgy éreztem, mintha börtönbüntetésre ítélt volna. A feleségem azonban örült a hírnek. Kiriját Máláchi lubavicsi lakónegyedében találtunk egy lakást, mely körülbelül a negyede volt a New York-i lakásunknak.
Egy év elteltével elmondtam a Rebbének, hogy nem bírom tovább. Folyamatosan kudarcokkal szembesültem. Ő azonban így felelt: „A nehéz idők már Ön mögött vannak. Mostantól minden könnyebb lesz”. És ez így is lett.
Hirtelen megnyílt minden olyan ajtó, mely eddig zárva állt előttem. Egyszer még Menáchem Begin miniszterelnöknek is bemutattak, aki meglepő kijelentést tett: „Amikor a legutóbb a Rebbénél jártam, beszélt Önről. Remélem, mostantól már nem lesznek problémái”.
Így sikerült a hetvenes évek végén létrehoznunk a gyárunkat, a Flocktex Műveket, mely a híres Impala anyagot gyártotta. Mi voltunk az első üzem a világon, mely ezt a függönyökhöz való, bársonyszerű, sűrű anyagot kezdte gyártani. Hatalmas kereslet mutatkozott iránta Angliában és az egész világon.
Idővel annyira megnőtt az igény a termékeinkre, hogy felépítettük a második és a harmadik gyárunkat is. Mára mi váltunk Izrael legsikeresebb textilipari vállalatává. Vajon megvalósult volna mindez a Rebbe kitartása nélkül? Nyilvánvalóan nem.
Az üzleti tanácsadóink mind ellene szavaztak. „Menjenek vissza a rebbéjükhöz és magyarázzák el neki, hogy nem ért sem az iparhoz, sem az üzlethez. Nincs rá esély, hogy nyereséget termeljenek Izraelben. A javaslatai nem érnek semmit” – mondták.
Hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy mindezek, illetve a saját meggyőződésünk ellenére végül mégis követtük a Rebbe tanácsát. Az üzemeink ma több mint száz család megélhetését biztosítják.
Mayer Zeiler
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 9. szám – 2020. november 12.
