Először tinédzserként kerültem kapcsolatba a Chábáddal, az ötvenes évek elején, amikor ifjúsági vezetőként a philadelphiai Beth Jacob nyári táborban dolgoztam. A tábor vezetője, Aaron Popack rabbi ugyanis lubavicsi hászid volt. Amikor évekkel később el kellett döntenem, hogy egy ortodox vagy egy konzervatív zsinagógában vállalok-e tanári pozíciót, az ő javaslatára fordultam a Rebbéhez tanácsért.
Levelet írtam, melyre a Rebbe igen meglepő és meggyőző választ küldött. Azt javasolta, hogy a konzervatív zsinagóga ajánlatát fogadjam el, ha megengedik, hogy a saját elképzeléseim alapján tanítsak, hiszen az ortodox zsinagóga mindenképpen olyan tanárt fog alkalmazni, aki vallásos életet él. A Rebbe azt is megígérte, hogy sikeres és elégedett leszek az új munkakörömben. Megfogadtam a tanácsát, és közel ötven évet töltöttem el konzervatív zsinagógák délutáni oktatási programjainak vezetőjeként. Ez idő alatt számtalanszor láttam, hogy a Rebbének mennyire igaza volt. Nagyon sok általam tanított gyerek családja kezdett el a Tóra szerint élni. Én a gyerekekre voltam hatással, ők pedig a szüleikre.
1959 decemberében személyesen fogadott a Rebbe, amikor a menyasszonyommal az áldását kértük a házasságunkra. Az áldás mellé a Rebbe egy jó tanácsot is adott: azt javasolta, hogy mielőtt munkába indulnék, mindig mondjak el egy zsoltárt. Mivel elsősorban nem zsidó gyerekek tanításával foglalkoztam egy állami iskolában, arra is megkért, hogy tanítsam meg nekik Noé fiainak hét törvényét.
A személyes találkozót követően rendszeresen írtam a Rebbének. Emlékszem, egyszer felrótta, hogy a legutóbbi levelemben nem tettem említést az állami iskolában folytatott tevékenységemről. Azonnal felhívtam a Rebbe titkárát, Leibel Groner rabbit, és elmondtam neki, hogy minden rendben van, nincsenek problémáim, ezért nem írtam erről a témáról semmit. Erre közölte, hogy a Rebbe jó híreket is szeret kapni.
Philadelphiában dolgoztam, ahol az állami iskolákban tevékenykedő tanárok számára megtiltották, hogy arcszőrzetet viseljenek. 1965-ben azonban a Rebbe megkért, hogy növesszek szakállat. Groner rabbi szerint azért nem szólt nekem erről korábban a Rebbe, mert nem akarta, hogy elveszítsem a munkámat. Most viszont már elég régen dolgozom ahhoz, hogy megkíséreljem a szabályzat megszegését.
A Rebbe adott egy tanácsot is. Azt javasolta, hogy mielőtt elkezdenék szakállat növeszteni, kérjek meg valakit, hogy írjon egy levelet a philadelphiai iskolafelügyeletnek, melyben megkérdezi, hogy a szakálla ellenére van-e esélye tanári állást kapni Philadelphiában. Így is tettem, és az ismerősöm azt a választ kapta, hogy ha minden egyéb feltételnek megfelel, akkor a szakáll nem lehet kizáró tényező.
Ez felbátorított, és a nyári szünetben szakállat növesztettem. Az iskolám igazgatója elfogadta a változást, ám az állami tanfelügyelő felszólított, hogy tartsam be a szabályzatot. Megmutattam neki a felügyelet válaszlevelét, amire már nem tudott mit mondani. A levelet egyébként elküldtem minden más iskolába, melynek hatására több tanár is felhagyott a borotválkozással. A felügyelet vezetőjét végül elbocsájtották, mert nem tartotta be az ügymenetet az engedély megadásakor, de a szabályzatot valóban megváltoztatták.
1970-ben ismét fogadott a Rebbe. Akkor az egész családomat vittem magammal. A hároméves fiam meglehetősen nyugtalan volt, ezért a feleségem egy kulcscsomót adott a kezébe, hogy azzal kösse le magát. Ő azonban a szoba másik végébe hajította a kulcscsomót, át a Rebbe íróasztala felett. A feleségem kis híján elájult, a Rebbe azonban felnevetett, és így szólt: „Miért haragszik? A gyerekek már csak gyerekek.”
A találkozó során arról kérdezgette a gyerekeket, hogy mit tanultak az iskolában. A legidősebb fiamat a négy sarokkal bíró ruhadarabokról kérdezte. A héber árbá kánfot kifejezést használta, amit a fiam nem ismert, így csak hallgatott. A lányom ekkor odasúgta neki: a ciceszről kérdezett! A Rebbe nagyra értékelte, hogy a lányom még ezt is tudja.
Hazafelé menet az ötéves fiam a következőt kérdezte: „Mi volt az a fény, ami a Rebbe arcából áradt?” – „Nem volt semmilyen fény” – feleltem. Ő azonban nem hagyta magát: „Dehogynem volt. Láttam, hogy fény árad az arcából”.
Ezt sohasem felejtem el. Bár én nem láttam semmit, az ártatlan gyermek érzékelte a Rebbéből áradó szentséget.
Elchonon Devor
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 26. szám – 2021. március 11.
